Az új Malom Hotel

 

Az új Malom Hotel

Debrecenben, a Hortobágy utca és a Böszörményi utca sarkán áll Közép-Európa legnagyobb szélmalma.
A Hortobágy Malmot 1864-től, a megépülésétől szél forgatta, ám kibővítették és 1898-ban gőzmalommá alakították át. A város valamennyi szélmalma közül ez maradt fenn a legjobb állapotban.
Az épület ma ipartörténeti műemlék.

A tulajdonos ”V+V” 77. Kft. „Kereskedelmi szálláshelyek komplex fejlesztése” címen pályázatot adott be 2009-ben, aminek elnyerése után került sor az épület szállodává alakítására.

Az építkezés 2010 decemberében kezdődött.  A hét szintes épületben fafödém szerkezet volt minden szinten, ez monolit betonfödém rendszerré lett átalakítva. Mivel ez plusz terhet jelentett az alapnak, ezért azt körbe, 2 méteres cikkenként meg kellett erősíteni, ami jelentősen növelte a kivitelezés idejét. Külön problémát jelentett a bent lévő, 12-14 méteres gerendák kivétele a beton megkötése után, de az épület hangulatának megőrzése érdekében ezek a 150 éves famonstrumok egy része vissza lett építve. A gerendákból lett kialakítva a földszinten található étterem beépített bútorzata, mellyel a kivitelező próbálta visszaadni az eredeti födémszerkezet látványát. A hagyományőrzés egyébként az egész beruházásra jellemző, a szobák (amik az épület adottságából adódóan különböző méretűek és alakúak) és az étterem fala speciális glettelő technikával készült, az eredeti falszerkezet struktúrájára hasonlítva. A szobák új, de antikhatást kiváltó, parasztjellegű bútorzattal lettek felszerelve. Minden szoba régi, fekete-fehér malomipari képekkel van hangulatosabbá téve.

A szálloda 24 szobás és 45 fő elszállásolására alkalmas. Az alsóbb szinteken 1 és 2 ágyas szobákban szállhatnak meg a vendégek, a legfelső szinten pedig 2 apartman várja a családdal érkezőket. A földszinten található egy 100 fő befogadására alkalmas étterem, ahol a hét minden napján magyaros ízek lesznek terítéken, hétvégéken pedig esküvők, rendezvények szervezése szerepel a tervekben. A szintek közötti közlekedést egy 6 személyes panoráma üveges látványlift biztosítja. Az épületben továbbá megtalálható egy 25 fős különterem és egy finn szauna is merülő dézsával. A szálloda 8 belső parkolóval rendelkezik, mellette pedig 54 osztott közös tulajdonú parkoló található.

A tulajdonosok célja, hogy a Hortobágy Malom a múlt századot megidézve, mégis a jelen kor színvonalának maximálisan megfelelve egy olyan szálloda legyen, ahová szívesen tér be az átutazóban lévő üzletember, a hosszú hétvégére érkező magyar család és a régiót megismerni vágyó külföldi turista is.

A szálloda várható nyitása 2013. nyár

Cimkék: 

A cikk partnere: 

Teteje