Hasznos biznisz ötlet

 

Hasznos biznisz ötlet

Az ENSZ végzett egy világszintű felmérést, miszerint a Földön élő emberek egynegyede, vagyis 1,5 milliárd ember lakóhelyén nincs elektromos hálózat, melyet használni tudna. A Harvard Egyetem kreatív diákjai egy ötlettel álltak elő e probléma megoldására. Kellemeset vagy szórakoztatót a hasznossal összekötve kitalálták azt a generátort, amellyel sportolás közben kisebb eszközöket lehet működtetni. 

Egy focilabdába beépítettek egy generátort, amely akkor alakítja át a megtermelt energiát, amikor rugdossák a labdát. Így focizás közben elektromos energia termelhető. A Soccket névre hallgató generátor a rúgás közben kialakult és benne elnyelt energiát elektromos árammá alakítja, majd a labda belsejében lévő akkumulátorban tárolja. Ez az összegyűlt energia képes kisebb eszközöket üzemeltetni, mint például tölthető elem, mobiltelefon, különböző világító eszközök – kis LED lámpa.

A focilabda-generátort még fejlesztik, bár már végeztek teszteket, sőt Afrikában valójában ki is próbálták. A tapasztalatok eddig pozitív eredményeket hoztak. Ez az eszköz a fejlődő országoknak nagy segítség lenne, ezért piacra szeretnék dobni azt a változatát, melyet drágábban is el lehetne adni a fejlettebb országokban. Minden eladott összeg árából szeretnének az adományhoz hozzátenni.

 

Teteje