Interjú - Style Beyond

"Egymásért vagyunk, és egymásra vagyunk szorulva, és nem azért, mert nem lehetne másképpen, hanem, mert ez így működik. Van úgy, hogy egy szóval be tudunk úgy találni egymásnak, hogy ihaj, ennek ellenére mégis működik, és 12 éve tart a kapcsolat köztünk, mert akarjuk, hogy működjön. "

 

Interjú - AIRPORT-Debrecen

... Folytatás

A kollegáimnak most azt kell tudniuk, amit régen négy ember végzett el. Minden pultban ott vannak a pénzkezelők, az utas kezelés, a poggyász felvevők, és mindent profi szinten kell tudni.

 

Interjú - Art'z Modell

Egy-egy divatbemutatón arra törekszünk, hogy többféle stílust is megismerjenek a nézők, így eldönthetik, melyik stílus áll közel hozzájuk. Ma már sokan hordanak hétköznap is olyan ruhát, amiben, este egy fogadáson is meg lehet jelenni.

 

Programok az egyházközséggel

Aki nem hiszi, járjon utána! Debrecenben a Kerekestelepi Egyházközség vezetője Buzás Dénes állandóan és lelkesen, elhivatottan és rendületlenül tesz az emberekért.
 

 

Debrecen ifjú harcosa

Városunkban él egy fiatal tehetség, aki kölyökkorában elhatározta, hogy harcos lesz belőle...
Nem olyan sokára kivívta magának az esélyt, hogy az is lehessen.

 

A retró újjáéledt!!! - Tisza cipő

Ez a cikk, azért készült el, mert Debrecenben is van egy kis üzlet, amely városunkban képviseli a retro márka újjáéledését-másodvirágzását.
 

 

Őrület a Futókarneválon

Az Őrült Futás igazi erőpróba, klassz buli, jó csapatépítő versenyszám volt, tele érdekes akadályokkal, kihívásokkal, néhol meglepetésekkel. A résztvevőknek 24 akadályt kellett leküzdeniük a 8,5 km-es távon, ahol a futók különféle vizes, saras és szárazföldi feladatot teljesítettek egyéni és 4 fős csapat kategóriában, chipes időméréssel. Akadt olyan cég az Őrült Futáson, amely 13 fővel érkezett, s egymást segítve, kitűnő csapatépítő tréningként futották le a versenyt.

 

A Google közzétette energiafogyasztási adatait

Miután éveken keresztül dobálóztak extrém számokkal, a Google most nyilvánosságra hozta, mennyi elektromos energiát fogyasztanak valójában a társaság folyamatosan üzemelő erőforrásai.

 

Break maraton volt Debrecenben

A Style Beyond csütörtökön fellépett a Fórum előtt,. A nagy sikerre való tekintettel a szervezők nem engedik őket haza, ezért még további négy napon keresztül szórakoztatni fognak minket. Jó, amikor az emberek rangtól függetlenül elkezdik fel-és elismerni a tehetséget és ezt élvezni is tudják. Ez igazán jó. Ezt szeretjük...

Kellemes szórakozást!

 

Autódoki: Költséghatékonykodás...

Egy kis infó a költségcsökkentő és kímélő lehetőségekről az autózásban. Mint például, hogyan spóroljunk az olajjal miközben óvjuk az autónkat is.
 

 

Intelligens focikapu

„Labda sebességét és a kapuba érkezés helyét mérni képes kapu.”  Egyenlőre képességfejlesztőnek szánják, de bármi lehet még belőle. Határ a csillagos ég!!

 

Hátimotorosok találkozója volt

A Hátimotorozás kedvelőinek, és azoknak szólt akik eddig csak érdeklődtek a téma iránt. A hétvégén megrendezték az első Hajdúszoboszlói Háti motoros Találkozót és Versenyt.

 

Tanulásmódszertan: Melegtanulás

Sikerült egy érdekes embert mikrofonvégre kapnunk egy érdekes témával kapcsolatban. Valószínűleg kevesen tudják, hogy létezik a melegtanulás, amely egyedi módja a tanulás módszertan fejlesztésének. Röviden egyszerűsíti, ezzel együtt könnyebbé teszi a tanulást és a tanítást. Forradalmi lehetőségeket nyújtva az oktatás terén. Ezt képviselik az ILS nyelviskolák, amelyből Debrecenben is létezik egy. Az alapelv: ismerjük meg egymást és tanuljunk meg tanulni.

 

Art Moments Művészeti Fesztivál

A művészetek kedvelőinek. MIndenképp ajánljuk a programot, ahol nagyon sok érdekes és elgondolkodtató programot sorakoztattak fel a szervezők. Az Art Moments különleges vizuális művészeti programokat szervez pályakezdő művészek munkáiból, produkcióiból.

 

Interjú - 43. Virágkarnevál

A most induló 43. Virágkarnevállal kapcsolatban készítettünk interjút a karnevál szervezőivel. Érdekelt minket, hogy is élik meg a karneváli időszakot, az előkészületeket, és mit várnak a rendezvénytől. Egy kicsit személyesebben...

 

Interjú - AIRPORT-Debrecen

Hogy mennyi lehetőséggel kecsegtet a fejlődő Debrecen Airport városunknak. Vonjuk le a  következtettést riport sorozatunkból.

 

Interjú - Style Beyond

Style Beyond! Debrecen eredeti, őszinte és tehetséges utca művészei, akiket már messzi földeken is elismernek. Városunk talán nem is tudja milyen rejtegetett gyöngyszemei vannak.

 

Interjú - Risztov Évával

"Erre azért nem tud az ember felkészülni, de nagyon nagy dolog, és jó látni azt, hogy emberek miattam sírnak, pedig az az érdekes, hogy ez két óra volt, pedig a sok szenvedést, amikor nap mint nap, és én megyek haza sírva. Most ők sírnak helyettem. Visszakapom valahol."

 

Hajdú-Bihar Megye olimpikonjai

A megye településein sok tehetséges sportoló született, élt, készült, a legmagasabb színtű nemzetközi, nemzetek közötti versenyekre.
A legnépszerűbb, legmagasabb színtű versenyre, az olimpiákra azonban csak a legtehetségesebbek, a legeredményesebbek kerültek, akikre büszke településük.

 

Találmány: szmogevő biolámpa

Négyezer terv közül ezt az ötletet is beválogatták a legjobb százba. A lámpa egyelőre csupán rajzasztalon létezik, ezért Horváth Péter, aki nem szeretne itt megállni, partnereket keres arra, hogy egy prototípus előállítható legyen.
 

 

Debreceni úszólány hozott aranyat

Risztov Éva aranyérmet nyert csütörtökön a hosszútávúszók 10 km-es számában a londoni olimpián.

 

Debreceni konzorcium

A világszerte rohamosan növekvő internetes hálózati forgalom kezelésére a hálózati szolgáltatók egyre nagyobb sebességű berendezéseket és egyre gyorsabb optikai kábeles vonalakat telepítenek.
A megnövekedett forgalmi igények hardver- és szoftverigényének fejlesztésére konzorcium alakult, melynek célja kifejleszteni egy olyan high-tech technológiát és berendezést, amely két év múlva a vezető telekommunikációs cégek érdeklődésére tarthat igényt.

 

Múzeumpedagógiai foglalkozások

A nyári szünet után ismét indulnak a vasárnapi múzeumpedagógiai foglalkozások a Modemben. A sorozat első három foglalkozása a még bő egy hónapig nyitva tartó, Nagyon speciális örömök című Tót Endre tárlathoz kötődik, a negyedik pedig az Idegen anyag. „Szürrealizmus” a valóság vonzásában című kiállításhoz.

 

A fagylalt történelme

A fagylaltot nagyon szeretjük nyalni-falni. De ki hitte volna, hogy már 5000 évvel ezelőtt voltak ínyencek, akik megalkodták a fagylalt ősét?. íme egy kis korösszefoglaló érdekesség a fagyistáknak.
Sőt! Ha megjött a kedv egy jó nyaláshoz a  nagy melegben, akkor a Debrecen-Portál csapata minden kedves Debreceninek ajánl is egy helyet, ahol nem fognak csalódni az ízvarázsban. 

 

Interjú - Oláh Zsuzsával

A Romkert szervezésében megrendezett  Öntudatlan Örökkévalóság programsorozat keretén belül, interjút készítettünk, Oláh Zsuzsa Jászai Mari díjas színművésznővel.

 

 

Interjú - AIRPORT-Debrecen

A pár héttel ezelőtt indult WizzAir járatok kapcsán készítettünk interjút Meleghegyi J. Tamással, az AIRPORT-Debrecen Ügyvezető Igazgatójával.
Érdeklődtünk a reptér jelenlegi helyzetéről, a már megtörtént fejlesztésekről és a tervekről a jövőt illetően, hogy milyen pozitív elvárással vannak a járatok elindításával?

 

Skatepark pályanyitó

Várunk minden bringást, korist, deszkást és érdeklődőt A FELÚJÍTOTT extrém pályára!

 

Debrecenbe jött az Apocalyptica!!!

Újabb nemzetközi sztár érkezésének örülhettünk. Debrecenbe jött az Apocalyptica is!

 

Campus Fesztivál 2012

Finn rocker-csellisták és magyar legendák - többek közt ezt kínálja a 2012. július 25-én kezdődő Campus Fesztivál, amelynek idén is a debreceni Nagyerdő ad otthont. Kelet-Magyarország legnagyobb nyári bulijára évről évre többen látogatnak ki, tavaly csaknem ötvenezren fesztiváloztak a négy nap alatt.

 

Interjú - A Kórusversenyről

Interjút készítettünk a XXV. Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyről. Érdekelt minket, hogy látja, akinek szívügye eme csodálatos rendezvény, amiről méltán mondhatjuk, hogy a kortárs kórusmuzsika világhírű találkozója. Nekünk fontos volt tudni látni, és leírtuk, hogy olvasóink is betekintést kaphassanak…

Oldalak

Teteje