Január – Boldogasszony hava

 

Január – Boldogasszony hava

TÉLHÓ – FERGETEG HAVA
 
A hónap – és az év – első napjához megszámlálhatatlan néphagyomány kötődik, amelyek közös vonása, 
hogy ennek a napnak a cselekedetei kihatnak a soron következő év történéseire is. Az idők során a 
szilveszteri és újévi szokások jórészt összemosódtak, az évbúcsúztatás és az újesztendő köszöntése 
egyetlen vidám, zajos ünneplésben nyilvánult meg. A leginkább élő hagyományok közé tartozik a 
szilveszteri-újévi lencseevés – aki ezt teszi, annak a következő évben nem ürül ki a pénztárcája. 
(Tekinthetjük ezt a kár a fogyasztói társadalom és a civilizációs környezet hagyomány-szelekciós 
hatásának is – arra például viszonylag kevesen figyelnek, hogy az év első napjának hajnalán elsőként 
mosakodjanak a kútból húzott friss vízben, hogy aztán egész évben frissek, egészségesek maradjanak.) 
 
A hónap jeles napjai közé tartozik január 6., Vízkereszt: a karácsonyi ünnepkör vége, egyúttal a farsang kezdete. 
Fontos nap még január 22., Vince napja, amit főként szőlőtermő vidékeken tartanak számon, valamint január 25., 
Szent Pálra, azaz Pál apostolra, még pontosabban életének fontos eseményére, a „pálfordulásra” emlékező nap.
 
A januárról szóló népi mondóka útmutató az időjárás előrejelzéséhez és a termésjósláshoz:
 
Pálnak fordulása / Fél tél elmúlása / Piroska napján a fagy / Negyven napig el nem hagy. 
/ Ha fénylik a Vince, / Megtelik a pince. / A ködös január / Nedves tavasszal jár.
 
A mondókában szereplőkön kívül az időjós napok közé számít Vízkereszt is: ha enyhe az idő, az még nagy hidegeket 
jelez. Január 13., Veronika napja a hagyomány szerint egyben az év leghidegebb napja; 17-én 
„ha esik, Szent Antal elviszi a szénát”; a 18-i „fagyveszélyes” Piroska napról a mondóka is megemlékezik. 
Ágnes napja 21-én már a másnapi Vincéhez kötődik: „ha Ágnes hideg, engesztel Vince, hogy teljék a pince”. 
És természetesen Szent Pál napjának is van időjárási üzenete: „Ha fényes Szent Pál, minden termés szépen áll. 
Ha Pál fordul köddel, jószág hullik döggel.”
Teteje