Így segíthet a mesterséges intelligencia a civil szervezeteknek

Mesterséges intelligencia, felhőmegoldások, IOT
 

Így segíthet a mesterséges intelligencia a civil szervezeteknek

Mesterséges intelligencia, big data, felhőmegoldások – a fejlett technológia számos területen teheti hatékonyabbá egy karitatív szervezet munkáját. Az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) és a Morgan Stanley budapesti technológiai központjának szakemberei által indított program célja éppen az, hogy segítsen a civil, önkéntes szervezeteknek továbblépni a digitális evolúcióban.

Az ÖKA és a Morgan Stanley Magyarország közös, Magyarországon eddig egyedülálló workshopot szervezett civil szervezetek számára. Az esemény célja annak feltárása volt, hogy melyek azok a technológiai megoldások, amelyek ma már hozzáférhetőek és hasznosak lennének, de szakmai tudás vagy anyagi forrás hiányában még nem integrálódtak a hazai civil szervezetek mindennapi működésébe. A rendezvényen 28 szervezet 42 képviselője és a vállalat IT szakemberei közösen határozták meg és szedték rendszerbe a karitatív munkában leginkább problémát okozó területeket. Feltérképezték, hogy milyen technológiai megoldások lehetnek alkalmasak arra, hogy az adott problémát hatékonyabban kezelhessék a jövőben. Ennek során a vállalat szakemberei olyan területekre nyújtottak betekintést, mint például az adatkezelés, adatvédelem, folyamatautomatizálás, adatbányászat, gépi tanulás, mesterséges intelligencia és információbiztonság.

„A civil szervezeti vezetők arról számoltak be, hogy az IT szakemberek által ismertetett területek mindegyikét tudják értelmezni a saját munkájuk vonatkozásában. Könnyen tudták azonosítani, hogy melyek azok a feladatok, amelyek megoldásra várnak saját szervezeteikben. Rendkívül hasznos és előremutató volt a találkozó” – mondta el F. Tóth András, az ÖKA ügyvezető igazgatója. „Az adatbiztonsági és a legismertebbnek számító felhőmegoldások mellett komplexebb, az automatizálás, az adatelemzés, a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás kínálta lehetőségeket is kiaknázó projektötleteket is megemlítettek a szervezetek vezetői.  Komoly igényt látunk részükről a fejlődésre, a fejlett technológiák bevezetésre, így komplexebb projektek megvalósítása is valószínűsíthető a jövőben a Morgan Stanleyvel közös együttműködésünk keretében” – tette hozzá F. Tóth András. Az ÖKA vezetője kiemelte: a workshop nem egyszeri alkalom volt, a cél egy hosszú távú együttműködés kialakítása, melynek során a vállalat technológiai szakértelmére és a Morgan Stanley szakembereinek önkéntes munkájára építve új informatikai megoldásokat tanulhatnak, alkalmazhatnak és vezethetnek be a karitatív szervezetek.

„A Morgan Stanley alapértékeink közül kiemelkedik a „giving back” filozófia, melynek lényege, hogy igyekszünk a tőlünk telhető legtöbbet visszaadni annak a közegnek, ahol dolgozunk. Vállalatunk számos szervezetet támogat globálisan és Magyarországon. Nagy figyelmet fordítunk arra, hogy szakértelmünkkel is segítsünk, például a nálunk dolgozó kollégák kiemelkedő technológiai tudására építve, önkéntes munkával. Mivel a budapesti iroda a vállalat meghatározó technológiai és elemző központjaként működik, az itt dolgozó szakemberek közel fele informatikával – IT infrastruktúra- és alkalmazásfejlesztéssel – foglalkozik, így örömmel adjuk át a technológia területén szerzett tudásunkat” – mondta el Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti irodájának vezetője. „Sok szervezetet segítünk és segíttettünk az elmúlt években, így többek között bölcsődék, óvodák, iskolák, árvaházak, anyaotthonok, hajléktalanokat és hátrányos helyzetű családokat támogató alapítványok vagy állatmenhelyek munkáját és működését is segítik kollégáink” – tette hozzá a szakember. „A Morgan Stanley elkötelezett olyan programok indítása mellett, amelyek fejlődést hozhatnak a magyar karitatív szervezetek munkájában. Éppen ezért 2019 tavaszán elindítjuk az első technológiai pro bono programunkat, amellyel segítni szeretnénk, hogy az elhivatottság és a jó ügyek a technológia oldaláról is maximális támogatást kaphassanak” – összegezte Fogarasi Norbert.

A Morgan Stanley-ről

A Morgan Stanley (NYSE: MS) vezető globális pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalat, mely a befektetési banki, értékpapír-kereskedelmi, befektetés- és vagyonkezelési területeken nyújt széles körű szolgáltatásokat. A cég 42 országban rendelkezik irodákkal, munkatársai világszerte segítik az ügyfeleket, köztük vállalatokat, kormányokat, intézményeket és magánszemélyeket. További információért kérjük, látogasson el honlapunkra: www.morganstanley.com

Az Önkéntes Központ Alapítványról

A 2002 óta működő Önkéntes Központ Alapítvány célja a magyarországi önkéntesek és az őket foglalkoztató szervezetek munkájának támogatása információval, tanácsadással és képzéssel; az önkéntesség kultúrájának terjesztése, s annak integrálása a hazai társadalmi környezetbe magánszemélyekkel, társadalmi szervezetekkel, intézményekkel és vállalkozásokkal végzett konkrét tevékenységeken keresztül. További információ: www.onkentes.hu

 

Forrás: wshungary.hu

 

Teteje