Új irányt vesz a Fornetti

 

Új irányt vesz a Fornetti

Amikor a Fornetti szóba kerül, mindannyian tudjuk, hogy miről beszélünk. Megjelennek előttünk a márka termékei és a logója. A Fornetti céget 1997-ben egy magyar milliárdos üzletember, Palásti József alapította és fejlesztette franchise-rendszerré. A cég azonban új irányt vesz, kikerül a magyarok kezei közül, alapítója pedig szintén nem folytatja üzleti pályafutását hazánkban. A Fornetti 25 milliárd Forint árbevételt tudhat magáénak, ami mostantól a svájci-ír Aryzta kezei alatt működik tovább, míg a megálmodó Amerika felé veszi az irányt.

A vállalatot Palásti József a semmiből építette fel, megszerzett tudását alkalmazta, és piacvezető vállalattá növesztette. Megalkotásával több ezer embernek biztosított munkahelyet, a tavalyi évtől azonban külföldi tulajdonban működik tovább.
Minden vállalat életében bekövetkezett az az időszak, amikor odaért a nagy gazdasági világálság hatása, és nem volt ez másképp a Fornettivel sem. A tavalyi évelejére (2015-re) sikerült túljutnia ezen a válságon és ismét növekedni kezdett. Palásti József a Fornetti jövőjét illetően partnert keresett egy tízmillió eurós fejlesztési csomaghoz Nyugat-Európában, elkövetkezendő körülbelül 10 évre. A partnert Európa egyik vezető vállalatában, az Aryztában találta meg, amelyik fagyasztott pékáruk forgalmazásával foglalkozik. Az Aryztával azon dolgoztak, hogy hogyan lehet kihasználni a két gyártói potenciál közötti szinergiát, ebből lett végül a vásárlás.

Palásti József nemcsak a családja és a saját, hanem a Fornetti érdekeit is figyelembe vette, amikor az eladás mellett döntött, többek között, hogy a vállalat a lehető legmagasabb szintű európai integráció részese lehessen. Ezzel pedig lehetőséget adott magának, hogy más területen is kipróbálhassa magát.
Az a terve, hogy inkubációs hátteret biztosít a tengeren túli Amerikában lévő magyar startupoknak, illetve haza startup ötleteknek befektetőként. Megfelelő tanácsokkal látná el őket, hogy hogyan lehetne a legjobbat kihozni az adott ötletből.  Ezenkívül pedig a nagy versenyben is szeretné megmérettetni magát Amerikában. Mindig az új kihívásokat keresi, játékszenvedélye hajtja, hiszen alapvetően játékos típusú emberről beszélünk személyében, akinek nem csak a pénzért végzi a munkáját.

Praktikus ember lévén mindenben a funkcionalitást keresi, csak a szükséges dolgokra költ úgy a magánéletben, mint az üzleti életben. Számára nem a méregdrága dolgok jelentenek státuszszimbólumot, hanem az, ha elismerik az ember tudását, amely megkülönbözteti másoktól. Sok embert bosszantja sikeressége: az egyik felet azért, mert komolyabb iskolák nélkül jutott el idáig, a másik felet azért, mert sikeres lett. Ettől függetlenül nincsenek valódi konfliktusai, tisztában van a határaival. Tizennyolc éves kora óta számos projektet rakott össze sikeresen, 1977-ben tizenhat és fél évesen Budapesten megnyerte a Szakma Kiváló Tanulója országos versenyt, azóta is szeret győzni, játszani. A portfólióátrendezés kapcsán lehetősége nyílt új kapcsolatokra szert tennie. Stratégiáján nem változtatott, most is a másik fél tudását igyekszik felmérni.

Felnéz azokra az emberekre, akiktől sokat tanulhat, akik igazi tudással rendelkeznek. Amerikába is éppen azért megy, hogy ilyen emberekkel ismerkedjen meg. Számár az jelenti a legnagyobb veszteséget, ha az emberekbe vetett hite megtörik. Sikerének titka, hogy elemez, tervez és kasszíroz. Szerinte mindig tudnunk kell, hogy mit miért teszünk. Bár sikeres üzletember, mégis tanulni megy Amerikába, hogy aztán továbbadhassa az ott megszerzett tudását. Magyar gyermekeken szeretne segíteni, de nagyobb területen szeretné kipróbálni magát.

Úgy véli, hogy egy projekt kivitelezésekor már az elemző szakaszban tudni lehet, hogy mennyit lehet keresni vele. Számára a siker attól függ, hogy mennyire választja meg jól a partnerét, és nem attól, mennyi pénzt fektet bele. A vereség azonban őt sem kerülte el, hiszen a nagy gazdasági világválság hatása őt és a Fornettit is elérte, de megfelelő válságtervvel túljutottak rajta 2015 elejére. Több országban is van gyára, és mindegyikben megfelelő megoldást kellett találni, ezért Temesváron automatizált, míg Bulgáriában új gyárat épített zöldmezős beruházással. Amikor eladta a Fornettit, több mint 10%-os éves növekedést ért el az árbevételével, most pedig már külső szemlélőként drukkol Sebastian Goodingnak az új vezetőnek az idei üzleti tervhez.

A Fornetti létrehozásával hazánkban 8 ezer munkahelyet adott, ezért pedig csak egyszer kapott elismerést, megkapta a VOSZ Év Vállalkozója Díjat. Érdekeltségei továbbra is maradnak hazánkban, és az ingatlanszektorba is belekóstol, Budapesten fog bérbe adni ingatlanokat. Az amerikai cége operatív vezetését pedig a lányának adja. A jövő üzletét a közlekedésben, az elektromobilitásban látja, amelyben számos lehetőség rejlik, és amelyben jelenleg a helyét keresi.
 

Teteje