Debreceni decemberi programok

 

Debreceni decemberi programok

december 1. 13.00 - 19.00 Kötés-horgolás

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

december 1. 13.30 Gyűjtőhobbisok figyelmébe!

Ha van bélyeged, képeslapod vagy bármi egyebed, akkor hozd el csere-bere délutánunkra minden hónap első szombatján! Belépés és kirakodó asztal díjtalan!

További információ Kádár Sándortól kérhető a +36 20/536 73 88-as telefonszámon!

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

december 1. 14.30 és 15.30 Zumba az Élményfürdőben

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

december 1. 16.00 ”… a szeretet hosszútűrő”

A Városházától 15.30 órakor újra elindulunk a jelképes „betlehemi úton” a Város Karácsonyfájáig. Itt Bölcskei Gusztáv református püspök és Felföldi László római katolikus püspöki helynök, valamint Kósa Lajos polgármester a többi – a baptista, az evangélikus és a görög katolikus – felekezet vezetői jelenlétében mondják el adventi üzeneteiket. Az adventi koszorún meggyújtják az első gyertyát és kigyúlnak a város ünnepi fényei, majd Újhelyi Kinga színművésznő előadásában ismét elhangzik a Mária című musical gyönyörű Szeretethimnusza. A Nagytemplom előtt a város pékségeinek, cukrászdáinak önzetlenségéből kaláccsal, süteménnyel újra mindenkit vár a „Szeretet

Asztala”.

„Az ünnep az a magaslat, amire soha nem tud egyedül feljutni az ember. Folyamatos vándorlásban vagyunk egymás felé. A másokkal való mai találkozásaink formálnak azzá, akik holnap leszünk. Figyeljünk másokra ezen az ünnepen, azért, hogy mássá lehessünk: egyre tisztábbak, egyre derűsebbek, egyre önzetlenebbek. És, hogy ez meddig tart majd, nem a naptáron múlik!” - Balogh Barnabás az MRSZ lelkész-igazgatója

Helyszín: Kossuth tér (Tel.: 52/518-400)

december 1. 17.00 Szauna programok az Élményfürdőben

Program:

17.00 Adventi illatok

17.40 Fahéjas bőrradír

18.20 Mézes-narancsos bőrápolás

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

december 1. 19.00 Varázslatos Karácsony - Horgas Eszter és a Talamba Ütőegyüttes

Adventi Koncertje

A Köztársasági érdemrenddel kitüntetett Horgas Eszter fuvolaművész olyan hazai és világsztárokkal lépett fel, mint Al Di Meola, Natalie Cole vagy Szakcsi Lakatos Béla. „A fuvolám és köztem nagyon szoros érzelmi kapcsolat van. Úgy is fogalmazhatnék, hogy egy nagyon bensőséges viszony, amit akár szerelemnek is nevezhetnék, hiszen amikor fönn állok a színpadon, a számhoz emelem és nagyon finoman levegőt fújok bele, a lelkem egy részét lehelem bele, amely hanggá formálódik. Sokfajta muzsikussal dolgoztam már együtt, de a Talamba Ütőegyüttessel ez egy izgalmas, új világ. Egészen eredeti színeket, állapotokat járunk be. Úgy gondolom, a zene alkalmas arra, hogy meséljen. Fontosak az érzelmek, a szellem és a történetek – az, hogy megragadjuk a közönség lelkét.”

A Talamba Ütőegyüttes tagjai Grünvald László, Szitha Miklós, V. Nagy Tamás és Zombor Levente Artisjus-díjas ütőhangszeresek a hazai ismert művészeken túl olyan külföldi sztárokkal adtak közös koncertet, mint például Rhoda Scott, a mezítlábas orgonista.

Jegyárak: 2.400 Ft, 2.900 Ft

Helyszín: Kölcsey Központ, Nagyterem (Hunyadi u. 1-3., Tel.: 52/518-400)

december 1. SZUSZ Esküvői Nyílt nap

Tervezze meg esküvőjét egy gyönyörű helyen!

- Ismerkedjen a helyszínnel és azokkal, akik majd biztosítják, hogy a Nagy Nap tökéletes legyen!

- Fogyassza el esküvői menünket svédasztalról!

- Mi összehozunk mindent és mindenkit egy helyre, Önnek csak terveznie kell!

Belépő: 1000 Ft, ami magában foglalja a svédasztalos ebédet

Helyszín: Szeged Utcai Szabadidőpark (Szeged u., Tel.: 20/984-1030)

december 1-7. Amber 4 colours!

Az 'Amber is the colour' nemzetközi euromed zenei szeminárium negyedik állomása.

15 országból több mint 30 résztvevő érkezik Debrecenbe. Több mint fele Euro-mediterrán térségből, arab országokból. A programban zenei és kulturális témájú workshop-ok, előadások, szervezetlátogatások szerepelnek. A szeminárium két csúcspontja az interkulturális est, illetve egy bemutató koncert egyéb fellépőkkel közösen. Az egyhetes szeminárium teljes egészében - beleértve a koncertet is – az Ifjúsági Házban kerül megrendezésre.

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

december 1. – 2014. január 5. Bródy 150 – kiállítás

Helyszín: Méliusz Juhász Péter Könyvtár (Bem tér 19. Tel.: 52/502-478)

december 2. 13.30 Égbőlpottyant Mikulás 

Színes, magyarul beszélő, német vígjáték, 107 perc, 2011

A nyolcéves Ben családjával beköltözik nagyapja megüresedett házába. Az új környezetben nagyon magányos, nehezen illeszkedik be. Helyzetét megnehezíti az iskolatársakkal vívott küzdelem, a család életét pedig még inkább megváltoztatja az, hogy édesapja elveszíti munkáját. Kint szürke eső esik, és csak az utal az ünnep közelségére, hogy Ben édesanyja most nyitja meg saját, házi készítésű édességeket áruló boltját.

Jegyek ára: 510 Ft

Helyszín: Delta mozi (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)

december 2. 14.00 − 16.00 „Végre Itt A Mikulás!”

Közreműködnek: a Jerikó Utcai Óvodások

Együttműködő partner: Debreceni Nyugdíjas Klub

Helyszín: DMK Belvárosi Közösségi Háza, Pódiumterem (Kossuth u. 1., Tel.: 52/413-939)

 

december 2. 15.00 Elmondom hát mindenkinek: Diákkonferencia

Téma: Bethlen Gábor, az országépítő

Helyszín: Méliusz Juhász Péter Könyvtár (Bem tér 19. Tel.: 52/502-478)

 

december 2. 17.00 Kismamaklub

Ha beteg a kicsi

Dr. Ádám Borbála gyermekgyógyász, neonatológus szakorvos  

Helyszín: Újkerti Könyvtár (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/535-550)

 

december 2. 17.00 Ezoterikus klub – Együttlét az Advent jegyében

Helyszín: Petőfi Emlékkönyvtár (Víztorony u. 13., Tel.: 52/413-939)

 

december 2. 18.00 - 20.00 Szeretetmasszázs

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

december 2. 18.00 Filmklub – Szűk Balázs filmkritikus sorozata

R. Benigni: Az élet szép (1997)

Szűk Balázs filmkritikus, médiakommunikátor, média-mozgókép tanára filmek utáni levezető beszélgetések-elemzések moderátora, bevezető előadásai, szempontfelvetései

Helyszín: Carpe Diem Teaház (Batthyány u. 8., Tel.: 52/319-007)

 

december 2. 20.00 Báll Dávid zongora hangversenye

Program: Ludwig van Beethoven kései zongoraszonátái

Op. 101. A-dúr

Op. 109. E-dúr

Helyszín: Debrecen Egyetem Zeneművészeti Kar, Liszt terem (Egyetem tér 1., Tel.: 52/419-366)

 

december 2. Családi Mikulás program

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

december 2−7. Adventi Jótékonysági Ruhabörze

(December 7-ig az intézmény nyitvatartási idejében ruhagyűjtés)

Jótékonysági ruhaosztás: december 7-én, 10.00-12.00

Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)

 

december 2−13. Advent Idején - Kiállítás És Vásár A DMJV Fogyatékosokat Ellátó Intézmény Lakóinak Munkáiból

Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)

 

december 3. 10.00 - 11.20 Kerekítő

Mondókás móka ölbeli játékokkal, népdalokkal, hangszerjátékkal. Bábos torna Kerekítő manóval, tornaszeres játéktérrel. Tippentő néptánccal.
Program:

10.00-10.30 Kerekítő Mondókás Móka (0-3 éves korig)
10.30-11.20 Kerekítő Bábos Torna (1-3 éves korig)
Bejelentkezés és részletek: www.kerekito.hu

Turzó Renáta: rencso77@freemail.hu, +36 30 307 2206

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

december 3. 10.00 Lurkó Kuckó

A gyerekek önismereti játékokat játszanak és beszélgetnek az őket érintő problémákról.

Közreműködik: Balláné Lőrinczi Tímea családgondozó

Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Tagintézmény (Nagymacs, Kastélykert u. 44., Tel.: 52/716-698, 30/5660-252)

 

december 3. 10.00 Terek - Kiállítás Koroknai Róza pasztellképeiből

Helyszín: Újkerti Könyvtár (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/535-550)

 

december 3. 10.30 Hangbújócska zenebölcsi

(Ára: bérlettel 600 Ft, 3000 Ft/5 foglalkozás, vagy alkalmanként 750 Ft/baba-mama)

Vezeti: Lövei Lilla zenetanár

Helyszín: Méliusz Juhász Péter Könyvtár (Bem tér 19. Tel.: 52/502-478)

 

december 3. 13.30 Égbőlpottyant Mikulás 

Színes, magyarul beszélő, német vígjáték, 107 perc, 2011

A nyolcéves Ben családjával beköltözik nagyapja megüresedett házába. Az új környezetben nagyon magányos, nehezen illeszkedik be. Helyzetét megnehezíti az iskolatársakkal vívott küzdelem, a család életét pedig még inkább megváltoztatja az, hogy édesapja elveszíti munkáját. Kint szürke eső esik, és csak az utal az ünnep közelségére, hogy Ben édesanyja most nyitja meg saját, házi készítésű édességeket áruló boltját.

Jegyek ára: 510 Ft

Helyszín: Delta mozi (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)

 

december 3. 15.00 Családi Kör – alakuló klubfoglalkozás

Témakör: Testi lelki harmónia, egészségmegőrzés

Helyszín: Újkerti Könyvtár (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/535-550)

 

december 3. 16.30 – 17.30 Társasjáték klub

Gyertek és játsszatok velünk!

Kipróbálhattok számtalan logikai, készségfejlesztő és társasjátékot! A belépés ingyenes!

Helyszín: Méliusz Juhász Péter Könyvtár (Bem tér 19. Tel.: 52/502-478)

 
december 3. 19.00 Konzervatóriumi Esték Hangversenysorozat - Ittzés Tamás – hegedű és Papp Rita – csembaló hangversenye

Program: Johann Sebastian Bach: Szonáta hegedűre és csembalóra

h-moll BWV 1014

A-dúr BWV 1015

E-dúr BWV 1016

c-moll BWV 1017

f-moll BWV 1018

G-dúr BWV 1019

Jegyár: 1.000,- Ft, diák- és nyugdíjas belépő: 600,- Ft

Helyszín: Debrecen Egyetem Zeneművészeti Kar, Liszt terem (Egyetem tér 1., Tel.: 52/419-366)

 

december 3. - 2014. január 11. Burai István festő- és grafikusművész kiállítása

Megnyitó: december 3. 17.00

Megnyitja: Áfra János költő, művészeti író

Közreműködik: Molnár Levente gitár

Helyszín: Benedek Elek Könyvtár (Piac u. 68., Tel.: 52/502-431)

 

december 4. 9.30 - 10.00 Ringató

Szeretettel várunk foglalkozásainkra minden olyan anyukát, apukát, nagyszülőt, aki szívesen énekel és játszik együtt a kicsinyekkel oldott, szeretetteli légkörben. Aki maga is úgy érzi, fontos az, hogy a művészet eszközeivel neveljünk. A népdalok, mondókák, ölbeli játékok újrafelfedezését, a közös éneklés és játék örömét kínálja a Ringató a kisgyermekek és szüleik számára. A Ringató országos zenei nevelési program.

Könyves Zsuzsa ének-zene, népzenetanár, Ringató foglalkozásvezető (Tel: +36 70/ 387-2542)

www.ringato.hu

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

december 4. 13.30 Égbőlpottyant Mikulás 

Színes, magyarul beszélő, német vígjáték, 107 perc, 2011

A nyolcéves Ben családjával beköltözik nagyapja megüresedett házába. Az új környezetben nagyon magányos, nehezen illeszkedik be. Helyzetét megnehezíti az iskolatársakkal vívott küzdelem, a család életét pedig még inkább megváltoztatja az, hogy édesapja elveszíti munkáját. Kint szürke eső esik, és csak az utal az ünnep közelségére, hogy Ben édesanyja most nyitja meg saját, házi készítésű édességeket áruló boltját.

Jegyek ára: 510 Ft

Helyszín: Delta mozi (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)

 

december 4. 14.00 Mikulás Délután

Együttműködő partner: Életfa Idősek Klubja

Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)

 

december 4. 16.00 Kerüljünk közelebb a kortárs képzőművészethez – Dr. Cs. Tóth János művészeti író előadása

Helyszín: Benedek Elek Könyvtár (Piac u. 68., Tel.: 52/502-431)

 

december 4. 16.00 Rizikó klub - Lelki egészség, magány elkerülése, szellemi frissesség fenntartása

Helyszín: Petőfi Emlékkönyvtár (Víztorony u. 13., Tel.: 52/413-939)

 

december 4. 16.30 Helytörténeti Esték

A hűség színei - Bakó Endre könyvbemutatója

Holló lászló, a festőművész : Vencsellei István életműdíjas fotóművész, a magyar kultúra lovagjának kiállítása.

A kiállítást megnyitja Bakó Endre.

Bakó Endre irodalomtörténésszel Erdei Sándor költő, újságíró beszélget.

Helyszín: Méliusz Juhász Péter Könyvtár (Bem tér 19. Tel.: 52/502-478)

 

december 4. 17.00 Világok arcai 6.

Barangolás távoli tájakon - A Mikuláson túl, a Sarkkörön

Dr. Kiss Sándor vetített képes előadása

Helyszín: Újkerti Könyvtár (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/535-550)

 

december 4. 17.00 Kovács József Dénes muzeológus tárlatvezetése az Egy korszak történelmi traumák             között- Kultúra és műpártolás (1920-1944) című kiállításhoz kapcsolódóan

Helyszín: Déri Múzeum (Déri tér 1., Tel.: 52/417-560)

 

december 4. 19.00 Jazztörténeti Szabadiskola - Szabados György művészete - Babosi László előadása az Artézis Trio közreműködéséve

Helyszín: Sikk Klub (Domb u. 1., Tel.: 20/250-4363)

 

december 4. 19.00 Caramel – Jelenés koncert

Közkeműködik: Kodály Filharmonikusok Debrecen

Helyszín: Főnix Csarnok (Kassai út 28., Tel.: 52/518-400)

 

december 5. 12.00 - 19.00 Termelői udvar

Minden további, aktuális információ megtalálható az Ifjúsági Ház web- és facebook oldalán, valamint a Termelői udvar facebook oldalán:

www.ifihazdebrecen.hu / www.facebook.com/TermeloiPiacDebrecen?fref=ts

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

december 5. 13.00 „Hull a hó, Hull a hó. Mennyi apró télapó!...”

Verses, mesés foglalkozás óvodásoknak és alsó tagozatosoknak

Helyszín: Méliusz Juhász Péter Könyvtár (Bem tér 19. Tel.: 52/502-478)

 

december 5. 15.00 "Elmondom hát mindenkinek" – diákkonferencia

A Méliusz Juhász Péter Könyvtár és a MODEM közös rendezvénye debreceni középiskolás (7-13. osztályos) tanulóknak. A konferencia témája: Körkörös romok. Ország Lili falai

A konferencia után, 17 órától a MODEM Kollázs-pályázatának eredményhirdetésére kerül sor.

Helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ (Baltazár Dezső tér 1., Tel.: 52/525-018)

 

december 5. 16.30 Bródy Sándor, a magyar próza megújítója - Dr. Imre László professor emeritus előadása

A program a Bródy kiállítás kísérő rendezvénye.

Helyszín: Méliusz Juhász Péter Könyvtár (Bem tér 19. Tel.: 52/502-478)

 

december 5. 17.00 50 éves a debreceni rockzene klub

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

december 5. 17.30 Aquaticum Mikulás Futás

Rajt/cél: Debreceni Vidámpark bejárata

Táv: 1, 5 km

Futás útvonala: Vidámpark bejárata (rajt) – Ady Endre úton végig a Benczúr Gyula utcáig (nem megy ki teljesen az útvonal a kereszteződésig)  – Ady Endre úton vissza – Vidámpark bejárata (cél)

A távot teljesítők december 05-én este 18 órától zárásig (20.30-ig.) térítésmentesen használhatják az Aquaticum Mediterrán Élményfürdőjét!

A kedvezményes fürdőbelépő a Debreceni Kilométerek Sportegyesület ajándéka.

A nevezési díj: 1 vagy 2 db jó állapotban lévő könyv (ismeretterjesztő vagy meséskönyv 3-18 éves korig), az összegyűjtött könyveket a Debreceni Kilométerek Sportegyesület fogja átadni a rászoruló gyerekeknek a Mikulás nevében.

A futásra alkalomhoz illően Mikulásnak, vagy krampusznak lehet öltözni!

Online nevezés: www.debrecenikilometerek.hu oldalon.

A verseny főtámogatója: Aquaticum Gyógy- és Fürdőközpont

Tel.: 30/935-8569

 

december 5. 19.00 Dumaszínház - Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán

Helyszín: Lovarda (Kassai út 26., Tel.: 52/426-180)

 

december 5. Szauna programok a Hotel Lyciumban

Program:

Kamillás felöntés

Tengeri sós bőrradír

Kleopátra kényeztetés

Helyszín: Hotel Lycium (Hunyadi u. 1-3., Tel.: 52/506-600)

 

december 5. – január 5. Víziók - Válogatás A Nemzetközi Kerámia Stúdió Gyűjteményéből

A Nemzetközi Kerámia Stúdió a magukat kulturális és ideológiai elszigeteltségben érző magyar művészek kezdeményezésére jött létre a ’70-es években. Küldetése azóta is a kerámiaművészet formai, esztétikai és technikai fejlődésének előmozdítása. A világon páratlanul mesterek, tanárok és diákok élnek és alkotnak itt együtt a különböző kultúrák iránti tisztelet, a tolerancia légkörében.

Helyszín: Kölcsey Központ, Bényi Árpád terem (Hunyadi u. 1-3., Tel.: 52/518-400)

 

december 6. 18.00 Szauna programok az Élményfürdőben

Program:

18.00 Mézeskalács felöntés

18.40 Tengeri sós bőrradír

19.20 Csokis kényeztetés a gőzben

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

december 6. 19.00 Borbély László zongoraestje

Program:

Bach: Die Kunst der Fuge (A fúga művészete) BWV 1080 - tíz kontrapunkt

Messiaen: Visions de l'Amen (Ámen-víziók)

Közreműködik: Wilheim András – zongora

Helyszín: Debrecen Egyetem Zeneművészeti Kar, Liszt terem (Egyetem tér 1., Tel.: 52/419-366)

 

december 6. 20.00 Péterfy Bori és a Love Band koncert

Helyszín: Roncs Bár (Csapó u. 27., Tel.: 52/688-050)

 

december 6. Mikulás Party

Dj: Pocsai Attila

Kötelező fogyasztás: Svédasztalos vacsora 2.500 Ft / fő (Vacsora 22.00 óráig)

Előzetes asztalfoglalás szükséges!

Kapunyitás: 19.00 óra

Piros Ruhában Érkező Vendégeinknek Meglepetéssel Kedveskedünk!

Belépés ingyenes!

Helyszín: Erdőspuszta Club Hotel**** (Panoráma-Diószegi út ker., Tel.: 20/2999-444)

 

december 6-ig Szilágyi Elek festőművész 80-ik születésnapi Holló László- díj átadóval egybekötött kiállítása

Helyszín: DOTE Elméleti Galéria (Nagyerdei krt. 98., Tel.: 52/411-600/58038)

 

december 6-ig Fábián Pál grafikusművész Kovácsoltvas a művészetek világában című kiállítása

Helyszín: Élettudományi Galéria (Egyetem tér 1., Tudományegyetem és Botanikus kert között, Tel.: 52/411-600/58038)

 

december 7. 9.00 - 12.00 Adventi családi délelőtt

Helyszín: Petőfi Emlékkönyvtár (Víztorony u. 13., Tel.: 52/413-939)

 

december 7. 9.00 − 16.00 Mi Kerül A Karácsonyfa Alá? 

Kézzel készített ajándéktárgyak karácsonyi vására. A vásár ideje alatt játszóház várja a gyerekeket.

Vezeti: Szigeti Ibolya népi játszóház - vezető

Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)

 

december 7. 10.00 − 12.00 Vezér Utcai Adventi Családi Délelőtt

Helyszín: Vezér utcai lakótelep, a Coop Áruház előtti tér (Tel.: 52/439-866)

 

december 7. 10.00 – 12.00 Adventi kalandok

Az Adventi kalandok tervezett programjai:

•          csacsifogatos séta a friss levegőn (elkísérjük Szamócát, a szamarunkat, aki eleséget visz a többi állatnak)

•          etetés az állatsimogatóban (a simogatás mellett ezúttal csemegékkel is kedveskedhetnek a gyerekek a kecskéknek, póniknak, juhoknak, stb…)

•          látványetetés a gibbonoknál (láthatjuk a „majomparádét”, amikor a gondozók kedvenc finomságaikkal kényeztetik az állatokat)

•          szakvezetés a Pálmaházban (a fűtött épületben mindent megtudhatunk azokról az állatokról, akik soha nem találkoznak a téllel, mert állandó melegben élnek)

•          hüllők testközelből (őrizzük meg a hidegvérünket: kígyókat simogathatnak a bátor vállalkozók)

 

A kedvezményes páros belépő ára:

•          egy nagyszülő és egy unoka számára 20% kedvezménnyel összesen: 1.520,- forint

•          velük érkező további gyermek számára: 700,- forint

Helyszín: Nagyerdei Kultúrpark (Ady Endre u. 1., Tel.: 52/310-065)

 

december 7. 10.00 Mentálcsavar Klub

Mentaltwist Monthly

Mesélők és játékosok találkozása

Helyszín: Újkerti Könyvtár (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/535-550)

 

december 7. 10.00 „Babráló”
(hétvégi családi játszóházi program)
Karácsonyfadíszek természetes anyagokból

Helyszín: DMK Tímárház – Kézművesek Háza (Nagy Gál István u. 6., Tel.: 52/321-260, 30/6189-767)

 

december 7. 10.00 Karácsonyfa díszítő verseny 

Várjuk a családokat és baráti társaságokat az általuk hozott díszekkel.  A fák kiválasztása érkezési sorrendben történik.  Jelentkezni lehet a golf étteremben személyesen vagy a golfetterem@gmail.hu címen. Nevezési díj nincs!  Az érkező csapatokat forró teával, fahéjas sült almával várjuk. A feldíszített karácsonyfák fotóira facebook oldalunkon (facebook/golfétterem) szavazhatnak.

A legtöbb like-ot gyűjtő karácsonyfát díszítő csapat jutalma egy 4 fős 3 fogásos adventi ebéd vagy vacsora. A második helyezett 4 db hímzett golfpólót, a harmadik helyezett csapat 4 db hímzett golfsapkát kap ajándékba.  Minden résztvevő és adományozó jutalma egy golflabda és egy köszönő kártya. Reményeink szerint ezzel a nappal mindenki nyer egy jó hangulatú szeretet teljes délelőttöt családjával, barátaival.

Helyszín: Golf Étterem (Cserei ér dülõ, Tel.: 70/311-9110)

 

december 7. 10.30 Ákombákom – alkotókör apróságoknak

A hétvégi múzeumpedagógia foglalkozáson a gyerekek játékos formában ismerkedhetnek meg a modern és kortárs képzőművészettel. Az élményközpontú órák nemcsak a későbbi múzeumlátogatási szokásokat alapozzák meg, hanem segítik a gyermekeket tudatos kép-olvasóvá válni.

Részvételi díj: 500 Ft, alsó korhatár: 4 év.

Helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ (Baltazár Dezső tér 1., Tel.: 52/525-018)

 

december 7. 15.30 Hagyományőrző Örmény Mikulás És Karácsonyi Ünnepség

Közreműködik: a Csicseri és Borsó - Varázsdalok (karácsonyi koncert)

Helyszín: Delta mozi (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)

 

december 7. 16.00 − 18.00 Paci Advent

Helyszín: Lencz–telepi Református Templom (Cseresznye utca, Tel.: 52/439-866)

 

december 7. 16.00 Az Utolsó Hegycsúcs – Vetítés

Vendégünk a Hajdúdorogi Egyházmegye görög katolikus egyháza.

„Egy spanyol katolikus pap váratlan halála után a hátramaradottak nem pusztán a hiányáról

elmélkednek, hanem a boldogság mibenlétéről. Összefér a mosoly és koporsó? Össze. A halál kezdet, nem a vég…” (Gulya István filmkritikus)

Helyszín: Apolló Mozi (Miklós utca 1., Tel.: 52/417-847)

 

december 7. 17.00 Szauna programok az Élményfürdőben

Program:

17.00 Virágoskert felöntés

17.40 Joghurtos bőrradír

18.20 Olívás bőrápolás

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

december 7. 17.00 Lakner Lajos tudományos igazgatóhelyettes tárlatvezetése a Fekete leves – a kávéfőzés története című időszaki kiállításban ízlelőbimbókra és szellemre hangolva Pistai Zsolt barista részvételével

Helyszín: Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum (Péterfia u. 28., Tel.: 52/413-572)

 

december 7. 18.00 Adventi Hangverseny

Közreműködnek: a DE Konzervatóriumának hallgatói, valamint a Józsai Református Egyházközösség Szigethy Gyula kórusa Nagy Csaba karnagy vezetésével

Együttműködő partner: Józsai Református Egyházközség

Helyszín: DMK Józsai Közösségi Háza (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-137)

 

december 7. 19.30 Összefogás Hagyományőrző Mestereinkért Koncert És Táncház

Jótékonysági eseménysorozat indul az idős, nehéz helyzetben lévő népzenészek megsegítésére a Csík Zenekar, a Hagyományok Háza és a Fonó Budai Zeneház kezdeményezésével. 2013. december 5-én 19 órától a Hagyományok Háza színháztermében neves népdalénekesek, népzenészek, világzenei előadók összefogásával indul az eseménysorozat.

 

Egyre több idős népzenész kerül nehéz anyagi körülmények közé, sokan olyan betegséggel küzdenek, amely lehetetlenné teszi, hogy továbbra is zenéljenek. Mezei Ferenc Csángáló, a Szászcsávási zenekar brácsása Parkinson kórban szenved, anyagi helyzete azonban azt sem teszi lehetővé, hogy a kezeléshez szükséges gyógyszereket rendszeresen megvásárolja. Éppen ezért összefogásra kérik a népzenészeket, a népzenével, néphagyománnyal foglalkozó szervezeteket és minden népzenét szerető embert. Jótékonysági eseménysorozatot indítanak, amelynek célja, hogy a befolyt támogatással a segítségre szoruló zenészeket támogassák.

Első lépésként december 5-én koncertet szerveznek a Hagyományok Házában és táncházat a Fonó Budai Zeneházban olyan neves népzenészekkel, világzenei előadókkal, akik közreműködésükkel támogatják a kezdeményezést. December 6-án Győrben, 7-én Debrecenben rendeznek táncházat és koncertet e céllal.

 

A befolyt összegből elsőként Csángáló gyógykezelését teszik lehetővé a Magyarországi Kallós Zoltán Alapítványon keresztül. Az összefogást azonban hosszú távon szeretnék fenntartani, az adománygyűjtés folytatását tervezik.

 

Program:

Szászcsávási zenekar koncertje

A Bakator zenekar Örökítés c. lemezbemutatója

Közreműködik a Hajdú Táncegyüttes

A koncerteket követően a Pergő Hagyományőrző Műhely és az Árkus Banda táncháza

Támogatók: Hagyományok Háza, Magyarországi Kallós Zoltán Alapítvány, Debreceni Hajdú Táncegyüttes, Hétmérföldes Kulturális Egyesület, Pergő Hagyományőrző Műhely, Bakator zenekar, Árkus Banda, Debreceni Művelődési Központ

Támogatói jegy: 1500 Ft

Helyszín: Debreceni Hajdú Táncegyüttes székháza (Hatvan u. 32., Tel.: 52/413-939)

 

december 7. 20.00 Rómeó Vérzik koncert

Helyszín: Roncs Bár (Csapó u. 27., Tel.: 52/688-050)

 

december 7. 20.00 Punnany Massif lemezbemutató koncert

Helyszín: Lovarda (Kassai út 26., Tel.: 52/426-180)

 

december 7. Traubi Kupa IV. forduló

Helyszín: Debreceni Sportuszoda (Zákány utca 4., 52/506-676)

 

december 7. Szauna programok a Hotel Lyciumban

Program:

Mediterrán illatok

Sós-mentás bőrradír

Mézes bőrápolás

Helyszín: Hotel Lycium (Hunyadi u. 1-3., Tel.: 52/506-600)

 

december 7-8. Mikulás járat a Zsuzsival

Program:

- "Csing-ling-ling Száncsengő"-mesék, mondókák gyerekeknek

- "Angyalok szárnyán"-Dancing Boots Country Linedance Club

- "Tündöklő Csillagok"-Magnitúdó Csillagászati Egyesület

- A téli erdő ajándéka-Madár és vadetető foglalkoztató

- "Téli csodák világa"-Kreatív foglalkozások

Meglepetés műsorunk alatt, elővarázsoljuk a Mikulást és a Krampuszokat.....

Menetrend:

Debrecen-Hétvezérről: 10.20, 13.20

Hármashegyaljáról: 12.10, 14.55

Információ: 52/417-212, 30/210-0545

 

december 7-8. Télapó Kupa- gyerek labdarúgó torna

Helyszín: Hódos Imre Rendezvénycsarnok (Kassai út 32-34., Tel.: 52/514-400)

 

december 7. - 2014. január 6.  A Nagybányai Képzőművészeti Egyetem oktatóinak Nagybányai színek című kiállítása

Megnyitó: december 7. 15.00

Helyszín: Élettudományi Galéria (Egyetem tér 1., Tudományegyetem és Botanikus kert között, Tel.: 52/411-600/58038)

 

december 8. 9.00 − 13.00 Mikulás Kupa - Mini Teniszverseny

A mérkőzéseket vezeti: Győrfi Imre teniszedző, testnevelő tanár

Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Háza (Debrecen-Kismacs, Napraforgó u. 1-3., Tel.: 52/716-698, 30/5660-252)

 

december  8. 10.00 – 18.00 Csokiparádé - Kicsiknek és Nagyoknak

Játszóház, ugrálóvár, csoki készítés, papírtechnikák, karácsonyfadíszek készítése, vásár, kakaóbár, csoki szökőkút, „Aztékok aranya”játék, gyerek előadás, egyéb programok.

Belépődíj:

Gyermekeknek: 500,- Ft, felnőtteknek 300,- Ft

Helyszín: Vasutas Egyetértés Művelődési Központ (Faraktár u. 67., Tel.: 52/310-993)

 

december 8. 10.00 Zootitkok – Bepillantás az állatkerti állatok életének titkaiba

A nílusi vízilovak

(Állatkerti belépővel rendelkezők számára ingyenes.)

Helyszín: Nagyerdei Kultúrpark (Ady Endre u. 1., Tel.: 52/310-065)

 

december 8. 11.00 Vasárnapi múzeumpedagógia: Egyedi nyomatok

A foglalkozáson Ország Lili labirintusaival ismerkedve a legkülönbözőbb tárgyak felhasználásával készíthetnek egyedi nyomatokat a gyerekek.
Kapcsolódó kiállítás: Körkörös Romok. Ország Lili falai

Részvételi díj: 500 Ft, alsó korhatár: 6 év.

Helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ (Baltazár Dezső tér 1., Tel.: 52/525-018)

 

december 8. 12.00 Mikulás napi ünnepség

Töltse nálunk a december 8.-ai  vasárnap délutánt családias hangulatban!

12.00-tól zenés, interaktív programmal vár mindenkit a SZUSZ Mikulás és Krampuszai

Mikulás Napi ajánlatunk:

Érkezéskor mindenki a vendégünk egy alkoholmentes forró puncsra

Télapó ajánlata Gyerekeknek, akik egész évben jól viselkedtek:

Leves

Északi-sarki mézes almaleves

Főétel

Rántott pipi, virgács burgonyával, ketchuppal

Télapó ajánlata Felnőtteknek, akik egész évben jól dolgoztak:

Leves

Télanyó grízgaluska levese

Főétel

Zúzmarapörkölt hópehellyel (zúzapörkölt galuskával)

Krampuszaink ajánlata azoknak, akik rosszak voltak: Virgács

A jól viselkedő gyerekeket a Mikulás megjutalmazza egy ajándékcsomaggal!

Belépő: 1690.-Ft, amely magában foglalja az ebédet ajándékokkal

Helyszín: Szeged Utcai Szabadidőpark (Szeged u., Tel.: 20/984-1030)

 

december 8. 14.30 és 15.30 Zumba az Élményfürdőben

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

december 8. 16.00 ”… a szeretet mindent remél”

A Városháza elől 15.30 órakor a téli viseletbe öltözött hagyományőrzőkkel, pásztorokkal és bárányaikkal együtt kelünk útra. A Város Karácsonyfájánál Dr. Papp László alpolgármester és Fekete András parochus, a görög katolikus egyház képviselője adja át adventi üzenetét, majd meggyújtják a második gyertyát a koszorún. Közben a Görög Katolikus Egyház kórusa énekel. Közösen átsétálunk a betlehemi jászolhoz.

„Az adventi időt úgy éljük meg, mint a másikra figyelés, az elesetteken való segítés idejét. Mi lenne, ha először magunkra figyelnénk?

– a gondolataink és szavaink összhangjára,

– a beszédünk tisztaságára,

– a tetteink érezhető jóságára,

– a szép és értékes keresésére – s a bóvli elvetésére,

– a hitünk, reményünk és szeretetünk felszítására.

Ekkor könnyebb lenne az embernek jó kincseiből jókat előhozni.”

Fekete András parochus, Hajdúdorogi Egyházmegye

Helyszín: Kossuth tér (Tel.: 52/518-400)

 

december 8. 16.00 Nóta Gála

Helyszín: Lovarda (Kassai út 26., Tel.: 52/426-180)

 

december 8. 17.00 Szauna programok az Élményfürdőben

Program:

17.00 Indiánok nyomában

17.40 Tengerészek kedvence

18.20 Mézes-fahéjas kényeztetés

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

december 8. 18.00 Csillagvárás - Debreceni Helyőrségi Zenekar Adventi Koncertje

Ünnep van… a várakozás ünnepe. Mozgalmas volt ez az év a Magyar Honvédség 5. Bocskai

István Lövészdandár katonái számára: részt vettünk a márciusi katasztrófahelyzet elhárításában, segítettünk, hogy több szabolcsi településen helyreálljon az áramellátás. Voltunk hazai, nemzetközi gyakorlatokon, és az évtized legnagyobb dunai árvízi védekezésében is megálltuk a helyünket. Nemcsak itthon, hanem Afganisztánban és Koszovóban is megfeleltünk embert próbáló feladatainknak, katonáink helytálltak a haza és helyőrségünk, Debrecen dicsőségére.

Karácsony ünnepe előtt a katonai kultúra hagyományait felelevenítve idézzük meg az advent hangulatát, ahol a zene szárnyán jutunk el az emberekhez. A zene lelkünket megújítja, félelmeinket eloszlatja, erőssé tesz, kifejezi ünnepi érzéseinket. Legyünk bátrak útra kelni a Debreceni Helyőrség Zenekarával, hogy az adventi várakozáson keresztül megérkezzünk a betlehemi csillaghoz!

A belépés ingyenes!

Helyszín: Kölcsey Központ, Nagyterem (Hunyadi u. 1-3., Tel.: 52/518-400)

 

december 8. 18.00 Az Ozirisz Hastánc Stúdió Táncgálája

Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)

 

december 8. Karácsonyi Vásár

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

december 8-20. Beeri Dávid festőművész kiállítása

Megnyitó: december 8. 11.00

Helyszín: DOTE Elméleti Galéria (Nagyerdei krt. 98., Tel.: 52/411-600/58038)

 

december 8-ig Mikulás-titok

Egy holdfényes, téli éjjelen megérkezik a Mikulás Debrecen belvárosába, a Kossuth térre, hogy kicsiknek és nagyoknak, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt visszahozza az elfelejtett álmokat és titkokat a mindennapokba.

Mesés házikójában november 30-tól december 8-ig várja a családokat, akik az ablakon bekukkantva megleshetik a jóságos nagyszakállút, miközben azon dolgozik, hogy minél több gyermek kívánságát tudja teljesíteni ebben az évben is. Munka közben természetesen ő is megpihen, de a házikó oldalán lévő postaládájába szeretettel várja szorgalmas gyermekek rajzát és kedves irományait! December 6-án aztán a rejtély feltárul, hiszen a 16 órakor kezdődő ünnepi műsort követően, melyet a Hollóének Hungarica manói hoznak, a gyerekek találkozhatnak a piros palástos, pásztorbotos Mikulással és hómanóival. A Mikulás-ház elkészítésében a Kós Károly Művészeti Szakközépiskola szorgos diákjai segítettek.

Helyszín: Kossuth tér (Tel.: 52/518-400)

 

december 9. 15.00 Diákkonferencia

Én Még Olvasok. És Te? 10-15 éves gyerekek irodalomról, írókról, könyvekről

Helyszín: Újkerti Könyvtár (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/535-550)

 

december 9. 18.00 - 20.00 Szeretetmasszázs

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

december 9. 18.00 Filmklub – Szűk Balázs filmkritikus sorozata

B. Silberling: A balszerencse áradása (2004)

Szűk Balázs filmkritikus, médiakommunikátor, média-mozgókép tanára filmek utáni levezető beszélgetések-elemzések moderátora, bevezető előadásai, szempontfelvetései

Helyszín: Carpe Diem Teaház (Batthyány u. 8., Tel.: 52/319-007)

 

december 9. 19.00 Ha eljönnek az angyalok... A Lautitia Kóruscsalád koncertje, Sztárvendég: Presser Gábor

Helyszín: Református Nagytemplom (Tel.: 52/412-694)

 

december 10. 10.00 − 11.00 Adventi Készülődés – játszóház óvodásoknak

Vezeti: Szigeti Ibolya népi játszóház – vezető

Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)

 

december 10. 10.00 - 11.20 Kerekítő

Mondókás móka ölbeli játékokkal, népdalokkal, hangszerjátékkal. Bábos torna Kerekítő manóval, tornaszeres játéktérrel. Tippentő néptánccal.
Program:

10.00-10.30 Kerekítő Mondókás Móka (0-3 éves korig)
10.30-11.20 Kerekítő Bábos Torna (1-3 éves korig)
Bejelentkezés és részletek: www.kerekito.hu

Turzó Renáta: rencso77@freemail.hu, +36 30 307 2206

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498

 

december 10. 10.00 − 13.00 Homokkerti Adventi Családi Délelőtt

Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)

 

december 10. 10.30 Hangbújócska zenebölcsi

(Ára: bérlettel 600 Ft, 3000 Ft/5 foglalkozás, vagy alkalmanként 750 Ft/baba-mama)

Vezeti: Lövei Lilla zenetanár

Helyszín: Méliusz Juhász Péter Könyvtár (Bem tér 19. Tel.: 52/502-478)

 

december 10. 16.30 – 17.30 Társasjáték klub

Gyertek és játsszatok velünk!

Kipróbálhattok számtalan logikai, készségfejlesztő és társasjátékot! A belépés ingyenes!

Helyszín: Méliusz Juhász Péter Könyvtár (Bem tér 19. Tel.: 52/502-478)

 

december 10. 17.00 Helytörténeti esték

Templomépítkezések Debrecenben II.

Papp József, Kós Károly- és Podmaniczky-díjas helytörténeti kutató vetített képes előadása

Helyszín: Újkerti Könyvtár (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/535-550)

 

december 10.  18.00 MODEM Filmklub

Tod Browning: Szörnyszülöttek (1932)

fekete-fehér, amerikai horror, vetítés: angolul magyar felirattal

Kapcsolódó kiállítás: Halálos természet. Naturalizmus és humanizmus a 21. században

A program ingyenes.

Helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ (Baltazár Dezső tér 1., Tel.: 52/525-018)

 

december 10. 18.00 Világjáró Klub előadásai - Dr. Takács István: Zarándok úton, a Szentföldön

Helyszín: DE OEC I. sz. Belgyógyászati Klinika (Nagyerdei krt. 98., Tel.: 52/414-227)

 

december 10. 19.00 Szendi Gábor előadása

Helyszín: Lovarda (Kassai út 26., Tel.: 52/426-180)

 

december 10. Pár-Beszéd Est

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

december 10-13. Nemzetiségi napok a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban

Program:

december 10. Örmény Nemzetiségek Napja

10.00-12.00 Martaian Ermone: Az üvegfestészet rejtelmei

15.00 Avanesian Alex: Megemlékezés a nagy örmény földrengés 25. évfordulója alkalmából

Örmény magyarok: Filmvetítés

december 11. Bolgár Nemzetiségek Napja

11.00 Ki tud többet Bulgáriáról? Vetélkedő

17.00 Jazz és irodalom: A bánat fizikája

Magyar nyelvű bolgár zenés irodalmi performance a bolgár nemzetiségi Malko Teatro előadásában. Közreműködik: Hadzsikosztova Gabriela színésznnő, Trojan Tünde előadóművész, Eredics Dávid színész, Eredics Salamon zenész

december 12. Német Nemzetiségek Napja

16.30 Svábföldi pillanatképek kiállítás

A képek készítője: Dr. Juhász Lajos

Megnyitja: Ráczné Baumann Éva

A svábok betelepülése - előadó: Kardos Dezső

Helyszín: Méliusz Juhász Péter Könyvtár (Bem tér 19. Tel.: 52/502-478)

 

december 11. 9.30 - 10.00 Ringató

Szeretettel várunk foglalkozásainkra minden olyan anyukát, apukát, nagyszülőt, aki szívesen énekel és játszik együtt a kicsinyekkel oldott, szeretetteli légkörben. Aki maga is úgy érzi, fontos az, hogy a művészet eszközeivel neveljünk. A népdalok, mondókák, ölbeli játékok újrafelfedezését, a közös éneklés és játék örömét kínálja a Ringató a kisgyermekek és szüleik számára. A Ringató országos zenei nevelési program.

Könyves Zsuzsa ének-zene, népzenetanár, Ringató foglalkozásvezető (Tel: +36 70/ 387-2542)

www.ringato.hu

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498

 

december 11. 14.00 Szépkorúak Karácsonyváró Kézműves Délutánja

Együttműködő partner: Életfa Idősek Klubja

Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)

 

december 11. 14.00 Édesanyanyelvünk - Szép kiejtési vetélkedő felső tagozatosoknak

Helyszín: Tócóskerti Iskolai- és Gyermekkönyvtár (Margit tér 19., Tel.: 52/324-029)

 

december 11. 16.30 „Hozz egy verset!” -  Versbarát Kör

Fogadd ajándékom - verses, zenés összeállítás

Az Útvesztő címmel megjelenő CD bemutatója.

Kádár Nagy Lajos Holló László-díjas festőművész képei Andics Alpár verseivel.

Közreműködnek: Erdélyi Márta Sesztina Jenő-díjas versmondó, Vranyecz Artúr színművész és Beeri Debóra fuvola.

A Benedek Elek Könyvtár és a Jövő Boldogsága Segítő és Támogató Egyesület közös rendezvénye

Helyszín: Benedek Elek Könyvtár (Piac u. 68., Tel.: 52/502-431)

 

december 11. 17.00 „Pengess, Pengess Citerát, Zengj Jézusnak Víg Nótát!" - Karácsonyi Gyermekkoncert

Közreműködnek: a MEA Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és Magyari Ágnes zenepedagógus

Helyszín: DMK Józsai Közösségi Háza (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-137)

 

december 11. 17.00 Kortárs Kultúrkör - Závada Péter felolvasóestje

A beszélgetést Áfra János költő vezeti

Helyszín: Újkerti Könyvtár (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/535-550)

 

december 11. 18.15 – 20.00 Életreform Egyesületi Est

„Luca napok tanításai”- adventi spirituális készülődés címmel előadás, beszélgetés Kövesi Péter reiki mesterrel. Egyesületi tagoknak ingyenesen, vendégeknek 500 Ft.

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

december 11. 19.00 Jazztörténeti Szabadiskola - Jön a gőzhajó! - Török Ádám, a magyar blues-és jazzrock legendás alakjának szólóestje rocktörténeti múltidézéssel

Helyszín: Sikk Klub (Domb u. 1., Tel.: 20/250-4363)

 

december 12. 12.00 - 19.00 Termelői udvar

Minden további, aktuális információ megtalálható az Ifjúsági Ház web- és facebook oldalán, valamint a Termelői udvar facebook oldalán:

www.ifihazdebrecen.hu / www.facebook.com/TermeloiPiacDebrecen?fref=ts

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

december 12. 14.00 „Mézeshuszár” - Játszóházi Klub

Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)

 

december 12. 17.30 „Mi van a ROVÁS-unkon?”

Írástörténeti előadások. Az első előadás népünk íráskultúráját, rováshagyományát mutatja be. A második pedig egy nagyobb összefüggésbe szeretné bekapcsolni régi írásrendszerünket.

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

december 12. 18.00 Csillagászat 3D-ben

Előadó: Kósa János, a Magnitúdó Csillagász Klub tagja

Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)

 

december 12. 19.00 Csokonai Vitéz Mihály vendégül látja a múzsákat - Lengyel költők

A Déri Múzeum és a Csokonai Színház közös irodalmi estje

Dramaturg, rendező: Gemza Péter

Helyszín: Déri Múzeum (Déri tér 1., Tel.: 52/417-560)

 

december 12. Szauna programok a Hotel Lyciumban

Program:

Sörös felöntés

Rizses bőrradír

Mandarinos bőrtáplálás

Helyszín: Hotel Lycium (Hunyadi u. 1-3., Tel.: 52/506-600)

 

december 13. 10.00 Fiatalok Órája - Életvezetési Tanoda

A gyerekek önismereti játékokat játszanak és beszélgetnek az őket érintő kérdésekről, problémákról. Közreműködik: Balláné Lőrinczi Tímea családgondozó

Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Tagintézmény (Nagymacs, Kastélykert u. 44., Tel.: 52/716-698, 30/5660-252)

 

december 13. 10.00 Luca Napi Szöszmötölő

A résztvevők megismerik a jeles naphoz kapcsolódó szokásokat és Luca babát készítenek

Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Háza (Debrecen-Kismacs, Napraforgó u. 1-3., Tel.: 52/716-698, 30/5660-252)

 

december 13. 13.30 „Nől a dér, álom jár, hó kering az ág közt. Karácsonynak ünnepe lépeget a fák közt.”

Karácsonyi kézműves játszóház óvodásoknak és alsó tagozatosoknak

Helyszín: Méliusz Juhász Péter Könyvtár (Bem tér 19. Tel.: 52/502-478)

 

december 13. 14.00 – 17.00 Arany7 Karácsonyváró Programsorozat – Csapókerti Adventi Családi Délután

Luca napi népszokások; Lucázás; kézműves foglakozások: üvegdíszek készítése; karácsonyi díszek hajtogatása (origami); karácsonyi meglepetés készítése

Együttműködő partner:  Csapókerti Baráti Kör Közhasznú Egyesület, Főnix Néptáncegyüttes, Csapókerti Ált. Isk.

Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)

 

december 13. 14.00 Luca napi búza ültetés - alsó tagozatosnak

Helyszín: Tócóskerti Iskolai- és Gyermekkönyvtár (Margit tér 19., Tel.: 52/324-029)

 

december 13. 16.00 – 20.00 CsereBere Vásár

Idén újra csereberélünk, reményeink szerint többen, mint eddig bármikor. 
Ha már nem férsz el a szekrényedben és néhány ruhadarabod megérett a leselejtezésre, vagy túl sok a kacat a szobádban, meguntad régi bigyóidat és izéidet: ne dobd ki! 
Gyűjtsd össze és hozd el a cserebere vásárra, mert ami neked szemét, lehet, hogy másnak kincs!

https://www.facebook.com/events/1399002083671100/?previousaction=join&so...

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

december 13. 16.30 − 18.00 Míves Kuckó − „Vak Tyúk Is Talál Szemet”

Luca napi hagyományok, játékok, babonák. Interaktív játszóház.

Vezeti: Szigeti Ibolya népi játszóház - vezető

Részvételi díj: 400 Ft

Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)

 

december 13. 18.00 Szauna programok az Élményfürdőben

Program:

18.00 Skót vidékeken

18.40 Kelet varázsa

19.20 Levendulás bőrápolás

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

december 13. 20.00 Paddy and the Rats koncert

Helyszín: Roncs Bár (Csapó u. 27., Tel.: 52/688-050)

 

december 13−14. XXIII. Nemzetközi Betlehemes Találkozó

Program:
december 13.

17.00 A XXIII. Nemzetközi Betlehemes Találkozó ünnepélyes megnyitója

Helyszín: Kossuth tér
18.00 Megnyitó  „…hanem vagyok Úristen követje…” – A debreceni Nemzetközi Betlehemes Találkozók képes keresztmetszete –  vándorkiállítás két évtized találkozóinak válogatott fotóanyagából 

Helyszín: DMK Belvárosi Közösségi Háza, Belvárosi Galéria (Kossuth u. 1., Tel.: 52/413-939)

december 14.
9.00−12.00 A betlehemes csoportok bemutatkozása

Ebédszünet

13.30−15.30 Szakmai tanácskozás a betlehemes találkozó UNESCO Szellemi Kulturális Örökség jegyzékébe történő jelölésének alapvető kérdéseiről.

Meghívott résztvevők:

- Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára, a rendezvény fővédnöke
- A betlehemes csoportok képviselői, illetve az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség programban érintett szakemberek. 

- Kelemen László, igazgató, Hagyományok Háza

- Agócs Gergely PhD, néprajzkutató, tudományos munkatárs

- dr. Tömöry Márta, a Nemzetközi Betlehemes Találkozók alapítója

- Szász Zsolt, a Nemzetközi Betlehemes Találkozók társalapítója

16.30−20.00 Folytatódik a betlehemes csoportok bemutatkozása

A nap folyamán a betlehemes csoportok a város különböző közösségi helyszíneire viszik el a születés örömhírét.
Helyszín: DMK Belvárosi Közösségi Háza (Kossuth u. 1., Tel.: 52/413-939)

 

december 14. 10.00 − 12.00 Újkerti Adventi Családi Délelőtt

Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)

 

december 14. 10.00 – 12.00 Adventi kalandok

Az Adventi kalandok tervezett programjai:

•          csacsifogatos séta a friss levegőn (elkísérjük Szamócát, a szamarunkat, aki eleséget visz a többi állatnak)

•          etetés az állatsimogatóban (a simogatás mellett ezúttal csemegékkel is kedveskedhetnek a gyerekek a kecskéknek, póniknak, juhoknak, stb…)

•          látványetetés a gibbonoknál (láthatjuk a „majomparádét”, amikor a gondozók kedvenc finomságaikkal kényeztetik az állatokat)

•          szakvezetés a Pálmaházban (a fűtött épületben mindent megtudhatunk azokról az állatokról, akik soha nem találkoznak a téllel, mert állandó melegben élnek)

•          hüllők testközelből (őrizzük meg a hidegvérünket: kígyókat simogathatnak a bátor vállalkozók)

 

A kedvezményes páros belépő ára:

•          egy nagyszülő és egy unoka számára 20% kedvezménnyel összesen: 1.520,- forint

•          velük érkező további gyermek számára: 700,- forint

Helyszín: Nagyerdei Kultúrpark (Ady Endre u. 1., Tel.: 52/310-065)

 

december 14. 10.00 − 13.00 „Legyen Ma Templom Minden Ember Szíve” − Józsai Adventi Családi Délelőtt

(ünnepi műsor és kézműves játszóház)

Közreműködnek: a józsai óvodás és iskolás csoportok, közösségeink tagjai, betlehemes csoportok, zeneiskolások, egyházak kórusai, a Törköly Zenekar

Helyszín: DMK Józsai Közösségi Háza (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-137)

 

december 14. 10.00 − 13.00 Adventi Családi Délelőtt A Wesselényi Lakótelepen

Helyszín: DMK Tímárház – Kézművesek Háza (Nagy Gál István u. 6., Tel.: 52/321-260, 30/6189-767)

 

december 14. 10.00 Karácsony csilingel csengettyűk szavával..." címmel adventváró családi délelőtt. Kézműves foglalkozás keretében karácsonyfadíszek és apró ajándékok készítése

A Józsai Könyvtár munkatársai kézműves foglalkozásaira óvodás csoportok jelentkezését várják.

Helyszín: Józsai Könyvtár (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi út 9., Tel.: 52/386-125)

 

december 14. 10.00 Szín-Báb Karácsony

Óvodás csoportok karácsonyi műsora. Karácsonyi kézműves játszóházak.

Együttműködő partner: Szín-Báb Egyesület

Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)

 

december 14. 10.30 A suszter manói - Az Ákom-Bákom Bábcsoport előadása

Helyszín: Méliusz Juhász Péter Könyvtár (Bem tér 19. Tel.: 52/502-478)

 

december 14. 14.00 − 17.00 Kismacsi Családi Adventi Délután

Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Háza (Debrecen-Kismacs, Napraforgó u. 1-3., Tel.: 52/716-698, 30/5660-252)

 

december 14. 14.00 Nagyanyó karácsonya - Családi nap a Déri Múzeumban

Karácsonyfa-díszítés hagyományos díszekkel, az ünnepkörhöz kapcsolódó népszokások

Helyszín: Déri Múzeum (Déri tér 1., Tel.: 52/417-560)

 

december 14. 15.00 Ezo-szombat

Decemberi vendégünk Kövesi Péter spirituális tanító, aki „A kézrátételtől a skalárhullámig” címmel tart előadást a Vízöntő-kor energetikai gyógyászatáról.     
Jegyvásárlás elővételi kedvezménnyel: az Ifjúsági Ház információjában, és a Piac u.41. Ezo-boltban, Egyesületi tagjainknak plusz kedvezmény!

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

december 14. 16.00 - 19.30 Karikás Délután - Lucázás, advent / Ördöngösfüzesi táncok

Program:

16.00-18.00 Játszóház

17.30-19.30 Táncház

A Karikás Kulturális és Hagyományőrző Egyesület játszóházat és táncházat hirdet gyermekeknek és gyermeklelkű felnőtteknek.  A kézműves asztaloknál különböző használati- és dísztárgyak készíthetőek. A játszóházat és táncházat gyakorló néptáncosok és táncpedagógusok vezetik, akik sok gyermekjátékkal, népdallal, rigmussal és persze néptánccal várják a feltöltődni vágyó családokat. A programokhoz a térségben már ismert és elismert Törköly zenekar biztosítja a muzsikát.

A belépő: 0-2 év: díjtalan, 2-12 év: 350 Ft, 12 év felett: 500 Ft

 

december 14. 16.00 Pi Élete – vetítés

Vendégünk 14-én a Debreceni Baptista Gyülekezet, 21-én a Debreceni Református Egyházmegye és az evangélikus gyülekezet.

„Hinni fog, mire a történetem végére érek” – mondja Pi Patel, a film főszereplője.

A fiú és a tigris meséje életről és halálról, Istenről és emberről. Ang Lee 11 Oscar-díjra jelölt, az esztendő kétség kívül legszerethetőbb filmje advent alkalmából az Apolló mozi műsorán.

Helyszín: Apolló Mozi (Miklós utca 1., Tel.: 52/417-847)

 

december 14.  15.00 − 22.00 Adventi Motolla

Program: karácsonyfadíszek készítése, gyertyamártás, mézeskalács írókázás.

Bárdosi Ildikó karácsonyi koncertje, közreműködik Molnár Miklós.

Vendégek: a XXIII. Nemzetközi Betlehemes Találkozó csoportjai

Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)

 

december 14. 17.00 – 20.00 Adventi életmódnap

Életmódnap a természetesség jegyében. Tanácsadások, humán szolgáltatások: reiki, masszázs, kineziológia, asztrológia, tarot, gyógyító ásványok. Egészséges ételek bemutatója és kóstolója. A részvétel ingyenes! Szeretettel várjuk kedves vendégeinket!

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

december 14. 17.00 Eastsiders Crew Táncgála

Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)

 

december 14. 17.00 Szauna programok az Élményfürdőben

Program:

17.00 Magyaros pálinkás felöntés

17.40 Mojito bőrradír

18.20 Pina colada

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

december 14. 19.00 - 01.00 Adventi éjszakai fürdőzés

(Medencezárás: 00.30)

Az Aquaticum Mediterrán Élményfürdőben különleges hangulatú fürdőzésen vehetnek részt Vendégeink. A belépőjegy ára: 1.500 Ft/fő. (Felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt.) Zene, tánc, ingyenes szauna programok, koktélpultok!

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő  és Aquaticum Termálfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

december 14. 19.00 Gospel Karácsony - A Virginia State University Gospel Chorale Újra Magyarországon!

Alabamától Wisconsinig az együttes kétségtelenül az Egyesült Államok legnépszerűbb Gospel kórusa. Az America’s Got Talent tehetségkutató idei fordulójában milliók nézték élő adásban, ahogy egyenesen a New York-i Radio City Music Hall-ig meneteltek fergeteges előadásaikkal.

A kórus több mint 40 éves fennállása alatt bejárta szinte egész Európát, énekelt II. János Pál pápa és Obama elnök tiszteletére, olyan hírességekkel koncertezett, mint Whoopi Goldberg, Diana Ross és Cindy Lauper. A 35 fős, látványos felállásban turnézó kórus európai karácsonyi körútja során Magyarországon csak Debrecenben lép fel!

Jegyárak: 3.990 Ft, 2.990 Ft

Helyszín: Kölcsey Központ, Nagyterem (Hunyadi u. 1-3., Tel.: 52/518-400)

 

december 14. 20.00 Till We Drop, Dryvia, BetterThanEver koncert

Koncertek a Dharma Klubban.

Belépő: 800 Huf

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

december 14. 20.00 Intim Torna Illegál koncert

Helyszín: Roncs Bár (Csapó u. 27., Tel.: 52/688-050)

 

december 14.            Debrecen - KSI SE, OB I-es vízilabda mérkőzés

Helyszín: Debreceni Sportuszoda (Zákány utca 4., 52/506-676)

 

december 14. Tündérkert újra - Műveltségi vetélkedő középiskolásoknak: döntő

Helyszín: Méliusz Juhász Péter Könyvtár (Bem tér 19. Tel.: 52/502-478)

 

december 14. Szauna programok a Hotel Lyciumban

Program:

Nyírfás felöntés

Sörös bőrradír

Almás-fahéjas bőrápolás

Helyszín: Hotel Lycium (Hunyadi u. 1-3., Tel.: 52/506-600)

 

december 14-ig Feminin-maszkulin kiállítás

Helyszín: Műterem Galéria (Batthyány u. 24., Tel.: 52/532-836)

 

december 14-15. Karácsony Kupa-gyerek labdarúgó torna

Helyszín: Hódos Imre Rendezvénycsarnok (Kassai út 32-34., Tel.: 52/514-400)

 

december 15. 9.30 Karácsonyi ünnepség - a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Debreceni Csoportjával közös szervezésben

Helyszín: Vasutas Egyetértés Művelődési Központ (Faraktár u. 67., Tel.: 52/310-993)

 

december 15. 14.00 − 17.00 Nagymacsi Adventi Családi Délután
Helyszín: DMK Nagymacsi Közösségi Háza (Tel.: 52/413-939)

 

december 15. 14.30 és 15.30 Zumba az Élményfürdőben

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

december 15. 16.00 ”… a szeretet mindent eltűr”

A három királlyal együtt mutasson nekünk is utat a betlehemi csillag! A Városháza elől 15.30 órakor induló hagyományőrző menetet – „bibliai nép”, pásztorok, királyok – ezúttal is követik a bárányok, de velünk tartanak többen a Betlehemes Találkozó résztvevői közül is. A Város Karácsonyfájánál Pajna Zoltán alpolgármester, Bacsó Benjamin, a Debreceni Baptista Gyülekezet lelkipásztora és Réz-Nagy Zoltán, az Evangélikus Gyülekezet képviselője mondanak köszöntőt, majd együtt gyújtják meg a harmadik gyertyát. Közösen átsétálunk a betlehemi jászolhoz, énekel a baptista kórus.

„Van egy szeretet, ami mindent eltűr! Többet bír, mint a karácsonyfa és sokkal tovább tart, mint ez az ünnep. Túl a kavargó fényeken, csodás díszeken és illatokon, egy szelíd hang hirdet egy mély igazságot: Jézus születése a mindent tűrő szeretetnek a csodás megnyilvánulása!”

Bacsó Benjámin lelkipásztor

Helyszín: Kossuth tér (Tel.: 52/518-400)

 

december 15. 17.00 Szauna programok az Élményfürdőben

Program:

17.00 Keleti dallamok

17.40 Zöldteás bőrradír

18.20 Egzotikus bőrápolás

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

december 15. 18.00 Örvendj, világ! Gospelkoncert

„Ez több, mint egy koncert, ez egy lehetőség a megbékélésre, a feltöltődésre és a valódi öröm mély átélésére. Éppen ezért fogtunk össze, hogy ebben a városban megajándékozzunk téged. Készülj velünk egy csodás ünnepre, különleges módon! A karácsony valódi üzenetével!”

A Debreceni Pásztorkör Gyülekezeteinek kórusa és zenekara és a Szent Efrém Általános Iskola Gyermekkarának példás összefogásával megvalósuló adventi gospelkoncerten hangolódhatunk az ünnepekre. Az erre az alkalomra összeválogatott népszerű karácsonyi dalok között elhangzik a Csendes éj, White Christmas, Ó jöjjetek, imádjuk... Közreműködnek még: Fridvalszki Gréta, Cselóczki Tamás és Pintér Béla.

Művészeti vezető: Lakatos Péter.

Jegyár: 1.600 Ft

Helyszín: Kölcsey Központ, Nagyterem (Hunyadi u. 1-3., Tel.: 52/518-400)

 

december 15. – 2014. március 30. Az új spektákulum. Kortárs kínai képzőművészet

Kína napjainkra a világ egyik legfontosabb képzőművészeti centruma lett. A legismertebb nemzetközi képzőművészeti seregszemlén, a Velencei Biennálén idén már Kína játszotta a főszerepet. A MODEM kiállítása az utóbbi évtizedekben nemzetközi sztárokká vált művészek alkotásain keresztül nyújt élvezetes betekintést a távol-keleti nagyhatalom rendkívül összetett, ellentmondásos és szemkápráztató világába. Összesen 19 kortárs kínai művész többségében óriási méretű munkáival találkozhat a magyar közönség a kuriózumnak számító tárlaton, amelyet a nemzetközi művészeti élet rangos szereplőivé vált kínai kurátorok egyike, a szecsuáni művészeti akadémián dolgozó Jü Ko (Yu Ke) állította össze a MODEM számára. A lenyűgöző kiállításra a művek túlnyomó része a fél földgolyót megkerülve érkezik tengeren és szárazföldön Pekingből Debrecenbe.

Helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ (Baltazár Dezső tér 1., Tel.: 52/525-018)

 

december 16. 10.00 és 14.00 Arany7 Karácsonyváró Programsorozat – Karácsonyi kézműves délután

Együttműködő partner: Csapókerti Baráti Kör Közhasznú Egyesület

Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)

 

december 16. 10.45 − 11.45 „Csilingelő Csöpp Csengettyű” - a Hangbújócska zenebölcsi karácsonyi foglalkozása

Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)

 

december 16. 13.30 Sammy Nagy Kalandja 2

Színes, magyarul beszélő, belga animációs film, 95 perc, 2012

Sammy és Ray kérgesteknősök és örök barátok, akik gondtalanul lubickolnak egy atoll környékén, és felkészítik az ifjakat, például Rickyt és Ellát, hogy ők is boldogulhassanak a tengerben. Egy nap azonban felbukkan egy orvvadász, aki foglyul ejti és elszállítja a teknősöket, hogy aztán betuszkolja őket Dubaj egyik látványos vízi showjába. A hely kisfőnökeként ismert Nagy D, a csikóhal menekülést tervez, és a két teknőcnek is szerepet akar osztani. De amikor Sammy és Ray megismerkedik Jimbóval, a gülüszemű pacahallal, Luluval, a felvágott nyelvű homárral, meg egy jókora pingvincsaláddal, elkezdenek dolgozni a saját menekülési tervükön. Ekkor érkezik meg a kis Ricky és Ella, hogy megmentsék őket. Izgalmas kalandok és szoros menekülések után hőseink délnek veszik az irányt, hogy megkeressék Shellyt, Sammy első és egyetlen szerelmét.

Jegyek ára: 510 Ft

Helyszín: Delta mozi (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)

 

december 16. 14.00 − 16.00 „Csillagszóró” – a Debreceni Nyugdíjas Klub karácsonyváró ünnepsége és műsora

Helyszín: DMK Belvárosi Közösségi Háza, Pódiumterem (Kossuth u. 1., Tel.: 52/413-939)

 

december 16. 17.00 Kismamaklub

A korai anya-gyermek kapcsolat

Mundi Sándorné Óvodai pedagógus előadása          

Helyszín: Újkerti Könyvtár (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/535-550)

 

december 16. 18.00 - 20.00 Szeretetmasszázs

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

december 16. 18.00 Filmklub – Szűk Balázs filmkritikus sorozata

N. Johnson: Az eltakarítónő (2005)

Meghívott vendég: Kovács András Zoltán, a Hajdúfilm volt igazgatója

Szűk Balázs filmkritikus, médiakommunikátor, média-mozgókép tanára filmek utáni levezető beszélgetések-elemzések moderátora, bevezető előadásai, szempontfelvetései

Helyszín: Carpe Diem Teaház (Batthyány u. 8., Tel.: 52/319-007)

 

december 16. 18.00 Egyetemi Karácsonyi ünnepség

Közreműködnek: Juhász Árpád színművész és fiai, Virágh Tibor előadóművész, Hallgatói Kamarakórus, Lelkesek-a Pszichiátriai tanszék kórusa, DOTE Monteverdi kórus

Vezényel: Takács Ildikó, Pazár István

Helyszín: DOTE Elméleti tömb aula (Nagyerdei krt. 98., Tel.: 52/411-600)

 

december 16. 19.00 Hej, barátom! A Karikás és a Vujicsics Együttes Gálakoncertje, Sztárvendég: Szörényi Levente

Helyszín: Református Nagytemplom (Tel.: 52/412-694)

 

december 16. Magyar feminizmustörténeti kiállítás

A Nőkért Egyesület kiállításának megnyitója.

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

december 17. 10.00 - 11.20 Kerekítő

Mondókás móka ölbeli játékokkal, népdalokkal, hangszerjátékkal. Bábos torna Kerekítő manóval, tornaszeres játéktérrel. Tippentő néptánccal.
Program:

10.00-10.30 Kerekítő Mondókás Móka (0-3 éves korig)
10.30-11.20 Kerekítő Bábos Torna (1-3 éves korig)
Bejelentkezés és részletek: www.kerekito.hu

Turzó Renáta: rencso77@freemail.hu, +36 30 307 2206

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498

 

december 17. 10.30 Hangbújócska zenebölcsi - „Csilingelő csöpp csengettyű” - a Hangbújócska Zenebölcsi karácsonyi foglalkozása

(Ára: bérlettel 600 Ft, 3000 Ft/5 foglalkozás, vagy alkalmanként 750 Ft/baba-mama)

Vezeti: Lövei Lilla zenetanár

Helyszín: Méliusz Juhász Péter Könyvtár (Bem tér 19. Tel.: 52/502-478)

 

december 17. 13.00 − 15.00 Szépkorúak Karácsonya

Közreműködnek a Macsi óvodások.

Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Háza (Debrecen-Kismacs, Napraforgó u. 1-3., Tel.: 52/716-698, 30/5660-252)

 

december 17. 13.30 Arany7 Karácsonyváró Programsorozat – Karácsonyi Mozi

Együttműködő partner: Csapókerti Baráti Kör Közhasznú Egyesület

Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)

 

december 17. 13.30 Sammy Nagy Kalandja 2

Színes, magyarul beszélő, belga animációs film, 95 perc, 2012

Sammy és Ray kérgesteknősök és örök barátok, akik gondtalanul lubickolnak egy atoll környékén, és felkészítik az ifjakat, például Rickyt és Ellát, hogy ők is boldogulhassanak a tengerben. Egy nap azonban felbukkan egy orvvadász, aki foglyul ejti és elszállítja a teknősöket, hogy aztán betuszkolja őket Dubaj egyik látványos vízi showjába. A hely kisfőnökeként ismert Nagy D, a csikóhal menekülést tervez, és a két teknőcnek is szerepet akar osztani. De amikor Sammy és Ray megismerkedik Jimbóval, a gülüszemű pacahallal, Luluval, a felvágott nyelvű homárral, meg egy jókora pingvincsaláddal, elkezdenek dolgozni a saját menekülési tervükön. Ekkor érkezik meg a kis Ricky és Ella, hogy megmentsék őket. Izgalmas kalandok és szoros menekülések után hőseink délnek veszik az irányt, hogy megkeressék Shellyt, Sammy első és egyetlen szerelmét.

Jegyek ára: 510 Ft

Helyszín: Delta mozi (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)

 

december 17. 16.30 – 17.30 Társasjáték klub

Gyertek és játsszatok velünk!

Kipróbálhattok számtalan logikai, készségfejlesztő és társasjátékot! A belépés ingyenes!

Helyszín: Méliusz Juhász Péter Könyvtár (Bem tér 19. Tel.: 52/502-478)

 

december 17. 17.00 A Debreceni Egyetem története - Korompainé Szalacsy Mária előadása az Egy korszak történelmi traumák között- Kultúra és műpártolás (1920-1944) című kiállításhoz kapcsolódóan

Helyszín: Déri Múzeum (Déri tér 1., Tel.: 52/417-560)

 

december 18. 9.30 - 10.00 Ringató

Szeretettel várunk foglalkozásainkra minden olyan anyukát, apukát, nagyszülőt, aki szívesen énekel és játszik együtt a kicsinyekkel oldott, szeretetteli légkörben. Aki maga is úgy érzi, fontos az, hogy a művészet eszközeivel neveljünk. A népdalok, mondókák, ölbeli játékok újrafelfedezését, a közös éneklés és játék örömét kínálja a Ringató a kisgyermekek és szüleik számára. A Ringató országos zenei nevelési program.

Könyves Zsuzsa ének-zene, népzenetanár, Ringató foglalkozásvezető (Tel: +36 70/ 387-2542)

www.ringato.hu

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498

 

december 18. 13.30 Sammy Nagy Kalandja 2

Színes, magyarul beszélő, belga animációs film, 95 perc, 2012

Sammy és Ray kérgesteknősök és örök barátok, akik gondtalanul lubickolnak egy atoll környékén, és felkészítik az ifjakat, például Rickyt és Ellát, hogy ők is boldogulhassanak a tengerben. Egy nap azonban felbukkan egy orvvadász, aki foglyul ejti és elszállítja a teknősöket, hogy aztán betuszkolja őket Dubaj egyik látványos vízi showjába. A hely kisfőnökeként ismert Nagy D, a csikóhal menekülést tervez, és a két teknőcnek is szerepet akar osztani. De amikor Sammy és Ray megismerkedik Jimbóval, a gülüszemű pacahallal, Luluval, a felvágott nyelvű homárral, meg egy jókora pingvincsaláddal, elkezdenek dolgozni a saját menekülési tervükön. Ekkor érkezik meg a kis Ricky és Ella, hogy megmentsék őket. Izgalmas kalandok és szoros menekülések után hőseink délnek veszik az irányt, hogy megkeressék Shellyt, Sammy első és egyetlen szerelmét.

Jegyek ára: 510 Ft

Helyszín: Delta mozi (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)

 

december 18. 14.00 Arany7 Karácsonyváró Programsorozat – Mindenki Karácsonya

Program: karácsonyi műsor, templomkerti kántálás, karácsonyi ízek

Együttműködő partner: Csapókerti Baráti Kör Közhasznú Egyesület, csapókerti civil szervezetek

Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)

 

december 18. 18.00 Záró rendezvény – Kántus-koncert - Orbán György: Karácsonyi oratórium

A zeneszerző 1947-ben, Erdélyben született. Felmenői között református lelkészek is voltak. A Bartókot és Kodályt követő zenei nemzedék egyik legmarkánsabb, egyéni hangú, élő reprezentánsa.

A monumentális, helyenként romantikus, másutt magyaros stílusjegyeket tartalmazó kompozíció 20 tételes, négy szólistára, vegyeskarra, vonósokra, ütőkre, orgonára és narrátorra íródott. A szöveget a zeneszerző az Újszövetség Károli-féle fordítása, valamint egyházi népénekek alapján készítette. Egy tétel három strófája Erdélyi Zsuzsanna archaikus népi imákat közreadó, „Hegyet hágék, lőtőt lépék” című kötetéből való. Az oratórium tervezett bemutatása a Kollégiumi Kántussal, a Kodály Filharmonikusokkal, valamint szólistákkal történik.

Narrátor: Sági Endre

Vezényel: Berkesi Sándor Liszt-díjas karnagy.

Helyszín: Debreceni Református Kollégium (Kálvin tér 16., Tel.: 52/414-744)

 

december 18. 18.15 - 20.00 Életreform Egyesületi Est

„Életreform karácsony - baráti ünnepi alkalom”- a klubtagok műsorszámaival, meditációval, batyus szeretetvendégséggel. Háziasszony: Domokiné Tóth Mária reiki mester
Egyesületi tagoknak ingyenesen, vendégeknek 500 Ft.

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

december 18. 19.00 Jazztörténeti Szabadiskola - Turi Gábor, jazz-szakíró előadása - Az amerikai jazz ma

Helyszín: Sikk Klub (Domb u. 1., Tel.: 20/250-4363)

 

december 19. 12.00 - 19.00 Termelői udvar

Minden további, aktuális információ megtalálható az Ifjúsági Ház web- és facebook oldalán, valamint a Termelői udvar facebook oldalán:

www.ifihazdebrecen.hu / www.facebook.com/TermeloiPiacDebrecen?fref=ts

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

december 19. 15.00 − 17.00 Diabétesz Karácsony

Együttműködő partner: Diabétesz Klub

Helyszín: DMK Belvárosi Közösségi Háza, Pódiumterem (Kossuth u. 1., Tel.: 52/413-939)

 

december 19. 16.00 - 18.00 Karácsonyváró kézműves foglalkozás

Helyszín: Petőfi Emlékkönyvtár (Víztorony u. 13., Tel.: 52/413-939)

 

december 19. 16.00 – 19.00 50 éves a debreceni rockzene klub

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

december 19. 19.00 Hobo - Tudod, hogy nincs bocsánat

József Attila-est

Helyszín: Déri Múzeum (Déri tér 1., Tel.: 52/417-560)

 

december 19. Szauna programok a Hotel Lyciumban

Program:

Pálinkás felöntés

Kókuszos bőrradír

Banánkrémes kényeztetés

Helyszín: Hotel Lycium (Hunyadi u. 1-3., Tel.: 52/506-600)

 

december 19−ig „Értékek És Élmények” – kiállítás a Kós Károly Művészeti Szakközépiskola diákjainak alkotásaiból

Helyszín: DMK Józsai Közösségi Háza (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-137)

 

december 20. 16.00 - 18.00 Karácsonyváró kézműves foglalkozás

Helyszín: Petőfi Emlékkönyvtár (Víztorony u. 13., Tel.: 52/413-939)

 

december 20. 17.00 Karácsonyi Műsor

Együttműködő partner: Csapókerti Ált. Isk.

Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)

 

december 20. 18.00 Szauna programok az Élményfürdőben

Program:

18.00 Afrika varázsa

18.40 Kubai bőrradír

19.20 Amazonas kincse

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

december 20. 20.00 VHK, Beholder koncert

Helyszín: Roncs Bár (Csapó u. 27., Tel.: 52/688-050)

 

december 20. Ének tanszaki est

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

december 20-ig Sulyák Imre Festőművész Kiállítása

Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)

 

december 21. 10.00 – 12.00 Adventi kalandok

Az Adventi kalandok tervezett programjai:

•          csacsifogatos séta a friss levegőn (elkísérjük Szamócát, a szamarunkat, aki eleséget visz a többi állatnak)

•          etetés az állatsimogatóban (a simogatás mellett ezúttal csemegékkel is kedveskedhetnek a gyerekek a kecskéknek, póniknak, juhoknak, stb…)

•          látványetetés a gibbonoknál (láthatjuk a „majomparádét”, amikor a gondozók kedvenc finomságaikkal kényeztetik az állatokat)

•          szakvezetés a Pálmaházban (a fűtött épületben mindent megtudhatunk azokról az állatokról, akik soha nem találkoznak a téllel, mert állandó melegben élnek)

•          hüllők testközelből (őrizzük meg a hidegvérünket: kígyókat simogathatnak a bátor vállalkozók)

 

A kedvezményes páros belépő ára:

•          egy nagyszülő és egy unoka számára 20% kedvezménnyel összesen: 1.520,- forint

•          velük érkező további gyermek számára: 700,- forint

Helyszín: Nagyerdei Kultúrpark (Ady Endre u. 1., Tel.: 52/310-065)

 

december 21. 14.00 BAGE Karácsony 2013

A Bihari Állami Gondozottak Egyesülete harmadik alkalommal szervezi meg karácsonyi ünnepségét Debrecenben, ahová olyan családokat hívnak meg, ahol a szülőknek állami gondozásban kellett felnőniük. Az előző évek bizonyították, hogy nagy igény van a rendezvényre, mert sajnos sokaknak az az ajándék került a fa alá, amelyet a rendezvényen vehetnek át a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány karácsonyi Cipősdoboz Akciójának köszönhetően.

Jelentkezés a rendezvényre: www.bage.hu

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

december 21. 15.00 - 18.00 „Szívünkből Szól” – karácsonyváró délután a családon kívül nevelkedő gyerekeknek

Helyszín: DMK Belvárosi Közösségi Háza (Kossuth u. 1., Tel.: 52/413-939)

 

december 21. 16.00 Pi Élete – vetítés

Vendégünk 14-én a Debreceni Baptista Gyülekezet, 21-én a Debreceni Református Egyházmegye és az evangélikus gyülekezet.

„Hinni fog, mire a történetem végére érek” – mondja Pi Patel, a film főszereplője.

A fiú és a tigris meséje életről és halálról, Istenről és emberről. Ang Lee 11 Oscar-díjra jelölt, az esztendő kétség kívül legszerethetőbb filmje advent alkalmából az Apolló mozi műsorán.

Helyszín: Apolló Mozi (Miklós utca 1., Tel.: 52/417-847)

 

december 21. 16.00 A Királyi Kew-I Botanikuskert (Royal Kew Garden) Angliában. 2. Rész

Előadó: dr. Csajbók József PhD agrármérnök, DE ATC MTK egyetemi adjunktus

Együttműködő partner: Magyar Kaktusz és Pozsgás Társaság

Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)

 

december 21. 17.00 Szauna programok az Élményfürdőben

Program:

17.00 Évszakok

17.40 Krasznaja Moszkva bőrradír

18.20 Jeges lehellet

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

december 21. 19.00 Metálkarácsony: P.Box, Omen, Lies koncert

Helyszín: Roncs Bár (Csapó u. 27., Tel.: 52/688-050)

 

december 21. 19.30 Karácsonyi koncert

Program:

A. Corelli: Karácsonyi concerto grosso op.6. no.8.

J. Pachelbel: D-dúr kánon

D. Buxtehude – C. Chávez: e-moll chaconne BuxWV 160

J.S. Bach: Magnificat BWV 243

Közreműködnek: Kodály Kórus Debrecen, Kodály Filharmonikusok Debrecen

Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel

Helyszín: Grand Hotel Aranybika - Bartók terem (Piac u. 11-15., Tel.: 52/412-250)

 

december 21. Szauna programok a Hotel Lyciumban

Program:

Fűszeres aromák

Édes-almás bőrradír

Jeges felfrissülés

Helyszín: Hotel Lycium (Hunyadi u. 1-3., Tel.: 52/506-600)

 

december 21-ig „A Hagyományok Útján” – Cifra Szoba Mérából
Az erdélyi Kalotaszeg, azon belül is Méra sokszínű épített és szellemi értékeit mutatja be a győri székhelyű Cifra Műhely Egyesület utazó kiállítása.
Helyszín: DMK Tímárház – Kézművesek Háza (Nagy Gál István u. 6., Tel.: 52/321-260, 30/6189-767)

 

december 21-ig „Angyalok És Harangok”- Vert Csipke Kiállítás Karácsonyi Hangulatú Csipkékből

Helyszín: DMK Tímárház – Kézművesek Háza (Nagy Gál István u. 6., Tel.: 52/321-260, 30/6189-767)

 

december 21-22. 10.00 - 17.00 Nyitott Városháza - Adventi kézműves vásár és bemutatók

Helyszín: a Régi Városháza emelete (Piac u. 20., Tel.: 52/511-400)

 

december 22. 14.30 és 15.30 Zumba az Élményfürdőben

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

december 22. 16.00 ”… a szeretet soha el nem fogy”

A menetben immár a betlehemi történet minden résztvevője szerepel. A karácsonyfánál Somogyi Béla alpolgármester, Balogh Barnabás az Magyar Református Szeretetszolgálat lelkész-igazgatója és Felföldi László római katolikus püspöki helynök mondják el adventi gondolataikat, az Ady Gimnázium diákjai a Légy jó mindhalálig című darabból énekelnek, a jászolban elhelyezett gyermek Jézus megjelenésével pedig kiteljesedik a betlehemi hajlék. A Szentföldről érkező Betlehemi Láng a Kolping Család Egyesület segítségével jut el Debrecenbe, melynek fényét mindenki magával viheti az otthonába és a szívébe.

„A várakozás célja ünnep, önmagunkká válásunk ünnepe, az Istennel való eggyé válás ünnepe. De nemcsak mi várakozunk, Isten is vár ránk. (…) A várakozás bensőleg tesz szabaddá. Ha igényeink kielégítésére várni tudunk, úgy a várakozás szülte feszültséget is elviseljük. Ez tágítja ki szívünket, és ezenfelül megajándékoz az érzéssel: életünk nem banális… A várakozás megmutatja, hogy azt a bizonyosat csak ajándékba kaphatjuk.”

Felföldi László püspöki helynök idézete Anzelm Grüntől

Helyszín: Kossuth tér (Tel.: 52/518-400)

 

december 22. 16.00 Szupersztár Mazsorett Gála

Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)

 

december 22. 17.00 Szauna programok az Élményfürdőben

Program:

17.00 Karácsonyi hangulat

17.40 Adventi bőrradír

18.20 Narancsos-tömjénes bőrápolás

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

december 22. Halvasárnap

Helyszín: Csapó-Piac utca torkolata (Tel.: 52/502-220, 52/502-231)

 

december 22. Aranyvasárnap a Déri Múzeumban!

A Déri Múzeum valamennyi kiállítása és a vasárnapra meghirdetett fényjátékkal kísért tárlatvezetések ingyen látogathatók az intézmény karácsonyi ajándékaként 2013. december 22-én.  A Munkácsy-trilógia művészettörténeti, zenekísérettel egybekötött, valamint  bibliai témájú fényjátékkal kísért tárlatvezetéseire előzetes bejelentkezés alapján juthatnak be a látogatók.

Az érdeklődők a múzeum jegypénztárát hívhatják: a 20 499 9484-es, illetve az 52 322 207/142-es telefonszámokon.

 

Az aranyvasárnapi fényjátékok időpontjai:

11.00 Művészettörténeti témájú, fényjátékkal kísért tárlatvezetés

14.00 Zenekísérettel egybekötött fényjáték

16.00 Bibliai témájú, fényjátékkal kísért tárlatvezetés

Helyszín: Déri Múzeum (Déri tér 1., Tel.: 52/417-560)

 

december 23. 18.00 - 20.00 Szeretetmasszázs

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

december 23. 19.00 Omega Oratórium

Helyszín: Református Nagytemplom (Tel.: 52/412-694)

 

december 23-ig Karácsonyi kiállítás és vásár

- Karácsonyi kiállítás és vásár nagybányai festőművészek 1910-1965 között készített alkotásaiból.

- Karácsonyi csoportos kiállítás és vásár a Simonffy Galériában korábban egyéni kiállítással bemutatkozó művészek alkotásaiból. (Baranyai Géza, Burai István Családi Krisztina, Csordás Zoltán, Csorján Melitta, E Lakatos Aranka, Földi Péter, Józsa János, Józsa Poppea, László Ákos, Potyók Tamás, Szilágyi Imre, Tamus István)

- Iparművészeti ezüst ékszer kiállítás és vásár Abaffy Klári, Bartha Ágnes és Varga Miklós munkáiból.

Helyszín: Simonffy Galéria (Simonffy u. 2/B., Tel.: 52/530-169)

 

december 24. 10.00 - 11.20 Kerekítő

Mondókás móka ölbeli játékokkal, népdalokkal, hangszerjátékkal. Bábos torna Kerekítő manóval, tornaszeres játéktérrel. Tippentő néptánccal.
Program:

10.00-10.30 Kerekítő Mondókás Móka (0-3 éves korig)
10.30-11.20 Kerekítő Bábos Torna (1-3 éves korig)
Bejelentkezés és részletek: www.kerekito.hu

Turzó Renáta: rencso77@freemail.hu, +36 30 307 2206

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498

 

december 25. 9.30 - 10.00 Ringató

Szeretettel várunk foglalkozásainkra minden olyan anyukát, apukát, nagyszülőt, aki szívesen énekel és játszik együtt a kicsinyekkel oldott, szeretetteli légkörben. Aki maga is úgy érzi, fontos az, hogy a művészet eszközeivel neveljünk. A népdalok, mondókák, ölbeli játékok újrafelfedezését, a közös éneklés és játék örömét kínálja a Ringató a kisgyermekek és szüleik számára. A Ringató országos zenei nevelési program.

Könyves Zsuzsa ének-zene, népzenetanár, Ringató foglalkozásvezető (Tel: +36 70/ 387-2542)

www.ringato.hu

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498

 

december 25. 17.00 Karácsonyi szauna programok az Élményfürdőben

Program:

17.00 Indiánok nyomában

17.40 Levendulás bőrradír

18.20 Joghurtos bőrápolás

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

december 26. 12.00 - 19.00 Termelői udvar

Minden további, aktuális információ megtalálható az Ifjúsági Ház web- és facebook oldalán, valamint a Termelői udvar facebook oldalán:

www.ifihazdebrecen.hu / www.facebook.com/TermeloiPiacDebrecen?fref=ts

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

december 26. 17.00 Karácsonyi szauna programok az Élményfürdőben

Program:

17.00 Kakukkfüves felöntés

17.40 Kamillás bőrradír

18.20 Borsmentás bőrápolás

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

december 26. 19.00 Bangó Margit - 60 év 60 dal koncert

A cím magért beszél és sokat sejtet is…

Bangó Margit zenei pályáján a legfontosabb tényező talán a hitelesség.

Ez a kulcsa annak a csodás érzésnek, ami elfogja az embert, ha dalait hallgatja.

Nem számít a közeg, ami lehet egy pici étterem, vagy a világ legnagyobb, leghíresebb koncertarénái, a magával ragadó előadás soha nem felejthető élményt nyújt. Ugyanez a hitelesség érezhető stúdiófelvételein is. Számos lemez őrzi, a negyven évnyi zenei munkásságot, olyan dalokkal, amelyeket talán mások soha nem énekeltek lemezre.

Bangó Margit zenei repertoárja egy „hungaricum zenetár”, amely megőrzi a jövő nemzedék számára mindazokat a sok száz éves magyar és roma értékeket, amelyeket bűn lenne magára hagyni.

Illusztrálandó mindezt nem csak 2 önmagukban is koncerttermet megtöltő - műfaji kirándulásukat tekintve igencsak különleges – sztárvendéget: Sas Józsefet és Emiliót hívta vendégül, hanem 2 zenekar is kíséri. A trió formáció a jazz- és sanzon ihletésű dalok, míg a Szalay Antal és népi zenekara a cigányzene tolmácsolásában lesz méltó partnere.

„Fontos küldetésemnek érzem, hogy a mai fiatal generáció és remélem még jó néhány elkövetkezendő generáció ismerje és szeresse azokat a dalokat, amelyek tőlem ismertek. Ezekből a dalokból és az életem 60 évének jellegzetes dalaiból állítom össze műsoromat. így lesz ez a december 26-i karácsonyi gálakoncertemen is Debrecenben.”

Helyszín: Kölcsey Központ, Nagyterem (Hunyadi u. 1-3., Tel.: 52/518-400)

 

december 26. 20.00 Konyha, Jurij, Z.U.P. koncert

Helyszín: Roncs Bár (Csapó u. 27., Tel.: 52/688-050)

 

december 26. Szauna programok a Hotel Lyciumban

Program:

Téli illatok

Narancsos-kókuszos bőrradír

Mézeskalácsos bőrtáplálás

Helyszín: Hotel Lycium (Hunyadi u. 1-3., Tel.: 52/506-600)

 

december 27. 16.00 Latin gitárest - Papp Sándor gitárművész előadása

Papp Sándor Latin-estjére invitálja a Déri Múzeum a zenekedvelőket.  A gitárművész rendszeresen koncertezik és kurzusokat tart itthon és külföldön, gitárversenyek magyarországi bemutatói fűződnek a nevéhez (L. Letelier-Chile, a Debreceni Filharmonikus zenekarral, R. Charlton -Ausztrália, a Miskolci Reményi Ede kamarazenekarral). Alapítója a Debreceni Gitárkvartettnek.

A művész december 27-én ad ingyenes koncertet a Díszteremben. Erre a rendezvényre regisztráció szükséges.

Részvételi szándékukat kérjük, jelezzék a következő telefonszámokon: 20 499 9484 vagy   52 322 207/142.

Helyszín: Déri Múzeum (Déri tér 1., Tel.: 52/417-560)

 

december 27. 16.00 MODEM Előszilveszter

Egész napos, éjszakába nyúló összkulturális happening tárlatvezetésekkel, vetítésekkel, koncertekkel – hogy a MODEM méltó módon búcsúzzon a 2013. évtől.

Helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ (Baltazár Dezső tér 1., Tel.: 52/525-018)

 

december 27. 18.00 Szauna programok az Élményfürdőben

Program:

18.00 Citrusmix

18.40 Citromos bőrradír

19.20 Narancsos bőrápolás

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

december 27. 18.00 Rúzsa Magdolna koncert

Helyszín: Lovarda (Kassai út 26., Tel.: 52/426-180)

 

december 27. 20.00 A Nyughatatlan koncert

Helyszín: Roncs Bár (Csapó u. 27., Tel.: 52/688-050)

 

december 27. Állatok karácsonya

Az állatkerti állatok és az erdő madárvendégeinek etetése

Állatkerti nevelőszülők találkozója

Helyszín: Nagyerdei Kultúrpark (Ady Endre u. 1., Tel.: 52/310-065)

 

december 28. 10.00 - 19.00 DérCon

Kelet-Magyarországi Anime és szerepjáték találkozó. 

Belépő elővételben 800.- a helyszínen: 1200.-

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

december 28. 14.30 és 15.30 Zumba az Élményfürdőben

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

december 28. 16.00 "GirbeGurba"

Az Abakusz Színjátszó Kör előadásában látható: 

Sziporkák - Romhányi József, Szamárfül című kötetéből készült versdramatizációk

Tennessee Williams - Ez a ház bontásra vár

Hová mész Veronika? - közös dramatizálással készült életjáték

Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)

 

december 28. 17.00 Szauna programok az Élményfürdőben

Program:

17.00 Sörös felöntés

17.40 Mentolos bőrradír

18.20 Almás-fahéjas bőrápolás

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

december 28. 19.00 - 01.00 Előszilveszteri éjszakai fürdőzés

(Medencezárás: 00.30)

Az Aquaticum Mediterrán Élményfürdőben különleges hangulatú fürdőzésen vehetnek részt Vendégeink. A belépőjegy ára: 1.500 Ft/fő. (Felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt.) Zene, tánc, ingyenes szauna programok, koktélpultok!

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő  és Aquaticum Termálfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

december 28. 19.00 Tankcsapda - Rockmafia Tour 2013 – Debrecen

Helyszín: Főnix Csarnok (Kassai út 28., Tel.: 52/518-400)

 

december 28. 23.00 Tankcsapda After Party - Copy koncert

Helyszín: Roncs Bár (Csapó u. 27., Tel.: 52/688-050)

 

december 29. 14.30 és 15.30 Zumba az Élményfürdőben

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

december 29. 17.00 Szauna programok az Élményfürdőben

Program:

17.00 Relax

17.40 Kelták ajándéka

18.20 Kleopátra kényeztetés

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

december 29. 19.00 Böllérbalett - Bödőcs Tibor önálló estje

Kapunyitás: 18.00

Helyszín: Lovarda (Kassai út 26., Tel.: 52/426-180)

 

december 29. 20.00 Heaven Street Seven koncert

Helyszín: Roncs Bár (Csapó u. 27., Tel.: 52/688-050)

 

december 30. 8.00 – 18.00 Extrém Disznótór

Reggel 8 ókor a prímás elhúzza az 5 mázsás mangalica és párja kedvence nótáját

„ Túr a disznó, túr a mocsárszélen,

köll nekem a rétes, az is legyen mézes, hosszú

nagy szál kolbász, vastag sült hurka, jó darab

szalonna...”

Menü:

Fogópálinka, forralt bor

Hagymás vér, reszelt máj

Orjaleves

Toroskáposzta

Frissen sült húsok

Sült hurka, kolbász

Italkínálat: fogópálinka, forralt bor, ház borai, forró tea, üdítő, ásványvíz

Házunk forralt borát egész nap kínáljuk!

Részvételi díj: 5.000 Ft

Helyszín: Hotel Óbester (Péterfia u. 49., Tel.: 52/696-161)

 

december 30. 17.00 Szauna programok az Élményfürdőben

Program:

17.00 Love is in the air

17.40 Krasznaja Moszkva

18.20 Highway to hell

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

december 30. 18.00 - 20.00 Szeretetmasszázs

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498)

 

december 30. 20.00 Irigy Hónaljmirigy – Ünneprontók koncert

Helyszín: Főnix Csarnok (Kassai út 28., Tel.: 52/518-400)

 

december 31. 10.00 - 11.20 Kerekítő

Mondókás móka ölbeli játékokkal, népdalokkal, hangszerjátékkal. Bábos torna Kerekítő manóval, tornaszeres játéktérrel. Tippentő néptánccal.
Program:

10.00-10.30 Kerekítő Mondókás Móka (0-3 éves korig)
10.30-11.20 Kerekítő Bábos Torna (1-3 éves korig)
Bejelentkezés és részletek: www.kerekito.hu

Turzó Renáta: rencso77@freemail.hu, +36 30 307 2206

Helyszín: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21., Tel.: 52/415-498

 

december 31. 13.00 Szauna programok az Élményfürdőben

Program:

13.00 Magyaros pálinkás felöntés

13.40 Forraltboros bőrradír

14.20 Pezsgőhabos kényeztetés

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)

 

december 31. 18.00 Konzervatóriumi Esték Hangversenysorozat - Szilveszteri koncert - A SONUS ütőhangszeres együttes és vendégei

Művészeti vezető: Szabó István

Jegyár: 1.000,- Ft, diák- és nyugdíjas belépő: 600,- Ft

Helyszín: Debrecen Egyetem Zeneművészeti Kar, Liszt terem (Egyetem tér 1., Tel.: 52/419-366)

 

december 31. 20.00 Boldog Új Évet, Debrecen!

… ezzel a jókívánsággal immár tizennegyedik éve ünnepeljük együtt az újévet a Kossuth téren. Legyen bár zimankó, az év legvidámabb napján több ezren gyűlünk össze forralt borral a kézben egy közös bulira. Papírtrombiták, színes parókák – és az ország egyik legjobb élő party-zenekara: az Abrakazabra! A csapat pontosan tudja, mi kell egy jó utcabálhoz: kiváló zenészek, jó énekesek és az elmúlt évek-évtizedek legnagyobb slágerei. Többek között fellépnek még a Dolce Dance táncosai, „Debrecen hangjai”, éjfél előtt az est sztárvendége: Keresztes Ildikó. Koccintás előtt a polgármesteri köszöntőt követően a Légy jó mindhalálig című musical szereplőivel közösen elénekeljük a Himnuszt. A Nagytemplom harangzúgását meglepetésekkel teli tűzijáték követi. Ez az év is jól kezdődik! – utcabál hajnalig az Abrakazabrával…

Helyszín: Kossuth tér (Tel.: 52/518-400)

 

december 31. 21.00 Lovarda Szilveszter

Vendégváró falatok:

Sajtos mini kifli; Szezámmagos mini vajas masni; Sajtos és túrós-kapros pogácsa

Előétel (asztalon érkezéskor személyenként tálalva 19 órától):

Hideg ízelítő a'la Lovarda (Konyakos szárnyas májpástétom, Füstölt sertéscsülök-karikák fényezve, zöldfűszeres vaj, paradicsomos lilahagyma lekvár, Juhtúróval töltött sertés rolád, friss zöldségekkel); Friss baguette, magvas zsemleszeletek

Svédasztalos vacsora 20 órától:

Marhafartő leves csigatésztával; Gyöngytyúk melle Duna módra, faragással díszített gombafejjel, burgonya variációval; Bőrös malacsült párolt káposztás rétessel és tepsis burgonyával (egészben sült malac helyben szeletelve, saroglyáról); Bográcsban főtt marhalábszár pörkölt juhtúrós sztrapacskával; Debreceni töltött káposzta füstölt tarjával; Kaviáros töltött palacsinta póréhagymás mártásban; Baconos csirkemellfilé brokkolis tésztasalátával; Rozmaringos sertés szűzpecsenye Serrano sonkába göngyölt zöldségekkel; Vaddisznó ragu szentpétervári módra sonkás Jasmin rizzsel; Rozmaringos bárányszelet pékné módra; Tiszai harcsa rétes, tejszínes-kapros garnéla raguval.

Vegetáriánus menü:

Zöldséges tésztasaláta; Roston sült zöldségek erdei gombamártással és burgonyapürével; Kapros sztrapacska; Fehér és félbarna kenyér, rozscipó.

Desszert:

Csokoládés hármas (alpesi csokoládé szelet, Rigó Jancsi, mogyorókrémes csokis trüffel); Somlói galuska torta-szelet; Gesztenyekrémes; Almás, túrós, meggyes és fahéjas-szilvás rétesek; Gyümölcsasztal hazai és déli gyümölcsökkel.

Éjfélkor:

Lencseleves korhelyesen csészében; Rappanós virsli mustárral, ketchuppal, ecetes tormával és foszlós kenyérrel.

Korlátlan italfogyasztás!!!

Program:

Rhythm and Shoes Dance Club

Party Band

Tombola

Jegyárak:

december 2-ig: 13.500 Ft/fő

december 2-tól: 14.500 Ft/fő

Helyszín: Lovarda (Kassai út 26., Tel.: 52/426-180)

 

december 31. Szenzációs Szilveszter a Hotel Lycium****-ban!

Köszöntse az új évet a Hotel Lycium****- ban!

Program:

Zenés-táncos évbúcsúztató vacsoraest éjféli fogással

Fellép: Takács Nikolas, a 2010-es X-Faktor döntőjének 2. helyezettje

A zenét és a fergeteges hangulatot a Cool Company biztosítja

Tombolasorsolás értékes nyereményekkel

Gyermekparti, gyerekjátszó

Városi tűzijáték megtekintése a tetőteraszról

Helyszín: Hotel Lycium (Hunyadi u. 1-3., Tel.: 52/506-600)

 

december 31. SZUSZ Szilveszter

Ünnepelje nálunk az Új Évet!

Cserébe mi elkényeztetjük számos ínycsiklandó fogással, egész éjszakás ingyen pálinkával,

SZUSZ Koktéllal és az űberelhetetlen Rulett Show Band egész éjszakás műsorával!

Vendégváró - Pogácsa és egy üveg ásványvíz

Érkezéskor - Mindenki a vendégünk egy pohár Szusz koktélra

Hideg előétel - Sajtágyon tálalt mediterrán mix boros-mézes mártással

Leves - Káposztás székely raguleves friss kemencés kenyérrel

Szilveszteri lakoma - Bőségtál fatálon tálalva mindenki kedvére

Desszert - Gesztenyés túrós palacsinta-torta Szusz módra

Éjféli menü - Lencsefőzelék sültkolbásszal vagy fasírttal

Éjfélkor - Mindenkinek ajándék pezsgő az éjféli koccintáshoz

Egész éjszaka - Ingyenes házipálinka-fogyasztás

Egész éjszaka - Hangulatfelelős a Rulett Show Band Cigányshow-val

Az est részvételi díja: 10.990.- Ft

Helyszín: Szeged Utcai Szabadidőpark (Szeged u., Tel.: 20/984-1030)

 

december 31. Szilveszter a Barabás Étteremben

Korlátlan étkezési lehetőség!

Fogadó ital: igény szerinti rövidital Egyéb italokból korlátlan italfogyasztás!

Menü:

Hideg előételek:

Libamáj bonbon édes kaláccsal        

Mangalica carpacció

Zsályás bárány mignon

Levesek:

Rozmaringos malacragu leves

Chilis citromfüves kertész leves füstölt sajtgombóccal

Főzelékek:

Kacsamell filé áfonyamártással, rizspárnával

Kurtafarkú kismalac egészben sütve

Hólyagosra sütött csülök Pékné módra

Sertés szűzpecsenye laskagomba paprikással, rétesbe töltött káposztás cvekedlivel

Vörösboros vaddisznó pörkölt sztrapacskával

Saláták:

Tormás sült céklasaláta

Limeos Toszkán saláta

Vadász saláta

Desszert:

Boci kocka gyümölcsraguval

Gyümölcskrémes csónak

Mini krémes

3Bit szelet

Almás triffle

Éjféli kínálat:

Korhelyleves

Zelleres lencsefőzelék sült kolbásszal

Program: Élőzene, Táncvarázs, Tombola

A vacsora ára: 12.500.-Ft / fő

Helyszín: Barabás Étterem (Vár u. 11., Tel.: 52/502-220, 52/502-231)

 

december 31. Szilveszter az Erdőspuszta Club Hotelben

Sztárvendég: Liszter Sándor

Belépőjegy: 12.900 Ft / fő

Dj: Pocsai Attila

Folyamatosan töltött, bőséges svédasztalos vacsora (01.00 óráig)

Korlátlan pezsgő és ásványvíz fogyasztás

Tombola sorsolás

Helyszín: Erdőspuszta Club Hotel**** (Panoráma-Diószegi út ker., Tel.: 20/2999-444)

 

december 31. Szilveszter a Hotel Óbesterben

Casanova Night Musical - All-Inclusive Szilvszter

Szilveszterezzen a Hotel Óbester**** - ben spanyolos hangulatban!

Program:

Show műsor: összeállítás a Casanova Night musical nagy sikerű produkcióiból

Tánc: spanyol blokk a Valcer táncstúdió világbajnok táncosaival

Non- stop élőzene

Exkluzív svédasztalos gálavacsora

Exkluzív korlátlan italfogyasztás

Ízelítő a menüből:

Roséra sült, tűzdelt bélszín áfonyás almazselével

Kemencében sült mézes-narancsos bőrös malacpecsenye, aszalt szilvás lila párolt káposztával

Tokaji borban, aranymazsolával gőzölt, nyelvhal tekercsek, vadrizzsel

Bivalymozzarellával tekert jérceroládok, grillen sütve sajtmártással, parajos penné-vel

Részvétel előzetes asztal foglalással!

Ár: 20.000 Ft

Helyszín: Hotel Óbester (Péterfia u. 49., Tel.: 52/696-161)

 

december 31 . Szilveszter a Golf Étteremben

Búcsúztassa az Óévet a Golf Étteremben élőzenés táncmulatsággal.

Vendégfogadás forró punccsal.

19.00-21.00 svédasztalos gálavacsora, korlátlan borfogyasztással a Bújdosó pincészet boraiból.

Sztár fellépőnk: a zenés Stand Up Comedy jeles képviselője Bruti

Tombola

Éjfélkor: pezsgős koccintás, szerencssüti, máglyagyújtás, éjféli terített asztal

A vacsora ára: 11.900

Helyszín: Golf Étterem (Cserei ér dülõ, Tel.: 70/311-9110)

 

december 31. Szilveszteri Bál

Együttműködő partner: Csapókerti Közművelődési Egyesület

Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)

 

december 31-ig A Fekete leves – A kávéfőzés története című kiállítás

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, a Fazekas & Kimmel Gyűjtemény és a Déri Múzeum közös kiállítása.

Helyszín: Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum (Péterfia u. 28., Tel.: 52/413-572)

december 31-ig Rejtélyes aranykincs nyomában - avagy a bárándi tarsolylemez históriája - Régészeti kiállítás

Helyszín: Déri Múzeum (Déri tér 1., Tel.: 52/417-560)

 

A rendezvényszervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.

A programokról bővebb tájékoztatás a Tourinform irodában kérhető.

4024 Debrecen, Piac u. 20.

Tel.: 52/412-250

E-mail: debrecen@tourinform.hu

www.iranydebrecen.hu

facebook.com/iranydebrecen

A programokról bővebb tájékoztatás a Tourinform irodában kérhető.

4024 Debrecen, Piac u. 20.

Tel.: 52/412-250

E-mail: debrecen@tourinform.hu

www.iranydebrecen.hu

facebook.com/iranydebrecen

Cimkék: 
Teteje