Recirquel Újcirkusz Társulat: Cirkusz az Éjszakában

Recirquel Újcirkusz
 

Recirquel Újcirkusz Társulat: Cirkusz az Éjszakában

A 2012-ben alakult Recirquel Társulat három év alatt a kelet-közép-európai újcirkusz első számú képviselője lett. Három egész estés előadásuk a bemutatók óta telt házzal fut a Müpában. A klasszikus artista elemek mellett, a tánc- és színművészet összetevőit ötvözik, amellyel lenyűgözték a francia, a szerb és orosz közönséget is. Cirkusz az Éjszakában című produkciójukkal október 20. és 22. között a Csokonai Színházban vendégeskednek. 

A cirkusz gyereket és felnőttet egyaránt rabul ejtő, ősi szórakoztatási forma. Ám sokaknak még mindig a piros orrú bohócot, a két lábon táncoló medvét, vagy a tigrisekkel játszó idomárt jelenti. Az újcirkusz azonban hátat fordított az állatidomításnak, és az 1960-as évek végétől kezdődően kizárólag artistaművészek segítségével meghódította a színházak világhírt jelentő deszkáit. A Cirque du Soleil által is képviselt, világszerte elismert újcirkusz mára emberek millióinak szívéhez talált utat. Ebben a műfajban a történetmesélés, az életveszély és az illúziókeltés egy és ugyanazon pillanatban valósul meg.
A magyar cirkuszművészet mindig is kiemelt figyelmet kapott világszerte, de a hazai újcirkusz születése egészen a 2012-es Sziget Fesztiválig váratott magára. Ekkor Vági Bence – a Recirquel társulat alapítója, művészeti vezetője – és 11 artista úgy döntöttek, hogy létrehoznak egy új kelet-közép-európai, azon belül is magyar újcirkusz irányzatot. Tehetségüket és elszántságukat hamar felismerte a budapesti Művészetek Palotája, amely felkérte a fiatal csapatot, hogy alkossák meg első egész estés előadásukat, a Cirkusz az Éjszakábant. A produkció sikere az ország határain túlra is eljutott, és az újcirkusz szülőhazájában, Franciaországban, majd később az Újvidéki Szerb Nemzeti Színházban is nézők ezreit ejtette ámulatba. Csanádi Judit Jászai Mari-díjas díszlettervező által tervezett díszletek csodás illúziókat varázsolnak a színpadra.
A Cirkusz az Éjszakában történetében a társulat tagjai közös utazáson vesznek részt, megkísérlik elérni és beteljesíteni az emberiség ősidők óta áhított vágyát: a repülés tudományának elsajátítását. A fikció szerint az artistaművészek egy elveszett vándorcirkusz nyomába erednek, és az epizódszerű jelenetek során felfedezik saját személyiségük legmélyebb rétegeit is. Különleges élményt és lehetőséget jelent, hogy a 2015/16-os évadban a debreceni nézők sorai fölé repülnek a Recirquel lélegzetelállító artistaművészei.