Kedves Olvasóink! Csató Péterrel – mostani nevén Nitai - , az egykori frontemberrel, a debreceni Govinda étterem Krishna tudatú vezetőjével ültünk le beszélgetni és arra kértük, hogy mutassa be munkáját és önmagát a Debrecen-portal.hu olvasóinak, ezúttal a riport második részével folytatjuk.

A nevedet többen rockzenész múltadból ismerik. Elmeséled, hogy hogyan kötöttél ki a Krishna tudatúak között?

Gyerekkorom óta kerestem a válaszokat, már öt-hat évesen is azt kérdezgettem, hogy mi az élet vége, miért születtünk meg, stb. Persze sem szüleim, sem a környezetem nem tudott válaszolni, és még nem is voltak számomra jó példa azzal, ahogyan éltek, mert sokat dolgoztak és nem volt sok idejük másra. Így válaszokat kerestem. Persze ez 14 éves korban elmúlik, mert akkor az lesz fontos, hogy milyen érdekes dolgok vannak a világban és mit lehetne élvezni. De húszévesen rájöttem, hogy megmaradtak ugyanazok a kérdések. Akkoriban sokat olvastam, itt Debrecenben alternatív könyvesboltban kiolvastam minden könyvet, Hagelt, Platont, ilyesmi, aztán beszélgettem keresztényekkel, elmentem egyházakhoz, voltak komoly vitáink, és láttam, hogy nem az az én utam. De nem bíráltam őket, mert azt értettem meg, hogy azért van annyiféle vallás, mert a különböző embertípusoknak különböző vallások felelnek meg. Vannak olyan vallások, akik nem adnak magyarázatot mindenre, csak egy választ. De ezeket az embereket nem is nagyon érdekli, hogy kicsoda Isten, mert nagyrészt énközpontúak, vagyis nem érdekli őket, ki is az, aki segít nekik.

A Krisna tudatban le van írva, hogy ki Isten. Ő egy személy, neki is vannak érzései. Minden, még mi is belőle áradunk ki, de önálló tudattal rendelkezünk, vagyis szerves részei vagyunk.  Ez nem olyan, mint amikor egy kancsó füle letörik – hogy van a kancsó, a fül meg külön van, mert Isten nem lesz kevesebb attól, hogy mi eljövünk tőle, de elégedettebb lesz azzal, ha mi vagyunk olyan kapcsolatban vele, ami mind a kettőnknek jó. Ez egy ilyen szolgai attitűd. Ez nem jelenti azt, hogy nekünk ez rossz, hanem ez egy mentalitás, amiben nem mi vagyunk a középpontban, hanem Isten. Ezt a gyakorlatok során szép lassan megérti az ember, és fontossá válik számára, hogy ki is ő, mit csinál, és hogyan tudjuk elégedetté tenni. Igazából ez minden vallás lényege: megismerni Istent és elégedetté tenni őt. Mert ha Ő elégedett, mi is azok vagyunk.

Ugyanúgy, mint ahogy a gyomrom a részem. Ha a gyomromon keresztül nem teszem elégedetté a testem, akkor végem van.

Böjtöltök?

Igen, a fogyó hold és a telő hold 11. napján van böjt, amikor csak vizet iszunk. Aki nem bírja tartani, az csak nem eszik gabonát meg hüvelyest.

Térjünk vissza oda, hogy hogyan találkoztál a Krisna tudattal?

Tíz évig kerestem, olvastam, beszélgettem rengeteg emberrel, de csak odáig jutottam, hogy nincs Isten, csak valami Erő, ami mozgatja ezt a világot. Tehát kezdett imperszonalista felfogásom lenni a sok filozofikus mű után. Azóta tudom, hogy amikor az ember sokat gondolkodik magában, gyakran erre a következtetésre jut. De Isten csak akkor adja oda magát, akkor fedi fel magát, amikor szolgálatot teszel neki. Valaki nem fogja megérteni Istent csak azon az alapon, hogy meg akarja érteni őt. A Bhagavat Gíta azt írja, hogy Isten csak annak tárja fel magát, aki tényleg kíváncsi rá, aki akarja őt szeretni. És akkor az ember elkezdi megérteni, hogy ki Isten, de nem egyik napról a másikra, nincs semmi Heuréka!

Ez lesz igazából az életcélja.

Én tizenhárom éve gyakorlom, és nagyon elégedett vagyok. Fizikailag sokszor nagyon fáradt vagyok, és én is szoktam néha beteg lenni, vagy a pszichémmel vannak bajok – tudjátok, az elme! Amikor nem úgy történnek a dolgok, ahogy szeretném. Akkor kibukik az elme, hogy nem így kellene, hanem úgy – de szép lassan a gyakorlással megérti, mint más gyakorlatokban, vallásban, vagy az életben, amikor végre elkezdesz normális életet élni - szóval megérti, hogy vannak mások is. Az egyre több alázat és alkalmazkodás jellembeli változásokat hoz magával, és egyre jobban kezdjük Istent megérteni.

Végül tehát találkoztam a Krisnásokkal is, amikor a Diákszigeten játszottunk a zenekarommal. Addigra én már szereztem Krisnás könyveket és olvasgattam a gyakorlataikat, és énekelgettem magamban hogy Hare Krisna, de persze magamban, nem mondtam meg senkinek. A Diákszigeten vettem ilyen málát is és vibráltam – megtanultam a könyvekből, hogy hogy kell, és ezt gyakoroltam fél évig minden nap, egy kört, ami 10-20 percet jelent. Ezt úgy hívják, hogy odaadó szolgálat, Isten nevének éneklése, ami nagyon gyors változást idéz elő, még akkor is, ha nem tudod, hogy mi ez a mantra. Én is csak jobban akartam lenni.

Aztán volt egy koncert, ahol megkerestek engem Krisnások, hogy a zenekarukkal szeretnének a mienk előtt játszani. Hát, nem volt bizalmam bennünk, hogy nem tesz jót nekünk üzletileg, de mondtam nekik, hogy oké, háromszázezer forint, ennyi a turné ára, ez ennyi volt akkoriban. Mi másodvonalbeli zenekar voltunk, nem túl ismertek, de eljött a koncertre öt-hatszáz ember.

Az szép!

Akkor nem volt olyan sok, ma már fele ennyi a rockzene közönsége. Végül belementem, kifizették a pénzt, meghallgattam a kazettát és nem volt olyan szörnyű, úgyhogy elindultunk.

És ebben a szerelésben léptek fel?

Nem, dehogy, ez nem kell, hogy mindennapi viselet legyen. Bár praktikus dolog, de ha az ember rockzenész, akkor nem kell ebben lennie, hiszen lesz egy előítélet az emberekben, hogy hé, te nem tudsz normálisan felöltözni? Szóval ők úgy döntöttek, hogy úgy öltöznek, mint a normális emberek, de még mindig kopaszok voltak és néha rázták a hajtincsüket! De hát metál volt a műfaj, a maga rituáléjával.

Harminc állomáson keresztül voltunk együtt, és ez alatt megismertem a személyeket, és vonzók voltak. Amikor abbahagytuk a turnét, hiányoztak. A filozófiát azt elutasítottam, gondoltam majd magától történnek a dolgok, és ők hagytak. Végül felhívtam őket – mert pestiek voltak, egy ashramban, amiben közösen laktak. Akkor elmentem hozzájuk néhány napra, ahova a feleségem is jönni akart – ő teljesen kivolt a Krisnásoktól, de nem akarta, hogy egyedül menjek. És akkor szép lassan elkezdtünk változni. Feljártunk hozzájuk egy hónapban kétszer, aztán megtudtuk, hogy vannak Debrecenben is, de őket nem ismertük, és ez tényleg a személyről szólt nekem akkor. Ma már tudom, hogy mindenkivel tudok valamilyen kapcsolatban lenni, de akkor nem így gondolkodtam. Végül ők bizonyították be, hogy a Krisnatudat jó dolog. Amikor ott voltam, meghallgattam amit előadtak, itthonra adtak hangfelvételeket, olvasnivalót és elkezdtem változni. Elkezdtem ragaszkodni az egész dologhoz – nem csak a személyekhez, hanem a Krisnatudathoz is. Addigra megismertem itt a debrecenieket is, és látták, hogy mennyire komolyan gondolom, és ennek az lett a vége, hogy én lettem a vezető. Akkor még nem volt az étterem, jártunk ki könyvet osztani, bejártam a központba gyakorlatokra, de mellette mindenfélével foglalkoztam.

Debrecenben is van ashram?

Egyházi döntéssel megszüntettük, mert egy ilyen kisvárosban nem indokolt a léte. Egy ashram a képzés helye, ahol megtanítják az embereket a kultúra elemeire. Ma ez a központ a Krisna völgyben van. Ezt meg kell szervezni, miből tartjuk fent, ki lesz a főpap, hogyan működik, és nekünk erre nem nagyon van időnk.

Folytatjuk...