A 80. MTK elleni meccsünk következik

 

A 80. MTK elleni meccsünk következik

A DVSC és az MTK szombaton 80. alkalommal mérkőzik meg egymással az NB I-ben. A mérleg 26 Loki-győzelem, 14 döntetlen, 39 vereség, a gólarány 151-104 a fővárosiak javára.

A DVSC 1946 nyarán találkozott először az MTK-val: Debrecenben gólgazdag mérkőzésen 5-4-es hazai siker született, a visszavágón azonban 6-1-es vereségbe szaladtak bele a hajdúságiak. A következő szezonban idegenben újabb vereség következett, de otthon nyerni tudott a DVSC.

Ami a közelmúltat illeti, az utóbbi tíz évben 10 győzelmet könyvelhettünk el 5 döntetlen és 7 vereség mellett. A 2012/2013-as szezonban hazai pályán és idegenben is kikaptunk a kék-fehérektől. Az ezt megelőző évben az MTK a másodosztályban szerepelt, ezért nem játszottunk ellene, a 2010/2011-es szezonban pedig hazai pályán 3-1-re nyertünk, míg a Hungária körúton gólnélküli döntetlen született.

A két évvel ezelőtti szezonban a két csapat őszi mérkőzésén a DVSC-TEVA 1-0-s győzelmet aratott úgy, hogy 75 percet emberhátrányban játszott Trninics kiállítása miatt. A három pontot érő gólt Szakály Péter szerezte meg a 65. percben. A tavaszi meccs azonban nem sikerült jól számunkra, 5-2-es vereséget szenvedtünk.

Tavaly idegenben 1-0-s vereséget szenvedtünk, a debreceni visszavágón azonban 2-1-re nyerni tudtunk Varga József és Tisza Tibor góljával.
 

Forrás: dvsc.hu

Teteje