Ötéves az Agóra

 

Ötéves az Agóra

Ki volt az a debreceni egyháztudós és botanikus, akinek az első magyar nyelvű gyógynövényekről szóló könyvet is köszönhetjük? Miért nevezték el magyar Faustnak a XVIII. században élt híres debreceni professzort, Hatvani Istvánt? Hány helyen őrzik a világon a kabai meteorit darabjait? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak a látogatók 2020. február 8-án és 9-én, az Agóra Tudományos Élményközpont ötödik születésnapján. A kétnapos rendezvényen a rendhagyó programok – egy minikiállítás, izgalmas tudománynépszerűsítő előadások és ismeretterjesztő foglalkozások – mind valamilyen módon kapcsolódnak a debreceni természettudomány születéséhez, a városhoz kötődő, különböző területeken dolgozó tudósok életművéhez, munkásságához. A rendezvény vendége lesz a természettudomány népszerűsítésének egyik hazai „élharcosa”, Zsiros László Róbert, a Szertár néven futó szórakoztató internetes ismeretterjesztő sorozat házigazdája, aki különleges kísérleti bemutatóval készül erre a hétvégére. Emellett pedig természetesen a rendezvényen bárki kipróbálhatja az élményközpont tudományos játékait az interaktív térben.

A tudomány születése című rendezvény programjai ingyenesek, de kizárólag előzetes regisztrációval látogathatók! A rendezvényre csak korlátozott számban tud látogatókat fogadni az Agóra. Mindkét nap két idősávra lehet bejelentkezni: 10-től 13:30-ig, valamint 14:30-tól 18 óráig.

Az élményközpont mindkét nap zárva tart 13:30 és 14:30 között!

A bejelentkezéseket a konkrét nap és idősáv megadásával, valamint a bejelentkezők pontos létszámával együtt a regisztracio@agoradebrecen.hu e-mail címre várják!

A részletes programok weboldalunkon elérhetőek: www.agoradebrecen.hu/agora-programok/a-tudomany-szuletese-oteves-az-agora

Teteje