Közösségi Kertek

 

Közösségi Kertek

Mára már nem csak a fővárosi élet kívánja meg a közösségi kertek létjogosultságát.
Debrecenben is érdemes megfontolni, kezdeményezni a városlakók számára ezt a lehetőséget.
Ha másért nem is, az együttlét és összefogás öröméért.
A fiatal generáció és az egyetemisták nagy része számára már nem garantáltan, hogy kiskerttel rendelkezzenek a kert végében, ahol zöldségeket nevelgethet.
Van egy álmom, miszerint városainkban ki tudunk alakítani olyan kerteket, parkokat, ahol minden ember szabadon csemegézhet a zöldségekből. Cserébe, amiért gondozza azok földjét.
 Olyan világról álmodom, ahol gyümölcsfát ültetünk a házunk elé és arról az arra járó szedhet magának, akár a város közepén is. A kis belvárosi udvarokat is bezöldesíthetnénk.
Gyermekeink mihamarabb megszeretnék a kertészkedés fortélyait. Megtanulnák önfenntartásuk alapjait.
Ez is egy lehetséges jövő.

A KÉK – Kortárs Építészeti Központ 2010. óta foglalkozik a világszerte sok évtizedes hagyományra visszatekintő community gardening, valamint az egyre népszerűbb urban gardening magyarországi meghonosításával.
A városi kertészkedés különböző korú és hátterű embereket szervez közösségbe, akik a közös kertészkedés során elsajátított szemléletet az élet más területein is gyakorolják: környezettudatos, egymás munkáját megbecsülő lakói a városnak. A kertek közösségteremtő erejük és nevelő funkciójuk mellett friss zöldséggel, gyümölccsel, fűszernövénnyel látják el az őket gondozó városlakókat.
http://kozossegikertek.hu/

 

 

Teteje