László Gyula Kétszeres Magyar Rekorder, aki készül a harmadikra

 

László Gyula Kétszeres Magyar Rekorder, aki készül a harmadikra

A Debrecen Portál közkedvelt rekordere, aki immár két magyarországi guiness rekordot tudhat a birtokában. 

Az elsőt 2013. december 4-én délután csinálta meg a Debrecen Plaza földszintjén.

A cél: Egy futball labdát egyensúlyozott egy, a homlokára állított, üres kétliteres műanyag üdítőitalos palack tetejére állított pohár száján úgy, hogy miközben táncolt, a labda és a pohár több mint 10 percen át nem esett le.



Részletek:

A rekord felállítása során a kísérletezőnek 3 lehetősége volt elérni az általa kitűzött, legalább 10 perces teljesítményt. Az egyensúlyozás alatt folyamatosan mozognia kellett az előzetesen kijelölt és díszkordonnal körbe kerített, kb. 3×3 méteres területen. A kísérlet céljára egy kétliteres műanyag Coca-Cola italos palackot és egy 3 dl űrtartalmú, márkázott üvegpoharat, valamint egy varrott bőr, 5-ös méretű szabályos FIFA futball labdát használtak.

17 óra 13 perckor az első kísérlet megkezdődött, László Gyula a fejére helyezte az üres, kupak nélküli kétliteres műanyag palackot úgy, hogy a homloka közepén a talpán állt a palack, melynek szájára helyezte fel a 3 dl űrtartalmú üvegpoharat a talpával lefelé, majd a pohár szájába a szabványos futball labdát. Ezután László Gyula megkezdte a folyamatos mozgást és az egyensúlyozást. Az első kísérlete 1 perc 35 másodperc után sikertelenül véget ért, az üvegpohár a padlóra zuhanva összetört. 17 óra 18 perckor ismét kezdetét vette az egyensúlyozási gyakorlat, amelynek során László Gyula folyamatosan mozgásban volt, fején a palackkal, annak csúcsán a pohárral, amelyen a labda volt. A sikeres kísérletet 11 perc 16 másodpercig folytatta, azaz 676 másodperc eredménnyel felállította a fejre helyezett, üres literes flakon tetején lévő pohár csúcsán, mozgás közben történő futball labda egyensúlyozás magyar rekordját, megdöntve ezzel a saját korábbi, pohár nélkül bemutatott hasonló egyensúlyozási rekordját is.

 

A második:

2014. október 20.

Egy labdát a homlokán egyensúlyozva, emeletről emeletre járta végig a lépcsőket  László Gyula. A fiatalember ötször tette meg az utat a földszinttől a legfelső szintig és vissza. A labda végül 235 emelet után esett le.

László Gyula végül sikeresen döntötte meg a saját maga által felállított rekordot. Hatvanhárom percre volt szüksége ahhoz, hogy 235 emeleten át – a toronyház lépcsőin le-föl lépdelvén – végigegyensúlyozzon a fején egy lasztival. A jövőben szeretnémegdönteni a világcsúcsot is, ami jelenleg 320 emelet.

Gyula elmondta: "Újabb rekordokat szeretnék felállítani, majd azokat megdönteni. Ország–világnak megmutatnám, hogy egy hátrányos helyzetű, roma származású ember is lehet tehetséges."

Legújabb rekordját Debrecenben az Oláh Gábor utcai stadionban fogja megcsinálni 2014. 12. 02.-án. A rekord témáját még titok övezi, de az biztod hogy lesz benne BMX és foci. 

A rekord kísérlet hitelessége végett meg kell hívni a Magyar Rekord Egyesület regisztrátorát és ennek a díját meg kell fizetni. Ehhez az összeghez szeretne támogatást kapni László Gyula. Az álma megvalósításához támógatókat szeretnénk találni, legyen az magánszemély vagy akár vállaklozó.

Írjon nekünk az info@debrecen-portal.hu e-mail címünkre, ha szeretné támogatni László Gyula Kétszeres Magyar Rekordert.

 

 

 

Teteje