Öngondoskodással tervezni a jövőt

Öngondoskodás
 

Öngondoskodással tervezni a jövőt

Az öngondoskodás jelenti a megoldást jövőnk tudatos alakítására, és a váratlan helyzetekből fakadó anyagi kiszolgáltatottság csökkentésére. Akinek van megtakarítása, vésztartaléka, biztosítása, könnyebben viseli az anyagi helyzetében bekövetkező váratlan eseményeket. Egyre többen ismerik fel ebben saját felelősségüket. A megtakarítások az időtáv és a célok szerint is megkülönböztethetőek. Persze ez a kettő összefügg. Minél nagyobb a cél, általában annál hosszabban kell erre takarékoskodni. Szinte mindenre léteznek speciális megoldások. A befektetési lehetőségek tárháza pedig még ennél is jóval szélesebb.

Nyugdíj

Nagyon fontos az aktív évek utáni gondtalanabb (vagy a nyomorgás elkerüléséhez szükséges) megélhetés biztosítása. A takarékoskodásra több lehetőség is ajánlható.

Egészség

A nyugdíjtakarékosság mellett arról sem árt elfeledkezni, hogy az idősebb korban az egészségügyi kiadások is megnőnek. Baj esetén nem mindegy, hogy van-e mihez nyúlni, valakitől segítségre számítani.

Tartós befektetés

A gyerekek először kisautóra, majd biciklire takarékoskodnak, a felnőtteknek nagyobb céljaik lehetnek. A középtávú célok eléréséhez lehet jó eszköz az adókímélő tartós befektetési szerződés (tbsz).

Biztosítás

Az előre nem látható, váratlan esemény elleni védekezést a biztosítások jelenthetik. Ilyent szinte bármire köthetünk, de előtte – mint minden másnál – itt sem árt alaposan körülnézni.

 

Forrás: azenpenzem.hu

Teteje