Itt az új holland szuperautó

 

Itt az új holland szuperautó

Öt év kellett hozzá, de a holland Vencer végre elkészült gyártásra érett sportkocsijával. A könnyű és erős kétüléses szép vonalú, és igazán gyorsnak ígérkezik. Azt azonban még korai lenne megjósolni, hogy a Sarthe nevű gép sikeres lesz-e, vagy néhány éven belül a feledés homályába vész.

Az autót nyolchengeres, 6,3 literes kompresszoros motor hajtja, 622 lóerős teljesítménnyel és 838 Nm-es nyomatékkal. A korábbi prototípus 510 lóerőt és 650 Nm-t tudott, ezen a téren tehát jelentős előrelépést értek el a hollandok. Százas tempóra 3,6 másodperc alatt gyorsul az autó, végsebessége 338 km/h.

A Sarthe tömege mindössze 1390 kilogramm, ennek 45 százaléka jut az első, a maradék a hátsó tengelyre. A Vencer a tervek szerint havi egy darabot szerel össze az autóból.

Teteje