Ilyen lesz a jövő a pénzügyi szektorban?

 

Ilyen lesz a jövő a pénzügyi szektorban?

Morgan Stanley Ideas – gondolatok, melyek meghatározzák a jelent és átformálják a jövőt

Jövőről, fenntarthatóságról és technológiáról is szólt a TEDxDanubia

Budapest, 2018. 11.14. - „Fenntarthatóság és fintech lehetnek a globális pénzvilág jövőjének kulcsszavai, amely jelentősen megváltozott az elmúlt 10 évben. A digitalizáció új távlatokat nyitott a klasszikus banki területeken. A szolgáltatások is aszerint fejlődtek, hogy megfeleljenek a globális piacokon lezajlott változásoknak” - mondta el Hajdú Németh László, a Morgan Stanley budapesti irodájának operatív igazgatója. A Morgan Stanley idén először támogatta a TEDxDanubia budapesti rendezvényét.

„A fintech szektor az egyik legdinamikusabban fejlődő területté vált, miközben lényegesen nagyobb hangsúlyt kap a fenntarthatóság és olyan új területek is, mint például a zöldkötvények. A változás pedig nagyon gyorsan történik, az innováció igénye ma nagyobb, mint bármikor eddig” – mondta el Hajdú Németh László. A Morgan Stanley büszkén támogatta idén először a TEDxDanubia budapesti rendezvényét, elősegítve az Ideas Worth Spreading („Gondolatok, amelyeket érdemes terjeszteni”) eszméjét. A Morgan Stanley számára is létfontosságú, hogy egyedi perspektívákat nyújtson arról, hogy milyen változások formálják a jelent és a jövőt, és az ügyfelek kezelésében is ezt tartja szem előtt.

A november 13-ai konferencia alapvetése a „Mi lenne, ha?” kérdés volt. Ezt az egyszerű kérdést járták körbe a TEDxDanubián a legkülönbözőbb területekről érkező szakemberek. „A körülöttünk zajló változások megértése és az alkalmazkodás olyan alapvető innovációs erőt rejt, amely meghatározza, hogy egy vállalat képes-e élen maradni vagy lemarad a globális versenyben. Budapest a Morgan Stanley meghatározó technológiai és elemző központjaként fontos szerepet játszik abban, hogy a globális vállalat innovációban is az elsők között legyen” – összegezte a szakember.

Morgan Stanley Ideas

A TEDx terjesztésre érdemes ötletekkel kapcsolatos küldetése egybevág a Morgan Stanley értékeivel. Éppen ezért jött létre a ‘Morgan Stanley Ideas’ nevű weboldal (http://www.morganstanley.com/ideas), ahol a vállalat jelenünket és jövőnket meghatározó folyamatokkal kapcsolatos értelmezésekbe nyerhetünk betekintést, többek között a technológia, a fenntarthatóság, a globális gazdaság és piacok témáját érintő elemzések által.

Fintech: megváltozott a pénzügyi informatika szerepköre

Támogató szerepkörből az IT számos pénzügyi területen ma már vezetővé, a döntéseket meghatározó tényezővé lépett elő. Változott az IT biztonság megközelítése is: 10 évvel ezelőtt elsősorban a hacker- és egyéb külső támadások elleni védelmet értették IT biztonság alatt, ami természetesen ma is rendkívül fontos, különösen hogy ezek a támadások egyre kifinomultabbakká válnak, és újabb és újabb kihívásokat állítanak az IT biztonsági szakemberek elé. Mindemellett azonban jelentősen nőtt a fenntartható pénzügyi működés biztosításához szükséges informatikai feladatok mennyisége és fontosabbá váltak olyan területek is, mint például a belső hozzáférések szigorúbb és követhetőbb kontrollja, azaz a „privileged access management”.

Határtalan mobilitás: új igények, új kockázatok

Ma már egy néhány ezer forintos okoseszközről, lényegében bárhonnan és bármikor elérhetőek olyan szolgáltatások, amelyeket korábban több százezer forintos informatikai berendezések tettek csak lehetővé. Az ügyfelek körében az egyre nagyobb számban megjelenő okoseszközök korábban ismeretlen informatikai igényeket és kihívásokat hoztak magukkal, amelyekre új megoldásokat kell adni, olyan új munkakörökben, amelyek nem is léteztek 10 ével ezelőtt.

A belső munkában pedig például a banki rendszerekhez biztosított távoli, mobil hozzáférés, az otthoni munkavégzés terjedése hoztak eddig nem ismert IT biztonsági kihívásokat.

Fenntarthatóság - Zöld kötvények, zöld portfóliók

A „zöld” és fenntartható befektetési lehetőségek egyre erősödő területek. Tíz évvel azután, hogy a Világbank kibocsátotta az első „zöld” kötvényt - azaz olyan kötvényt, amely fenntartható, klímabarát projekteket finanszíroz -, ezen öko-barát befektetési termékek piaca nemrégiben exponenciálisan növekedett. A 2017-ben kibocsátott zöld kötvények értéke a Moody’s és a Climate Bond Initiative szerint elérte a 161 milliárd dollárt, ami 74%-os növekedést jelent 2016-hoz képest. Ugyanezen forrás szerint az idei évben ez a szám várhatóan 250 milliárd dollárra emelkedhet. A Morgan Stanley 2013-ban bevezette a fenntartható befektetések intézményét, amely segítségével kimondottan „zöld”- üzleti területekre fókuszáló befektetési szolgáltatást nyújt ügyfeleinek.[1]

Fenntartható befektetési stratégia: még nagyobb hangsúly a kockázatelemzésen

Ma lényegesen több a fenntartható befektetési stratégiákkal, biztonsággal kapcsolatos elemzés, mint 10-15 évvel ezelőtt és a felügyelő szervekkel való együttműködés is még szorosabbá vált. Amellett, hogy ez egyrészről megfelelő számú kockázatelemző és matematikai modellező szakember bevonását igényli, egyben izgalmas informatikai, fintech kihívásokat is támaszt.

# # #

A Morgan Stanley-ről

A Morgan Stanley (NYSE: MS) vezető globális pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalat, mely a befektetési banki, értékpapír-kereskedelmi, befektetés- és vagyonkezelési területeken nyújt széles körű szolgáltatásokat. A cég 41 országban rendelkezik irodákkal, munkatársai világszerte segítik az ügyfeleket, köztük vállalatokat, kormányokat, intézményeket és magánszemélyeket. További információért kérjük, látogasson el honlapunkra: www.morganstanley.com

A Morgan Stanley Budapestről

A Morgan Stanley 2006-ban nyitotta meg első irodáját Budapesten, de 1993 óta működik együtt hazai intézményekkel. Ma magyarországi irodánk egyedülálló, innovatív kultúrával és szakértői csapattal rendelkezik, amely kiegészíti világszintű szakértelmünket.

A TED-ről

A TED egy nonprofit szervezet és különleges konferenciasorozat, amely elkötelezett a „Terjesztésre érdemes gondolatok” eszméje mellett. A legkülönbözőbb területekről érkező szakemberek 18 perces vagy rövidebb, gondolatébresztő és szórakoztató előadásokban inspiráló és jövő központú előadásokat tartanak. Mára már a legnagyobb ismertséget az előadásokról készült videókkal érik el, ahol milliók inspirálódnak a TED.com oldalon.

A TEDx-ről

A TED sikere alapján a TEDx program a licensz alapú, önálló helyi szervezésben megvalósuló TED-szellemiségű eseményeket fogja össze világszerte. Ennek szellemében közösségek, stimuláló, gondolatébresztő, és aktívan kommunikáló közeget hoznak létre a helyi közönségnek. A 2010 óta működő TEDxDanubia Nonprofit Kft. feladata az évi egy nagy és több kisebb TED rendezvény megszervezése.

Forrás: wshungary.hu

Teteje