Jó vendéglátók vagyunk

Vendégéjszakák
 

Jó vendéglátók vagyunk

DEBRECENBEN NŐTT A LEGNAGYOBB ARÁNYBAN A VENDÉGÉJSZAKÁK SZÁMA

A megyei jogú városok közül tavaly Debrecenben nőtt a legnagyobb mértékben a vendégéjszakák száma - hangsúlyozta Széles Diána, Debrecen turisztikai feladatokért felelős alpolgármestere a Nagyerdei Szabadtéri Színpad programjait beharangozó sajtótájékoztatón. A bővülés mértéke 23,2 százalék volt, amely kiemelkedő a régióban.  A KSH 2015-ös végleges vendégforgalmi adatai szerint az Észak-Alföld régió kereskedelmi szálláshelyein 719.930 vendég 1.945.298 vendégéjszakát töltött el, előbbi 8,7 százalékos, utóbbi 6,9 százalékos bővülést jelentett. 2016. első három hónapjában folytatódott a növekedés, 128.858 vendég 333.133 vendégéjszakát töltött el. Az alpolgármester köszönetet mondott a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft-nek az elmúlt évek sikeres munkájáért. Bejelentette, hogy Debrecen Európa kulturális fővárosa pályázatában kiemelt szerepet szánnak a Nagyerdei Szabadtéri Színpadnak.

Debrecen élén jár a kulturális turizmusnak és ennek dinamikus bővülése egyértelműen ahhoz a komplex fejlesztéshez köthető, amelyet az utóbbi két évben megvalósított a város, emelte ki Katona Ilona a Magyar Turisztikai Ügynökség regionális marketing igazgatója. A régióközpont egyre fontosabb szerepet játszik ezen a területen, határon túlról is vonzza azokat a turistákat, akik ilyen típusú komplex élményekre vágynak. Az elmúlt évben legtöbben Romániából, Lengyelországból és Szlovákiából érkeztek, a legtöbb éjszakát a lengyel, a román és a német turisták töltötték a megyeszékhelyen.

A Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. szeretne olyan városképet kialakítani az ideérkező belföldi és külföldi turistákban, amely Debrecen hagyományra épülő, értékeit megőrző, ugyanakkor fiatalos arcát mutatja meg - hangsúlyozta Bódor Edit ügyvezető. A kulturális szakember szerint ennek a stratégiai célkitűzésnek megfelelve alakították ki a Nagyerdei Szabadtéri Színpad idei 22. évadjának programjait. 2016-ban - a debreceni nyári szabadtéri szezonok történetében első alkalommal - három vadonatúj színházi premiernek is otthont ad majd a Nagyerdei Szabadtéri Színpad, melynek köszönhetően idén nyáron várhatóan nem csak a helyi, hanem az országos színházi szakma és a nagyközönség figyelme várhatóan több alkalommal is a cívisvárosra irányul majd. Az egyik célcsoport a család, ezért a családi programok iránti tavalyi nagy érdeklődésnek köszönhetően egy előadás helyett idén két nagyszínpadi gyerekprodukció is érkezik a Szabadtéri Színpadra: a népszerű magyar rajzfilm alapján készült Gombóc Artúr, a nagy utazó című mesemusical, Vida Péter és Erdélyi Tímea főszereplésével a Játékszín előadásában, illetve A dzsungel könyve című magyar musical bábszínpadi változata.

A londoni West End és a New York-i Broadway sikeres bemutatója után az Orlai Produkciós Iroda szerezte meg a jogot, hogy Magyarországon bemutassa a Carlo Goldoni Két úr szolgája című olasz komédiájának 1960-as évek Angliájára hangolt, rock’n’rollosított változatát "Egy fenékkel két lovat" címmel. Az évad egyik legpörgősebb zenés játékának országos premierje július 1-jén és 2-án lesz a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon, Nagy Dániel Viktor és Lukáts Andor főszereplésével - hangsúlyozta Orlai Tibor, a produkciós iroda vezetője. A producer arra is rámutatott, hogy Debrecen kulturális élete kiemelkedik a vidéki nagyvárosok közül, nemcsak a programok változatossága, hanem műfaji sokszínűsége miatt is. Elmondta, hogy a nyáron még egy remekmű látható majd a megyeszékhelyen a produkciós irodának köszönhetően, ez pedig Hernádi Judit zenés előadói estje lesz augusztus 2-án Hernádi PONT címmel.

A másik, kifejezetten családoknak szánt program A dzsungel könyve című magyar musical bábszínpadi változata, amelyet az egri Harlekin Bábszínház előadásában június 26-án kerül műsorra Debrecenben. Halasi Dániel, a Harlekin Bábszínház rendezője elmondta az előadás, a közkedvelt Dés László—Geszti Péter—Békés Pál musical bábszínpadi változata, amelyet először Egerben mutattak be óriási sikerrel. A farkasok között nevelkedett Maugli története fülbemászó zenébe és leleményes dalszövegekbe ágyazva, minden korosztály számára garantált szórakozást biztosít. Az előadás különlegessége, hogy a bölcs Balu, a féltőn óvó Bagira, a bosszút szomjazó Sír Kán történetét ember méretű, 160 centiméteres, 15-20 kilogramm súlyú óriás bábokkal játsszák el a színészek.  
 
További információ: www.nagyerdeiszabadteri.hu
 

Teteje