Ebben az évben vagyok 30 éve a pályán. Tulajdonképpen, tele vagyok még energiával, és szeretnék minél jobban kiteljesedni. Mára már nagyon sok színpadi tapasztalatom van, és vártam, hogy olyan szerepek találjanak meg, amikben a középkorúság jobban kiteljesedhet, és még jobban, még mélyebben megérinthessen a színpadon, ami bennem van.
Az idők folyamán több karakterszerepem volt, ami szintén nagyon jó dolog, mert ezek mind nagyon hálásak.

Említetted, hogy elértél életednek a középkorába. Mint Nő, miként éled meg ezt a színpadon?
 
Más dimenziókat kezdek tapasztalni szokni az életemben, ami nagyon érdekes, pl. voltak dolgok, amik fontosak voltak az életemben, de most más. Még nagyon az elején vagyok, olyan, mint egy útkeresés. Azokkal a kérdésekkel találkozom magammal kapcsolatban, hogy mi az életfeladatom, mi az, amit még el tudok érni az életemben. Bármi, ami élményt ad és azt maximálisan próbáljam kihasználni.
Ne annyira tudatosan, mint inkább ösztönből, megértésből próbáljam élni az életemet. Ez az, amin el szeretnék indulni, és a színpadon egy-egy szerep segít abban, hogy megtaláljam a saját utamat.

Számomra amikor egy Nő elér életének középkorába, annál inkább Nő. Mit gondolsz Te erről?

Engem ez érdekel, ez tartogat nekem számtalan meglepetést, kihívást. Ilyen keresésben vagyunk, az ember élete erről szól, csak nem tudatosan, hanem ösztönösen. Fiatalabb korban az ember élete a tanulásról, karrier-építésről, gyermeknevelésről szól, majd egyszer csak azt mondja, hogy itt vagyok én és akkor először vagyok én, aztán én... és majd meglátjuk mi lesz ezután. Ez egy érdekes dolog.

Mennyiben függ össze a mesterséged, hogy színész vagy azzal amit keresel?

A színészet egy olyan szakma, ami megkívánja, hogy az ember figyelme folyamatosan, feszesen nyitott legyen. Ez egy nagyon érzékeny pálya, nagyon sok benne a megértés, intuíció. Arra gondoltam, hogy amit a színpadon megélek, és tudom, hogy létezik és működik, azt az életben is kipróbáljam. Erre az útra való lépés, hogy hallgassak a belső megérzéseimre és hagyjam a dolgokat megtörténni.

Mi történik a színpadon, ami ezt kihozza belőled?

Nagyon sok minden tudatosan történik, de van egy olyan része a színpadi játéknak, ami egyrészt a megérzésekre alapul, másrészt pedig a partnerrel való közös pillanatnak a megélése. Ha a társammal sikerül ezt megélni, akkor fantasztikusan működik, és ez estéről estére mindig más.

Ezt az érzést megengeded a hétköznapokban is?

Sajnos nagyon más felé megy a mai világ. Az emberek tele vannak félelemmel, szorongással, nem merik elengedni magukat, talán a nevelésünk is más.
Sokszor a tudatosság is kell, de a megérzések sokszor erősebbek. Nem hagyjuk, hogy ránk hassanak bizonyos dolgok, nem engedjük, vagy nem vesszük észre, pedig oda kellene ezekre figyelni.

 Nagy tanítás lehetne ez a rész az embereknek.

Odafigyelés és felismerés kérdése, és akkor minden működik. A pozitív gondolkodás is ilyen, amiről most olvastam egy könyvet, ami a panaszmentes világról szól, hogy mennyire meg tud változni az ember élete, ha tudatosan figyel arra, hogy "nem panaszkodok, nem pletykálok, nem kritizálok." Csak 21 nap, 21 nap alatt változik meg általában a szokás. Sajnos több hónapos munka mire az ember rájön arra, hogy hoppá most panaszkodtam. A pletykálást gyorsabban fel lehet ismerni, és nagyon könnyű ezt bevonzani. Az agy olyan, mint egy számítógép, amit betáplálnak neki akár jó, akár nem, azt elhiszi, és ha nap, mint nap panaszkodunk, akkor átáll, és szinte keressük a másikat, akinek lehet panaszkodni, és ez nem jó.
Persze, más dolog olvasni róla, és kipróbálni a gyakorlatban. Most én ezeken gondolkodom, ezeket akarom, így szeretnék élni. Hogy sikerül-e, azt nem tudom.

 Mindenesetre ez egy jó dolog, hogy legalább elkezded.

Engem érdekel. Az ember elérkezik egy határra, amikor azt mondja, hogy most szemléletet váltok. Mindenkinél máskor jön el ez a pont, valakinek soha nem jön el ez az életében.

Milyen lenne az a társulat vagy közösség, amire te nagyon vágytál, és néha sikerült összehozni? Minek kellene teljesülni, vagy mi az, amiben te jól éreznéd magad?

Mindenképpen hasonló értékeket kell, hogy valljunk. Olyan ez, mint egy jó párkapcsolat. Az alapértékeknek egyezniük kell, ami szerint kommunikálni tudunk egymással. A másik a bizalom. Érezzem azt, hogy fontos vagyok, szükség van rám, hisznek bennem, szeretnek. Ezek nagyon fontos dolgok, hogy az ember jól érezze magát egy társulatban. Illetve sok ilyen embernek kell lenni, hogy egy igazán jó társulat szülessen meg. Szerencse kérdése, hogy összejön-e vagy sem.

Lehet ezt generálni, összehozni ezeket a kritériumokat?

Az alap egy ütőképes társulat, tehetséges embereknek a csapata és hogy legyen közös mondanivaló a világ felé, akkor meg tud jelenni a produkció, ami rátalál a nézőre, és amiről visszajelzéseket kapunk. Fontosak az energiák, ha minél bensőségesebben játszunk, közlünk valamit, a közönség annál inkább be tudja fogadni.

Ez hiányozhat manapság egy ilyen közös dolog, hogy együtt akarjatok valamit?

Ez a közös pulzálás nagyon hiányzik a társulatokból. A kapcsolat, a jó munkakapcsolat, kíváncsiság egymás iránt, hogy előadás után tudjunk beszélni dolgokról, odafigyelni egymásra. Ez a legfontosabb.

Ha akár csak 1 napra össze lehetne ezt hozni, és csak Te tudnál tenni érte, akkor mi lenne az az egyetlen a dolog, amit megtehetnél?

Az odafigyelés egymásra. Összhangban kéne lenni. Ez a mai világ nem erről szól, sokkal zártabbak vagyunk. Pedig egymás nélkül nem tudunk létezni.

Sorszerű az egész, nekem sorsszerű volt, hiszen a világ legtermészetesebb dolga, hogy ezt csinálom, a szívügyem.