„Az ismeretlen ismerős Józsa”

 

„Az ismeretlen ismerős Józsa”

„Az ismeretlen ismerős Józsa” címmel az Albertirsai Fotókör tagjainak a munkáiból nyílik kiállítás szeptember 18-án (kedden) 17 órától a DMK Józsai Közösségi Házában.
A Fotóklub tagjai a nyáron a településrészen táboroztak és lencsevégre kaptak jó néhány józsai életképet. Most az itt készült alkotásokból nyílik tárlat. Köszöntőt mond: Balázs Ákos, DMJV Polgármesteri Hivatal Józsai Településrészi Önkormányzat elnöke. A kiállítást megnyitja: Szabó Antónia fotó- és képzőművész. Közreműködnek: a MEA AMI növendékei.

A Fotókör 2010 decemberében alakult Albertirsán a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége (MAFOSZ) szárnyai alatt, Baán Katalin mentorálásával. A frissen alakult csoport a Magyar Kultúra Napján nagy sikerrel mutatkozott be az irsai közönségnek. Kiállításaik voltak Szolnokon, Tápiószőlősön. A Fotókör meghívást kapott Nyikómalomfalvára, egy eltűnőben levő falu emlékeinek, életének megörökítésére. A fotótáborban megismerkedtek a székelykapus porták embereivel, megérezték a falu lelkületét. Az ott készült alkotásokból nemcsak helyben, hanem Albertirsán is kiállítást rendeztek, amely 2012-ben a Költészet Napján nyílt meg. A nyár újabb meghívást, közös fotózást hozott a csoportnak Józsára a Református Gyülekezet és a DMK Józsai Közösségi Ház felkérésére.
Külső szemmel, a lencséken keresztül megvizsgálták Józsa természeti értékeit, a település régi épületeit, a mai képzőművészek munkásságát, a hagyományos mesterségeket és azok őrzőit. A közös együttműködésnek köszönhető „Az ismeretlen ismerős Józsa” című fotókiállítás, melyet szeretettel ajánlanak a látogatók figyelmébe.

Kiállítók: Baán Katalin E-Mafosz, Csidér Bálint E-Mafosz Sebestyén Beáta, Kurucz Dorottya, Imre Viktória, Koroknai László, Hepp Ádám, Devcsics János, Herczeg Imre, Sebestyén Dalma, Mészáros Dániel, Gacsályiné Szabó Tünde /vendég/.

A fotókiállítás október 4-ig tekinthető meg hétköznapokon 10-19 óráig, szombatonként 9-13 óráig.

Cimkék: 
Teteje