Ívekkel hódította a teret

 

Ívekkel hódította a teret

     Oscar Niemeyer több mint hatszáz épületet tervezett a világ összes táján, de ha az építészeti hitvallásának a lényegét keressük, Brazília városába kell ellátogatnunk.
Sokak véleménye szerint egyetlen építésznek sem volt akkora hatása egy országra, mint Niemeyernek Brazíliára. Az építész 1956-ban a frissen megválasztott elnöktől, Juscelino Kubitschek de Oliveirától élete feladatát kapta meg: a semmi közepén, több száz kilométerre a riói strandoktól kellett felépítenie egy teljes várost. Brazíliavárost négy év alatt húzták fel, és az egyetlen modern város, amely fent van az UNESCO világörökségi listáján. Niemeyer páratlan épületeket álmodott meg, egyedülálló ívekkel és formákkal. Az Economist úgy ír a városról, hogy az az új világ félelem nélküli ünneplése. Minden utcájával és épületével azt sugallja, hogy miként kellene élniük az embereknek, hová lehet zárkózniuk, ha életvitelüket a környezetükhöz igazítanák.

   

     Az új brazil főváros bírálói leginkább a személytelenséget vetették a tervezők szemére, és jó ideig jogosnak tűnt a kérdés, hogy ki akarna a semmi közepén élni - az évtizedek alatt aztán csaknem kétmillióan válaszolták, hogy ők bizony igen.

    Niemeyer érzékivé és csábítóvá tette a modern építészetet. A brazilok leghíresebb építészét hidegen hagyták az egyenes vonalak, terveinek nagy része egy olyan asztalon készült, ahonnan szeretett városára, Rio de Janeiróra és a Copacabanára nyílt kilátás, ahol a hegyek és a nők domborulataiból meríthetett ihletet. Ezek az ívek és hajlatok az épületeiben is visszaköszönnek. "Ha meg kell hódítani egy nagyobb teret, az ívek adják magukat" - magyarázta Niemeyer. "Nem vonzanak a merev szögletek és az ember alkotta kemény, rugalmatlan egyenes vonalak. A szabad folyású, érzéki ívek vonzanak. Azok az ívek, amelyeket megtalálok a hegyekben, a folyókban, az óceán hullámaiban és a szeretett nő testén. Ívek alkotják az egész világegyetemet, Einstein ívelt univerzumát" - írja memoárjában. A tervezéseit sokan inkább a szobrászathoz, mint az építészethez hasonlítják.


         Szakmai hitvallásához tartozott az is, hogy meg akarta lepni az embereket. "Ez az építészet feladata. Hogy küzdjön egy jobb világért, amelyben az építészet mindenkit, és nem csak kiváltságos csoportokat szolgálna" - mondta egyszer.

    Oscar Niemeyer Brazília mellett Olaszországnak, Spanyolországnak, Franciaországnak, Izraelnek és más országoknak is tervezett épületeket. Hajlott háttal, csoszogva is naponta bement az irodájába, ha kellett, videokonferencián tervezte és figyelte a projekteket. Az utóbbi években már sokszor ápolták kórházban, de ennek ellenére is aktív maradt.
Azt állította, hogy ő már bő negyven éve hatvanéves, mert ha számolta volna a születésnapjait, már régen meghalt volna.

Pár nappal a 105. születésnapja előtt halt meg.

forrás: origo

Teteje