Az év Szállása

 

Az év Szállása

Ezek voltak idén a legvonzóbb szálláshelyek és turisztikai attrakciók
Év Szállása: Zalakaros, Hajdúszoboszló és Nagybánya is az élbolyban

A Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa Hotel****+superior nyerte el az Év Szállása 2018 díjat. A magyar utazók véleménye alapján Hajdúszoboszló már negyedik alkalommal minősült a legvonzóbb turisztikai településnek, míg az Év Turisztikai Attrakciója a sóstófürdői Aquarius Élmény- és Parkfürdő lett. A verseny új kategóriával is bővült: minősítették a legvonzóbb román szálláshelyeket is.

Hatodik alkalommal díjazták a turizmus legjobbjait a Szallas.hu által életre hívott Év Szállása versenyen. A végső sorrend közel 900 ezer vendégértékelés, több mint 190 ezer szavazat és a szakmai zsűri értékelése alapján született meg. Az Év Szállása fődíjat idén a baba- és állatbarát Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa Hotel****+superior kapta. „A vendégértékelésből a hotelek népszerűségének és minőségének erőteljesen javuló tendenciája látszik. Ez azért is jelentős, mert a szállásadók a turizmust sújtó jelentős munkaerőhiány ellenére tudtak a szolgáltatásaik minőségén javítani” – mondta Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere. Az Év Turisztikai Attrakciója címet idén a sóstófürdői Aquarius Élmény- és Parkfürdő vihette haza, mely a Széchenyi Terv turizmusfejlesztési programja keretében épült meg 1,7 hektáron.

Átadásra került az Év Turisztikai Települése díj is, melyet a vendégszavazatok alapján idén, az Év Szállása verseny történetében immár negyedszer, Hajdúszoboszló vihetett haza. „Hajdúszoboszló ékes példája annak, hogy az évről évre megvalósuló jelentős turisztikai beruházásokkal, fejlesztésekkel hogyan lehet folyamatosan fenntartani, sőt fokozni az érdeklődést és vonzerőt a hazai és külföldi vendégek körében” – magyarázta Keresztes Nóra. A második legnépszerűbb település Eger, a harmadik pedig Siófok. A verseny történetében először kiosztásra került az Év Szállása Különdíj is: ennek sorsáról a szakmai zsűri döntött. „A díjjal a Pangea Hotel Nyíregyházát tüntették ki. A zsűri figyelmét azzal hívta fel magára a hotel, hogy ugyan csak pár hónapja nyitotta meg kapuit a vendégek előtt, mégis egyből komoly népszerűségre tett szert, ráadásul vendégértékelései is kimagaslóak (9,8-as) – mondta a szakember. – A Nyíregyházi Állatparkban található szálloda az állatvilág inspirálta szobakoncepciókkal egyedi és tökéletes kiegészítése a turisztikai desztinációnak.” A Turizmus Szakma Példaképe – ifj. Papp Imre-emlékdíj is gazdára talált a szállodai marketingre specializálódott Katona Zoltán személyében, aki a nagykanizsai Morgens Design ügyvezetője.

A fenti kategóriák mellett a különböző szálláshelyeket szakmai díjakkal, népszerűségi díjakkal és minőségi díjakkal is megillették. „Minden évben vannak új szereplők a listánkon, de előfordulnak visszatérők is, mint a Hotel Silver Hajdúszoboszló****+superior, aki idén negyedik alkalommal büszkélkedhet a 4-5 csillagos kategóriában legjobbnak járó népszerűségi díjjal, melyet az Év Szállása oldalon leadott szavazatok alapján ítélünk oda” – árulta el a marketing menedzser. A legjobb ár-érték arányról, illetve a legjobban és legtöbbet értékelt szálláshelyekről a minőségi díjak tanúskodnak, mellyel kitüntették a Danubius Health Spa Resort Hévíz hotelt, a Wellness Hotel Gyulát, a Hotel Harka Harkányt és a Kinga Apartman Zircet is.

A konferenciahotelek és a romániai szálláshelyek is ringbe szálltak

Konferenciahotelek közül a fővárosban a K+K Hotel Opera Budapest aratott győzelmet, míg vidéken a Hotel Eger & Park bizonyult a legjobbnak. A Szallas.hu romániai terjeszkedése kapcsán az Év Szállása verseny idei újdonsága az Év Romániai Szálláshelye díj is, amit elsőként a nagybányai Magus Hotel *** Baia Mare zsebelhetett be. A romániai hotelek minősítésében a Travelminit foglalási adatai, vendégértékelései és a román szakmai zsűri segédkezett. A verseny és a díjátadó főtámogatója az OTP SZÉP-kártya volt, további partnerek a Google Magyarország, az Aegon, a Lakáj Textil, a Turizmus.com és a Turizmus&Vendég.

 

FŐDÍJAK

·        Év Szállása 2018: Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa Hotel****+superior

 

·        Év Turisztikai Települése 2018. 1. hely: Hajdúszoboszló

·        Év Turisztikai Települése 2018. 2. hely: Eger

·        Év Turisztikai Települése 2018. 3. hely: Siófok

 

·        Év Turisztikai Attrakciója 2018. 1. hely: Aquarius Élmény- és Parkfürdő

·        Év Turisztikai Attrakciója 2018. 2. hely: Aquaglide Vízijátszótér

·        Év Turisztikai Attrakciója 2018. 3. hely: RepTár Szolnoki Repülőmúzeum

 

·        Az Év Romániai Szálláshelye: Magus Hotel *** Baia Mare

 

·        Turizmus Szakma Példaképe – ifj. Papp Imre-emlékdíj: Katona Zoltán – Morgens Design, Nagykanizsa

 

Népszerűségi díjak (szavazatok száma alapján):

4-5 csillagos hotelek

1. hely: Hotel Silver Hajdúszoboszló ****+superior

2. hely: Royal Club Hotel Visegrád ****+superior

3. hely: Hotel Eger & Park ****

 

1-3 csillagos hotelek

1. hely: Patak Park Hotel Visegrád

2. hely: Royal Hotel Cserkeszőlő

3. hely: Libra Hotel Veresegyház ***

Panzió / apartman / vendégház

1. hely: Deluxe Apartman Nyíregyháza

2. hely: Silver Major Vendégház Hajdúszoboszló

3. hely: Országház Apartman Budapest

 

Szakmai díjak (szakmai zsűri döntése alapján):

4-5 csillagos szálloda – 70 férőhely felett:

1. hely: Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa Hotel****+superior

2. hely: Hotel Wellamarin Zamárdi****+superior

3. hely: Hotel Kapitány Sümeg****+superior

4-5 csillagos szálloda – 70 férőhely alatt:

1. hely: Imola Hotel Platán Eger****+superior

2. hely: Wellness Hotel Gyula****+superior

3. hely: Calimbra Wellness és Konferencia Hotel Miskolctapolca****+superior

 

1-3 csillagos szálloda:

1. hely: Zselicvölgy Szabadidőfarm Hajmás ***

2. hely: Fészek -Étel és Hotel- Zánka **

3. hely: Art Hotel Zalakaros ***

Panzió, apartman, vendégház

1. hely: Tree Houses Noszvaj

2. hely: Aranygombos Fogadó Telkibánya

3. hely: Galyatető Turistacentrum Galyatető

 

Minőségi díjak (vendégértékelések alapján):

4-5 csillagos hotelek 70 szoba felett

1. hely: Danubius Health Spa Resort Hévíz****+superior

2. hely: Park Inn by Radisson Zalakaros Resort & Spa Hotel****+superior

3. hely: Hotel Délibáb Hajdúszoboszló****

4-5 csillagos hotelek 70 szoba alatt

1. hely: Wellness Hotel Gyula ****+superior

2. hely: Grand Hotel Glorius Makó****

3. hely: Aura Hotel Balatonfüred***

1-3 csillagos hotelek

1. hely: Hotel Harka Harkány **

2. hely: Hotel Lövér Sopron ***+superior

3. hely: Pole Position Beach Hotel Balatonszárszó **

 

Panzió / apartman / vendégház

1. hely: Kinga Apartman Zirc

2. hely: Levendula Park és Apartmanház Demjén

3. hely: Villa Marina Balatonboglár

Az Év Romániai szálláshelye

1. hely: Magus Hotel *** Baia Mare

2. hely: Casa Bertha Sighi?oara

3. hely: Hotel Sunny Hill Cluj-Napoca ****

 

Kapcsolódó webhely:

www.szallas.hu

https://pr.szallas.hu

https://szallas.hu/evszallasa-versenyrol

További információ:

Webcím: www.sakkom.hu

Facebook: facebook.com/sakkom.interaktiv

 

Az Év Szállása versenyről

Július 19. és október 30. között zajlott az Év Szállása verseny, melyen közel 10 ezer belföldi szálláshely közül dőlt el a nyertes cím, immáron hatodik alkalommal. Idén nemcsak a Szallas.hu oldalon regisztrált szálláshelyek, hanem a legvonzóbb turisztikai attrakciók is szavazás útján szálltak ringbe a győzelemért. Az Év Szállása honlapon leadható voksokból keletkező eredmény mellett a Szallas.hu oldalon szereplő szálláshelyek adatlapján található összesen közel 900 ezer vendégértékelés is számított, ezek alapján állapították meg a Minőségi Díj kategória nyertesét. A vendégértékelések és a verseny időtartama alatt leadott szavazatok mellett 8 tagú zsűri is rangsort hirdetett a 4-5 csillagos, az 1-3 csillagos hotelek, valamint az Apartman, Vendégház, Panzió kategóriákban. Az „ítélő bizottságot” idén Horváth Vilmos, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Turisztikai Kollégium elnöke, Majoros Szilvia, a tavaly fődíjat nyert békéscsabai Luxus Wellness Apartman képviselője, Pataki Zita televíziós műsorvezető, Vágó Ágnes, a Vendég & Hotel vezető szerkesztője, Szántó Zoltán, a Turizmus.com főszerkesztője, Hegedűs Attila, a BDO ügyvezető igazgatója, valamint a Szallas.hu oldaláról Szigetvári József ügyvezető és Papp István termékmenedzser képviselték.

A Szallas.hu-ról:

A 2008-ban indult portál a GKI Digital 2017-es felmérése szerint jelenleg Magyarország legnagyobb szállásfoglaló oldala. Ma már öt kontinensen 175 ország szálláshely-kínálatát közvetíti az utazni vágyóknak, akik számos szűrési lehetőség (szállás típusa, wellness-szolgáltatások, fizetőeszközök) segítségével találhatják meg a számukra megfelelő ajánlatot. A honlapnak több mint 1 000 000 regisztrált felhasználója van, és havonta mintegy 2 000 000 látogató keresi fel. A szálláshelyek kiválasztását közel 900 000 független vendég értékelése könnyíti meg.

A Szallas.hu Csoporthoz tartozik még a diszkontáras csomagokat kínáló Szallasguru.hu, valamint a konferenciákhoz és egyéb céges rendezvényekhez helyszínt biztosító KonferenciaHotelek.hu. A Szallas.hu Csoport 2014-ben első, 2015-ben pedig a 3. helyen végzett a Deloitte Fast 50 – a régió leggyorsabban fejlődő technológiai vállalatainak – versenyében. 2016-ban a szállásfoglaló oldal Nemzet Bajnoka és a „Ruban d’Honneur: The ELITE Award for Growth Strategy of the Year” (Az év növekedési stratégiájáért járó kiválóság elismerés) díjat kapott a 32 ezer vállalkozást versenyeztető European Business Awardson. A Szallas.hu a hatékonyság Oscar-díjának is nevezett, a világ több mint 40 országában jelen lévő Effie 2016-os megmérettetésén „Magyarok a világ körül” című kampányával elnyerte az Arany Effie-díjat.

A Szallas.hu az akvizícióval támogatott külföldi piacszerzés útjára lépett: 2017. december 31-vel zárult tranzakcióban a 2002-ben alapított Spanie.pl csoportot akvirálta a vállalat, az idén szeptemberre megvalósuló integráció eredményeként a Szallas.hu lengyelországi operációja az eddigi háromszorosára nőtt. (A Spanie.pl ma már a lengyelországi online szálláspiac meghatározó szereplője, évente 5 millió utazni vágyó keresi fel az oldalt, ahol közel 52 ezer belföldi szálláshely érhető el, ezzel gyakorlatilag teljesen lefedi a lengyelországi kínálatot.)

Nemzetközi terjeszkedésének újabb állomásaként a Szallas.hu 2018 novemberében lényegi tulajdonrészt szerzett az éves szinten 30 ezer szállásfoglalást kezelő román Travelminit International SRL-ben. (A Travelminit International SRL-t 2013-ban alapította Rigó Ferenc és Buzogány László, akik jelenleg is ügyvezetői az éves szinten 30 ezer online foglalást kezelő, 2000 romániai és 2000 magyarországi szálláshelyet listázó cégnek.)

A cég 2021-re a közép-kelet-európai régió online szálláspiacának meghatározó szereplőjévé kíván válni.

 

Teteje