Az 1-2 éjszakás üdülés volt a legnépszerűbb a harmadik negyedévben, a foglalások több mint fele ilyen rövid időtartamra szólt – derül ki a Szallas.hu friss elemzéséből. Átlagosan 57 211 forintot költöttünk szálláshelyre. Belföldi úti célok közül Siófok, Hajdúszoboszló és Budapest tündököltek, míg a külföldiek közül Zakopane, Vir és Crikvenica vitték a prímet. A szállásfoglaló portál becslése szerint a turizmus 12,5 százalékkal bővült.
Továbbra is az 1-2 éjszakás foglalások a legnépszerűbbek a Szallas.hu friss elemzése szerint: az üdülések 28 százaléka szólt 2 éjre, 27 százalékuk pedig csupán egyre. Töretlen az apartmanok és a vendégházak iránti érdeklődés: csaknem a foglalások felét tették ki. „A legkeresettebb szállástípusok sorát a panzió (16,5%) és a 3 csillagos hotelek (13,5%) követték, a top 5-ös listát pedig a 4-5 csillagos hotelek (9,8%) zárták” – ismertette a részleteket Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere.
A Szallas.hu saját forgalma 15,2 százalékkal nőtt az elmúlt negyedévben, míg a portál becslése alapján a belföldi turisztikai piac 12,5 százalékkal bővült. Az átlagos foglalási érték 5 százalékkal emelkedett tavalyi év ugyanezen időszakához képest, átlagosan 57 211 forintot költöttünk szálláshelyre. „A foglalások közel kétharmada 50 ezer forint alatti volt, csak körülbelül minden ötödik foglalás képviselt 50-100 ezres nagyságrendet” – mondta a marketing szakember. Az összes szállásfoglaló több mint 16 százaléka jelölt meg SZÉP-kártyás fizetést. „A legdrágább foglalás közel másfél milliót kóstált, míg a legolcsóbb ennek töredékébe, 1500 forintba került” – árulta el Keresztes Nóra. Nemcsak a forgalom gyarapodott, hanem a mobilról érkezők száma is tovább nőtt: immáron a vendégek 56 százaléka intézi mobilról a szállásfoglalást, azaz 15 százaléknál is több a változás.
A legnagyobb hazai SZÉP-kártya kibocsátó, az OTP Pénztárszolgáltató adatai szerint az idei harmadik negyedévben a kártyabirtokosok - a tavalyi év azonos időszakához képet - 4,5 százalékkal többet, összesen közel 27 milliárd forintot költöttek különböző élményekre, legyen szó családi nyaralásról, vagy éppen egy hétvégi látogatásról a cukrászdába.
Siófok, Hajdúszoboszló és Budapest a koronázatlan királyok
Siófok, Hajdúszoboszló és Budapest voltak a legkedveltebbek, de Eger és Balatonfüred is a top ötben végzett, így az élboly összeállítása változatlan tavalyhoz képest, csupán a sorrend módosult némileg. Gyula, Szeged és Zalakaros követik a legjobbakat, a tizedik pozícióról viszont Zamárdi lecsúszott, helyére Balatonlelle lépett. A belföldi foglalások mellé járó kedvezménykuponok közül az Egri vár, a Miskolctapolca Barlangfürdő és a Zalakarosi Fürdő voltak a legkedveltebbek a Szallas.hu statisztikái szerint. A külföldi úti célok közül Zakopane, Vir és Crikvenica győzedelmeskedtek, őket követte Zadar, Szováta és Krakkó. A top tizes listán még Medulin, Torockó, Rab és Parajd kaptak helyet. A legtelítettebb nap július 23-a, hétfő volt.
KERETES
Top 10 belföldi úti cél
1. Siófok
2. Budapest
3. Hajdúszoboszló
4. Eger
5. Balatonfüred
6. Gyula
7. Szeged
8. Zalakaros
9. Hévíz
10. Balatonlelle
Top 10 külföldi úti cél
1. Zakopane
2. Vir
3. Szováta
4. Crikvenica
5. Zadar
6. Krakkó
7. Medulin
8. Torockó
9. Rab
10. Parajd
Top 5 program a foglalók körében
1. Egri vár
2. Miskolctapolca Barlangfürdő
3. Zalakarosi Fürdő
4. Hévízi Tófürdő
5. Festetics-kastély