Induló családi vállalkozás Debrecenben

 

Induló családi vállalkozás Debrecenben

Kiskertemben Lekvárok és Dzsemek

Miért?
Amikor Bellus a két és fél éves kislányunk megszületett, elkezdtünk még tudatosabban odafigyelni a táplálkozásunkra. Már kismamaként is minél több friss zöldséget és gyümölcsöt próbáltam fogyasztani - elsősorban saját termelésűt. Aztán Pöttöm megérkezett és anyukává váltam, éreztem mekkora felelősség, hogy a családunk asztalára egészséges ételek kerüljenek. Szerencsére a párom nem csupán támogatott ebben, hanem ő maga is segített a közös étkezési normák kialakításában. Elhatároztuk, hogy lehetőség szerint magyar élelmiszereket fogunk fogyasztani, és különösen odafigyelünk a vegyszermentes zöldségekre és gyümölcsökre. A tartósítószereket tartalmazó termékeket pedig egy az egyben száműztük az életünkből.

Kezdetek
Amikor babalátogatóba jöttek hozzánk, sok kedves barátunk hozott magával házi készítésű, tartósítószer-mentes lekvárt, befőttet, és én is kedvet kaptam. A babám pedig igen jó alvó kis Lurkó volt, így volt egy kis időm mellette némi kísérletezésre is. Az első próbálkozások meglepő sikert arattak a család és a közeli ismerősök körében, ami kifejezetten ösztönzőleg hatott rám.

Cukor helyett
Közben kitartottunk tudatos fogyasztási szokásaink mellett, sőt  a hozzátáplálás megkezdésével még fontosabb szerepet kapott az életünkben, hogy milyen élelmiszert fogyasztunk, mióta pedig Bellus ugyanazt eszi, amit mi, egyre többet foglalkoztatott az is, hogyan válthatnánk ki a cukrot az étrendünkből - részben vagy akár teljesen. Sokféle természetes édesítőszert próbáltam ki az elmúlt pár év során, ezek közül a befőzéshez az eritritolt találtam a legmegfelelőbbnek. Ez a gyümölcsökben is előforduló természetes cukoralkohol szinte egyáltalán nem emeli meg a vércukorszintet, nincs kellemetlen mellékíze, és ráadásul jól bírja a magas hőfokot is, mert a lekvárok főzésénél és a hőkezelésnél ez utóbbi is fontos szempont.

 

Vágjunk bele!

Az elmúlt két évben azt tapasztaltuk, hogy a minket körülvevő emberek egyre nyitottabbak az egészséges ételek és a tudatos fogyasztás irányába, és egyre többen figyelnek oda az általuk fogyasztott ételek minőségére. Az élelmiszerkészítés nem kis felelősség, és nagyon fontosnak tartjuk, hogy a jövő nemzedéke egészségesebb ételeket fogyaszthasson. Elhatároztuk hát, hogy minőségi élelmiszereket fogunk készíteni – olyanokat, amilyeneket mi is nyugodt szívvel odaadunk a pici lányunknak reggelire vagy uzsonnára, így bárki másnak is bátran ajánlhatunk. Ezek a Kiskertemben lekvárok. Hőkezeléssel tartósított termékek, tehát tartósítószert egyáltalán nem tartalmaznak, és számos ízben diabetikus változatban is kaphatók. Törekedtünk a hagyományos mellett különleges ízek párosítására is, így a mentás eper lekváron keresztül az étcsokis körtén át a gyömbéres ribizliig igen széles a választék, de természetesen nem maradhat ki a körte, szilva, vagy az áfonya sem a kínálatból. Mostantól bárki megrendelheti őket, hiszen már a webáruházunk is elkészült. Böngésszetek kedvetekre! Kellemes kóstolgatást kíván a kiskertemben.hu csapata.

A cikk partnere: 

Teteje