Ez év januárjában ért minket a megtiszteltetés, hogy részt vehettünk a debreceni Joma Shop Hatvan utcai üzletének megnyitóján. Több spanyol futball csillag mellett magyar klasszisokkal is személyesen megismerkedhettünk. Ott volt Szendrei József, akinek a Joma sportmárkát köszönhetjük itt Magyarországon. Hálásak vagyunk tehát a Kelet-magyarországi Joma Shop teamnek valamint a tulajdonosnak, hogy létrehozta ezt az eseményt és a számos lendületes fejlesztést a sport terén, amelyekről már beszámoltunk olvasóinknak.

Ismerjük hát meg a magyar futballvilág egyik atyját, a debreceni Joma Shop jóvoltából!

Debrecen Portál:

Hogyan alakult ki Ön és a Joma között ez a gyümölcsöző kapcsolat?

Szendrei József:
Profi karrierem utolsó éve 1992. Ezt megelőzően ’89-től Joma cipőt használtam, hiszen akkor már szerződésben álltam velük. Amikor abba hagytam a labdarúgást, megkeresett a gyártó. Ekkor a márka olyan 18 éves lehetett. Épp fellendülőben volt. Elkezdtek terjeszkedni Európában és megkérdeztek, hogy érdekelne-e az a feladat, amely a magyarországi képviselet beindításáról szólna. Azt mondták, ide adják nekem a kizárólagos képviseleti jogot Magyarországon. Ez történt 91 végén, ekkor kezdtük el a tárgyalásokat és amikor 92-ben nyáron hazajöttem, aláírtuk a szerződéseket. Az év végén megalapítottam a céget és azóta dolgozunk ezzel a márkával.

D.P.:

Azok kedvéért, akik nem ismerik az Ön munkásságát: Úgy tudom, volt nemzeti válogatott és futballozott Spanyolországban is. Mi a pályafutása története?

Sz.J.:

Alföldi születésű vagyok. Karcagi, nem messzi innen. Ott nem fociztam, de amikor középiskolába kerültem Szolnokra, ott kezdtem el igazán játszani. Akkor már 17 éves voltam.

Egyszer csak országos versenyt szerveztek iskolai csapatoknak. Az akkori matek tanárom beszervezett, mert lelkes voltam ő meg másodedző. Először betett jobb hátvédnek. Amikor a fő edző a kapust elküldte csatárnak, engem pedig a kapuba tett, mert jó nagy voltam, minden mindegy alapon. Egy gólt sem kaptunk azon a meccsen. 2 évre rá 73-ban 19 évesen bekerültem az NB I b-be Szolnokon. Ezekben az időkben óriási rivalizálások voltak a Szolnok és a Debrecen között. A Loki szurkolók biztosan emlékeznek a Vaszlavik, Lipők Lajos, Kis Laci féle csapatra. Ekkor a Debrecennek nagyon jó NB II-es csapata volt, amely nagyon sokat küzdött a Szolnokkal a feljutásért. Egy évet végig játszottam, majd bevonultam katonának szintén másodosztályba, amelyet végig védtem. Majd 1976-tól visszakerültem a Szolnok csapatába 80-ig. Majd bekerültem a Nyíregyházába, amely történelmében akkor jutott fel először az NB I-be. A csapat történetének legjobb évét játszotta és akkor én lettem az év kapusa.

Így indult a karrierem. Egy évre rá leigazolt az Újpest, ahol 7 évet játszottam. 86-ban bekerültem a válogatottba, amely már az utazó nemzeti válogatott volt. Kanada ellen nyertünk 2:0-ra. Ez egy győztes meccs volt! Kihangsúlyozom, mert mindig csak a kudarcokról beszélünk, beszéljünk hát a sikerekről is (nevet).

A VB után volt egy-két ajánlatom, de az Újpest nem akart elengedni. Ekkor hazánkba utazott Kubala aki a Malaga edzője lett és fel akarta hozni a csapatát a másodosztályból. Éppen kapust kerestek, mert meghalt a Malaga kapusa. Kubala eljött egy MTK-Ute meccsre, ahol 0:0-t játszottunk. Ezután telefonáltak, hogy menjek el a Flamenco szállodába a Feneketlen tóhoz, mert itt vannak a Malaga képviselői, akik velem akarnak tárgyalni. Ekkor jöttem rá, hogy az Újpest már megegyezett velük, azaz eladott nekik a tudtom nélkül és már csak velem akarnak megegyezni.

Hát így kerültem ki Malagába, ahol azonnal megnyertük az NB II-es bajnokságot és feljutottunk az első osztályba. 40 000-es nézőátlag volt a stadionokban ahol játszottunk. Olyan játékos társaim voltak, mint a Juanito a Real Madrid-ból, Esteban a Barcelona-ból, két Athletico Madrodos a Ruiz és a Clemente. Itt játszottam egy nagyon jó csapattal együtt egy évet. Majd átkerültem Cadiz-ba ahol 4 évet játszottam.

Ennyi röviden a pályafutásom története.

D.P.:

Milyen volt beilleszkedni Spanyolországba?

Sz.J.:

Csak a legjobbakat tudom mondani. Sokszor csodálkozom, amikor hallom, hogy azt nyilatkozzák hazai focisták, akik kint játszanak külföldön, hogy nehéz beilleszkedni. Én mindig is és most is azt vallom, hogy aki teljestít, azt befogadják bárhol a világban.

Nekem szerencsém volt, mert az első benyomásom jó volt a szurkolók részére. Amikor Spanyolországba, Malagába kerültem, az ott szokásos bemutató meccsemen 7000 ember volt a lelátón. Leengedték a meccs végén a szurkolókat a játékosokhoz, akik vidáman üdvözöltek és csak Pepéztek folyamatosan. Engem az ott eltöltött öt év alatt nagyon sok szeretet vett körül.

D.P.:

A magyar emberekhez képest milyen egy spanyol ember?

Sz.J.:

Ha a klímát és a környezetet vesszük ne is csodálkozzunk, hogy a spanyol ember boldogabb a magyarnál. Ugye az interjú elején kiemeltem, hogy 2:0-ra nyertünk. A magyar ember ilyet nem csinál, mert pesszimisták vagyunk. Mi általában csak a kudarcról beszélünk. Itt a gyerekek is csak azt kapják, hogy te hülye vagy fiam, te nem tudsz semmit, te nem értesz hozzá stb. Az egész életünket az veszi körbe, hogy kit öltek meg és mi hogy nem jó. Jót nem sokat hall az ember. Én úgy gondolom, hogy ez meghatározza az egész világlátásunkat és gondolkodásunkat. Mitől legyen az ember itt optimista, ha állandóan azt hallja, hogy kit raboltak ki és, hogy mi lehetetlen?

Ezzel szemben meghatározza az ember napját az is, ha süt a nap (nevet).

Ezek ellenére mégis azt mondom, hogy ránk is ez a mentalitás jellemző, mint a spanyolokra, hogy szeretjük az életet és vidámak vagyunk. Végül is ezért élünk…

D.P.:

Mit adott Önnek a foci?

Sz.J.:

Rövid legyek vagy hosszú?

Ha rövid, akkor azt mondom, hogy MINDENT.

Meghatározta az egész életemet a sportszeretet, ami nem csak a futballnak szól. Ez gyermekkoromtól meg volt, mert mindent szerettem, ami mozgás volt. Hozzá szoktatott egy fajta rendhez és fegyelemhez.

D.P.:

És a csapat mit adott Önnek?

Sz.J.:

Nekem maga a csapat volt a munkám. Pályán és öltözőn kívül nem mondhatnám hogy olyan csodálatos volt a kapcsolatom mindenkivel. De amikor dolgoztam, akkor a csapat volt az első minden tekintetben, azaz olyankor egymásért igenis oda kellett tenni mindent. Megtanított arra, hogy egyedül soha nem fogok nyerni. Nem is szeretem, ha leírják azt, hogy Pista megnyerte a meccset. Nem Pista nyerte meg, hanem Jóska, Imre, Otto, a csapat! Nem a sztár nem az edző nyeri meg a meccset, hanem a CSAPAT.

Például ez lényegesen pontosan kapcsolódik a kettővel ez előtti kérdéshez. A spanyol csak csapatban játszik. Csapatban nyer és csapatban veszít. Együtt sírunk és együtt nevetünk.

D.P.:

Könnyebb kint csapatot csinálni?

Sz.J.:

Sokkal könnyebb.

D.P.:

Mit tanácsol egy fiatalnak, aki most kezd bele ebbe az egészbe és veszi nyakába az életet?

Sz.J.:

Ha valaki el akar valamit érni az életében és el kellene neki mondani a fontosságokat?

Akkor a tehetséget tenném leghátra. A lényeg csak annyi, hogy szenvedélyesen csinálja azt, amit csinál. E nélkül ne is kezdjen hozzá. Ha ez nincs benne, hogy ő nyerni akar és menni előre, akkor csinálhatja, de sose lesz belőle sikeres ember. Ha megnézzük a sikeres embereket, akkor talán az ő titkuk az, hogy szenvedélyesen csinálják azt, amiben jók. Nem az a fontos, hogy hozzuk nekik a pénzt. Amikor elkezdték gyerek fejjel élni az álmaikat, nem a pénzért tették azt, hanem azért, mert szívből szerették és imádták azt, amit éppen csináltak. Ez az a titok, amely a magaslatokba repítette őket. Ez az alapja mindennek, ami ha hiányzik, akkor csak amolyan csinált dolgaink lesznek.

D.P.:

Mit mond azoknak, akiknek még nem sikerült az álmuk?

Sz.J.:

Van egy olyan mondás, hogy a napba készülök, de lehet, hogy csak a holdig jutok el. Viszont, szembe tudjak nézni magammal mindig. Tehát igen is fontos az, hogy megpróbáltam mindent és innen már tényleg nem rajtam múlott. Ettől kezdve az ember már nem lehet vesztes. Akkor mindig szembe tud nézni önmagával. Tudja, hogy elkövetett mindent, és így alakult. Mindenki nem lehet győztes.

A leggazdagabb akkor leszel, ha elkövetsz mindent, hogy eljuss a legmesszebbre. Ilyenkor nem baj, ha nem is sikerül nyerned, viszont mégis marad egy egészséges önbizalmad és tartásod. Mindegy, hogy papíron nem nyertél. Te több lettél, mint aki eddig voltál.

Menni kell. Sok rosszat el kell tűrni. Türelem kell és kitartás. És nagyon sok munka.

Erre is van egy mondás:
A siker titkát, azt nem tudom, de azt igen, hogy, ha nincs rend, fegyelem és munka, akkor biztos, hogy kudarc van.

Ha ezt megfordítom, akkor hiába dolgozom, vagyok türelmes és rendezett, még közel sem biztos, hogy sikeres leszek. Ám ha ezek a dolgok nincsenek meg, akkor biztos, hogy nekem nem jár még a sikernek csak az árnyalata sem. Azt hiszem, hogy ez mindent elmond.

D.P.:

Köszönjük.

Sz.J.:

Én köszönöm.

És üdvözlet minden kedves Debrecen-Portál olvasónak.