Gyakorlati Transzhumán: a LEGOkezű fiú I. rész

Debrecen Portál transzhumán technológia
 

Gyakorlati Transzhumán: a LEGOkezű fiú I. rész

Aidan Robinson 9 éves korára már derekasan kivette részét a karprotézisek teszteléséből. A fiú bal karja veleszületett rendellenesség miatt nem sokkal a könyöke alatt végetér. Csecsemőkorában egy passzív műkart viselt, amely leginkább egy műanyag baba karjára hasonlított. Ennek a műkarnak is nagyon fontos szerepe volt a fejlődésében, mert az agya ennek a segítségével fejlesztette ki a fiú motorikus készségeit mindkét oldalán kiegyensúlyozottan. Amint a fiú nőtt egyre újabb és újabb, mind összetettebb karokat hordhatott. A legtöbb felső végtag rendellenességben szenvedő gyermek olyan a saját teste által mozgatott protézissel rendelkezik, amely az egészséges oldal vállához csatolt kábeleken keresztül generál mozgást. Aidan azonban rögtön olyan finom izommozgást érzékelő karral kezdett, amely például akaratlagosan nyújtható ki - igaz pár másodperc múlva automatikusan újból bezáródott. A második elektromos karja sokkal fejlettebb volt, hiszen képes volt kétféle izommozgást is dekódolni és ezáltal a kívánt mozdulatot megtenni, vagyis a marka becsukódott  amikor megemelte a karját és kinyílt amikor leeresztette azt. 

Bár a protézisek drámai sebességgel fejlődnek, a legkifinomultabb darabok nem elérhetőek gyermekek számára. Olyan kezek amelyek végén finom gesztikulációra is képes ujjak vannak, vagy olyan karok, amelyek például képesek egyidőben olyan komplex mozgásokat végezni, mint például egyszerre forgatni a csuklót, miközben kinyitni a markot gyakran nem érhetőek el gyerekméretben. Ennek több oka is van. A fejlett tipusok igen drágák, egy alapvető myoelektromos kar például 15000 dollárnál kezdődik míg egy egyszerű váll-kábeles gyerekmodellt már 5500 dolláért is lehet kapni. Az árkülönbség sokkal jelentősebb, ha számításba vesszük, hogy egy gyermek minden évben kinövi a protézisét, míg egy felnőtt több évig is használhat egyet. A gyerekeknek legtöbbször nem elég fejlett az izom kontrolljuk, hogy hatékonyan vezéreljék a myoelektromos karokat. Az sem lebecsülendő, hogy a legtöbb gyerektől nem várható el olyan felelősségérzet, hogy folyamatossan óvják a protézist a nedvességtől vagy minden este időben töltsék fel az akkumulátorait.

 

Bár Aidan myoelektromos karja sokkal fejlettebb mint a váll-kábelesek amelyet a legtöbb gyermek használ, azért még mindig hagytak kívánnivalót maguk után. A kar automatán összezárja a markát, ezért a fiú csak ‘keksz-roppantónak’ nevezi tréfásan. Azok a karok, amelyek a kar leeresztésekor bezárják a markukat elég bosszantóak amikor valaki fel akar venni valamit a földről. Aidant is sokszor kérdezték, hogy mit szeretne a műkarjától, amire azt válaszolta, hogy szeretné, ha nem záródna be fekvőtámaszozás közben, akkor legalább nem kellene egyensúlyoznia közben. Két éve azonban Aidan egyszerűen nem viselte tovább a műkart. A protézis nélkül is teljes életet élt, számítógépezett, úszott, karatézott és csodálatos vázákat csinált a korongozás fakultáción. Nemrégiben azonban Aidan részt vett a Szuperhős Cyborg Táborban, amely egy egyhetes műhelyfoglalkozás a kar nélkül élő gyerekeknek. A táborban a gyerekek problémamegoldást, tervezést és prototipus készítést tanultak, hogy képesek legyenek maguknak szuperhős képességekkel megáldott új kart tervezni. Aidannak a Wii kontroller tartása ilyen szuperképességnek számított. Régi játékokból és egy helyi szerszámkereskedás által felajánlott alkatrészekből olyan prototipust tervezett amely egy menetes acélrúdból állt, amelyre számos kiegészítőt lehet csatlakoztatni, Wii kontrollert, villát, életnagyságú LEGOkezet stb.
Az egyik önkéntes segített az acélrudat a karjához csatoló interfész elkészítésében. Aquaplastot használtak, amely műanyag szobahőmérsékleten szilárd, de 60 fokon gyurmaként formálhatóvá válik. Bár a saját prototipusa kevésbé volt fejlett, mint a korábban viselt gyári darabok, Aidan mégis nagyon izgatott volt, hogy maga álmodhatta és valósíthatta meg az új karját.
(Folytatása következik)

Teteje