BrainNet

 

BrainNet

Amerikai tudósok majmok agyait kapcsolták hálózatba, létrehozva az első élő számítógépet, amely a feladatokat több elme együttműködésével oldja meg.
Ha emberi agyakat kapcsolnának össze hasonló módon, a létrejövő szuperelme olyan problémákat oldhatna meg, amelyek bármely egyedi ember képességeit meghaladják – vizionálják a szakemberek. A napokban közzétett kísérlet az évek óta fejlesztés alatt álló agy-gép interfészek – az állati vagy emberi gondolatokat gépi utasításokra lefordító berendezések – terén jelent komoly előrelépést.
Ilyen berendezéseket korábban is sikerrel alkalmaztak például arra, hogy művégtagokat pusztán a gondolat erejével vezéreljenek, azonban ez az első alkalom, hogy az irányítást több összekapcsolt, együttműködő agy végzi.
Ilyen berendezéseket korábban is sikerrel alkalmaztak például arra, hogy művégtagokat pusztán a gondolat erejével vezéreljenek, azonban ez az első alkalom, hogy az irányítást több összekapcsolt, együttműködő agy végzi.
Gondolataik összehangolásával a majmok el tudták érni, hogy a modellezett robotkar elérje a kijelölt célt.
Úgy oldják meg a problémát, hogy agyaikat szinkronizálva egyfajta szuperagyat hoznak létre
– egy struktúrát, amely a három agy kombinációja–
A több agy által végzett párhuzamos feldolgozás ahhoz hasonlítható, ahogyan a mai számítógépekben több párhuzamosan dolgozó processzor megosztja a feladatokat egymás között.

Az emberi agyaknál kezdődnek az igazi izgalmak
A dolog persze akkor válik majd igazán izgalmassá, amikor emberi agyakat tudnak hasonló hálózatba kapcsolni.
Egy olyan eszköz, amely közvetlen információátadást tenne lehetővé az agyak között, kiiktatná a nyelvi kommunikációt.
Gondolatokat küldhetnénk a saját agyunkból egy másik ember agyába, hangok vagy szavak közbeiktatása nélkül.
Mindenesetre az elvont gondolatok megosztásának lehetősége megkönnyítené a komplex problémák közös megoldását. Egy matematikusnak például, aki nagyon összetett és absztrakt objektumokban gondolkodik, nagyon nehéz másokkal együttműködnie a gondolatok szóbeli átadhatóságának korlátai miatt.

 

Teteje