Apartmanban, vendégházban és 4 csillagos hotelben töltjük a szünetet.
(Egerben, Hajdúszoboszlón es Gyulán töltik a húsvéti hosszú hétvégét a legtöbben.)
Pörög a belföldi turizmus: ötszörös forgalmat hoz a nyuszi a szálláshelyeknek. Az apartmanok és a vendégházak mellett a négycsillagos hotelek ajánlatai a legvonzóbbak. Sztárfellépőkkel, gyermekprogramokkal, kézműves foglalkozásokkal és tradicionális gasztronómiai fogásokkal teremtenek húsvéti hangulatot a szállásadók.
Alig rázódtunk vissza a dolgos hétköznapokba a március 15-i hosszú hétvégéből, máris itt a húsvéti négynapos pihenő, ami ötszörös forgalmat hoz a szálláshelyeknek. „Ez a tavalyi húsvéthoz képest is 6,23 százalékos növekedés, ami még erőteljesebb lenne, ha a két extra hosszú szünet között több idő telt volna el” – magyarázza Drávai-Mészáros Judit, a Szallas.hu marketing menedzsere. Az átlagos foglalási érték közel 60 ezer forint, míg SZÉP-kártyás fizetés estén csaknem 70 ezer forint, és minden ötödik vendég SZÉP-kártyával fizeti a cechet. „A húsvéti kikapcsolódás jellemzően családi program lesz, az átlagos vendégszám 3,4” – tette hozzá a szakember.
A foglalások közel fele apartmanba vagy vendégházba szól, csaknem ötödük pedig 4 csillagos hotelbe, de a 3 csillagos hotelek ajánlatai is jól fogytak a Szallas.hu adatai szerint. A legnagyobb értékű foglalás 700 000 forint volt, míg a legkisebb 3000 forintba került. A Szallas.hu adataiból az is kiderült, hogy a foglalások fele mobilról érkezett, 45 százalékuk asztali számítógépről, 5 százalékuk pedig tabletről. „A nálunk mért mobilos foglalási arány jól példázza, hogy a szállásfoglalásra, így a turizmusra milyen nagy hatással van az okos mobileszközök széleskörű terjedése, részünkről pedig a foglalási folyamat és a felület egyszerűsítése, felhasználóbarát kialakítása” – mondta a marketing menedzser.
Festetics-kastély, Harkányi Gyógyfürdő és a Gödöllői Királyi Kastély is a legnépszerűbbek között
Az előrejelzés alapján a legnagyobb mértékben Heves (14,19%), Borsod (12,09%) és Pest (8,26%) megye részesül a forgalomból. A húsvétot is népszerű fürdővárosainkban töltjük: Eger, Hajdúszoboszló és Gyula viszik a prímet. Erős forgalomra és vendégtömegre számíthat a főváros, Miskolctapolca, Zalakaros, Szeged, Pécs, Hévíz és Siófok is. A legvonzóbb szálláshelykörnyéki programok között most is ott van az egri vár, a Miskolctapolca Barlangfürdő, a Festetics-kastély és a Gödöllői Királyi Kastély is. „A hosszabb pihenőidőszakok kedveznek a külföldre vágyóknak, sokan útnak indulnak a hétvégére. A legtöbben Zakopane, Torockó és Krakkó felé veszik az irányt” – tette hozzá Drávai-Mészáros Judit. A Szallas.hu adatai alapján Szováta, Parajd, Gyergyószentmiklós, Pozsony, Krásnohorská Dlhá Lúka (Várhosszúrét), Tátralomnic, Besztercebánya még a legkelendőbb határon túli célpontok.
Gyermek- és családi programokkal csábít a legtöbb szállásadó
Lesznek sztárfellépők és különböző hagyományos fogások, de a legnagyobb hangsúlyt a gyerekprogramokra fektetik a szállásadók. „A tavaszi szünet és a négynapos pihenés a családoknak kedvez, a legtöbben ilyenkor együtt indulnak útnak” – magyarázza a marketingvezető. – Jelvénygyűjtés, nyuszi-buli, bábszínház, tojásfestés és gyermekkoncert is szerepel a partnereink repertoárjában.” Természetesen a felnőttek sem maradnak ajándék és gesztus nélkül: kedvezményes wellness szolgáltatások, ajándék alkoholos italok és extra nyitvatartás a kényeztetés legfőbb eszközei.
Top 10 belföldi úti cél
1. Eger
2. Hajdúszoboszló
3. Gyula
4. Budapest
5. Miskolctapolca
6. Zalakaros
7. Szeged
8. Pécs
9. Hévíz
10. Siófok
Top 10 külföldi úti cél
1. Zakopane
2. Torockó
3. Krakkó
4. Szováta
5. Parajd
6. Gyergyószentmiklós
7. Pozsony
8. Krásnohorská Dlhá Lúka
9. Tátralomnic
10. Besztercebánya
Top 10 program a foglalók körében
1. Egri vár
2. Miskolctapolca Barlangfürdő
3. Hévízi Tófürdő
4. Festetics-kastély
5. Füzér Vára
6. Zsolnay Kulturális Negyed
7. Harkányi Gyógyfürdő
8. Tropicarium
9. Csodák Palotája
10. Gödöllői Királyi Kastély
Vendégcsalogató programok
· sztárfellépők, dj, élőzene
· bábszínház, gyermekkoncert
· tojásfestés, kézműves foglalkozás
· táncbemutató
· állatsimogatás
· borkóstoló, sajtkóstoló
· jelvénygyűjtés, tojáskeresés
· családi kalandverseny
· éjszakai fürdő
· lovaglás, lovas kocsi
Forrás: sakkom.hu