Az utolsó esti tábortűz fényénél ezzel a jól ismert bibliai idézettel: "Jó nekünk itt lenni" (Lk 9, 33) zárult a Debrecen-Kerekestelepi-Bánki és (az erdélyi testvérgyülekezet) a Belényesi Református Gyülekezetek közös többgenerációs családi tábora.

Augusztus 1-6 között Verőcén, Buzás Dénes lelkész és Tasi Sándor gondok vezetésével, a Csattogó Völgyben 240 fő vett részt a táborban. A társaság amellett, hogy vegyes korosztályú volt - 62 gyermek, 40 ifjúsági tag, továbbá szülők, nagyszülők és gyülekezeti tagok - mindenki megtalálta a számára kedves elfoglaltságot, hiszen korosztályokra bontva készültek a szervezők programokkal.
Minden délelőtt - a reggeli elfogyasztását követően - egy közös áhítattal kezdődött. A hét igei mottója a "Jézusból fakadó örvendezések" volt és ezen belül minden egyes nap egy jézusi csodatörténetet vettek alapigéül az igehirdetők.
Az elején Zákeus történetén keresztül ismertük meg  a Jézussal való találkozás csodáját, a testi gyógyulás példáját a 38 éve beteg ember meggyógyításának a története példázta, a feltámadás csodáját Lázár története támasztotta alá.

Az utolsó két napon pedig a lelki gyógyulás csodáiról és annak a következményeiről szóltak az áhítatok Pál apostol megtérésének története és Péter pünkösdi prédikációja alapján. Az áhítatokat mindig korcsoportokra bontott gyermekfoglalkozások, illetve kiscsoportos beszélgetések követik. Eleinte nehezen indult a közös gondolkozás, de a hét végére már többen bekapcsolódtak és Isten kegyelméből épültünk egymás hite által. Ezeket a kisebb létszámú megbeszéléseket mindig egy kiértékelés követett, amin csoportonként egy-egy bátor, lelkes személy összefoglalta az elhangzottakat.
Igazán nagy élmény volt átélni, hogy a beszámoló a legtöbb esetben több volt, mint egyszerű ismertetés, sokkal inkább bizonyságtételek voltak. Hiszem, hogy nemcsak az én hitemet erősítették és nemcsak az én lelkemet üdítették fel azok az egyszerű, emberi nyelven elmondott hitvallások, amelyekre ha visszagondolok még most is újként hatnak rám.

Ebéd előtt és után is volt idő egy kis pihenésre, amelyet sokan arra használtak, hogy tovább folytatták a délelőtti gondolatmenetet, voltak (főleg a fiatalabbak) akik inkább a sportolást választották, hiszen a tábor felszereltsége lehetőséget adott a focizásra, kézilabdázásra, kosárlabdázásra, teniszezésre, asztali teniszezésre és sok-sok egyéb szabad foglalkozásra.
A délutáni programok mindig változatosak voltak, első nap dunai hajókirándulásban volt részünk, azt követő napokon pedig a váci strandot, Visegrád nevezetességeit látogattuk meg, aztán Királyrét magával ragadó természeti szépségében gyönyörködhettünk, amelyet az elszántabbak kerékpárral, míg a nagy többség kisvasúttal közelített meg.
Az utolsó előtti napon kihasználva a tábor helyi adottságait különféle (szellemi, ügyességi és sport) vetélkedőket szerveztünk. A nagyon jó hangulatú délutánt a gyermekek szívmelengető műsora és a szülők táncos előadásai zárták le, ezt követően már mindenki hazagondolt egy kicsit, de sokakban megszólalt a címben is idézett óhaj, hogy "jó nekünk itt lenni", maradjunk még.
Az esti tábortűz mellett történt meg a tábor kiértékelése és volt idő még a héten tanult énekekből néhányat átismételni.

A záró nap délelőttje megkoronázta egész hetünket, az úrvacsorás istentisztelet mindenkiben éreztette, hogy ez más volt, sokkal több volt, mint egy egyszerű kirándulás. Nem is tudnám jobban kifejezni ezt, mint ahogy egyik kedves gyülekezeti tagunk a kiscsoportos beszélgetések kiértékelésénél mondta az egyik délelőttön, hogy: "ez a hét egy lelki megnyugvás mindenki számára a világ rettenetes negatív hullámaival szemben."

A hazaút még tartogatott meglepetéseket, úgymint az országházi látogatást és egy finom ebédet, amit a Lázár Lovasparkban fogyaszthattunk el.
A Mindenható Isten áldása egész héten érezhető volt, a jó idő, a boldog, elégedett tekintetek bizonyították ezt, amiért egyedül Övé legyen a dicsőség. Mindemellett a gyülekezetek lelkipásztorai, gondnokai, presbiterei, hitoktatói, a gyermekekkel foglalkozó szolgálati munkatársak, a technikusi munkatársak, az önkéntes szülők és segítők rengeteget dolgoztak azért, hogy minden rendben és szépen menjen végbe - mindezekért jár nekik is a köszönet és a hála.
Bízunk abban, hogy ilyen módon is találkozunk jövőre ismét!

Forrás: Szabó Béla, segédlelkész