Egyre okosabbá válik a mesterséges intelligencia

 

Egyre okosabbá válik a mesterséges intelligencia

Napjainkban egyre jobban közelít és már-már össze is mosódik a fizikai, a digitális és a biológiai valóság. Ennek egyik legnyilvánvalóbb jele a mesterséges intelligencia megjelenése.

A mesterséges intelligenciával (Artificial Intelligence, rövidítve: AI, MI) ma már egyre több helyen találkozhatunk, ám csak nagyon kevesen tudják, hogy mit is jelent ez, mire jó. Sokszor fel sem ismerjük, hogy ilyen programmal ismerkedtünk meg.

A mesterséges intelligencia tulajdonképpen nem más, mint hogy egy gépi folyamat valósághűen igyekszik utánozni az emberi viselkedést. A Digitalcsalad.hu oldal alapján a hagyományos programozás esetén a számítógép bemenete maga a program, valamint a betáplálni kívánt adatok. Gépi tanulásnál azonban az elérni kívánt eredmény és az adatok bevitelével állítja elő a gépünk a programot.

Gépi tanulásnál a tudomány 13 féle típust különböztet meg, ebből az egyik talán legérdekesebb a mély neurális hálózatok (deep neural networks) rendszere, amely úgy tanul, mint a gyerekek, vagyis tapasztalatból, nem utasítások, vagy instrukciók alapján.

A robotprogramok már a gyakorlatban is megjelentek, így néhányan joggal érezhetik, hogy munkahelyük veszélyben van. Egy hétköznapi példa alapján a mesterséges intelligencia elterjedésével a hangalapú vezérléssel felváltható az érintőképernyős navigáció. Azaz, egy digitális asszisztenssel úgy beszélgethetünk, mintha az egy barátunk, vagy kollégánk lenne. A rendszer intelligens módon tudja majd értelmezni a kapott adatokat, amikre javaslatokat tehet, vagy akár teljesen új feladatot is elő tud állítani.

Az üzleti életben például már most is tapasztalható, hogy több területen is felválthatja az alacsonyabban képzett munkaerőt a mesterséges intelligencia. Várhatóan lesznek majd robotfordítók, robot-ügyfélszolgálatosok, robotsofőrök, digitális ügynökök, de nem lehetetlen, hogy megjelennek a marketingesek, projektmenedzserek, logisztikusok, vagy újságírók között is, ezzel segítve a hatékonyságnövelést, a családi kísérletek felderítését, vagy a piaci előrejelzések összeállítását.

Teteje