Lagziért – Nászéjszaka a Deko-étteremtől!

 

Lagziért – Nászéjszaka a Deko-étteremtől!

Már régóta szerettünk volna beszámolni egy helyi érdekességről. Ez az érdekesség nem más mint a konzervgyár főépületében üzemelő első nekifutásra régivágásúnak látszó ebédlő, amelynek neve nem más mint Deko-étterem.

Ez a helyi étterem több dolog miatt is gyögyszemnek számít a szemünkben és nagyon reméljük, hogy ezek után a többi debreceni szemében is.

 

1.
Mint írtuk a helyszínnek elsőre valóban elég retrós lehet a hatása, de az ételek minősége és adagainak összhatása messze túl haladnak ezen a kérdésen.

2.
A személyzet és a vezetőség hozzáállasa a konyhához, valamint az ételek házias  jellegű elkészítéséhez egyszerűen példaértékű.
Az ízek többször is felidézték bennem, hogy milyen is, amikor egy tanyán a gazdasszony mindenféle szegénység tudat nélkül és tiszta szívből, de úgy igazán megvendégeli a vendégségét.

3.
Az éterem mögött álló cégnek egyébként fut egy-egy vállalkozása hús és zöidségkereskedelemmel üzemelő projektje is., amely a helyi termesztők és tenyésztők portékáit biztosítják. Tehát nem kell attól tartanunk, hogy nem a legmegfelelőbb alapanyag kerül a levesünkbe. J

4.
Utoljára, de nem utolsó sorban, mivel az étterem előszeretettel vállalja a különféle rendezvények lebonyolítását, ezért úgy gondolták, hogy most meglepik az esküvőre készülőket is. Mégpedig nem is akármivel. Akik most megrendezik az esküvőjüket és a Deko-étteremben bonyolítják le a rendezvény vendéglátási vonulatait, azokat a helyszín megajándékozza egy két napos,- két főre szóló szobával, Hajdúszoboszlón a HungaroSpa Thermal Hotelben.

 

Amely ételeket mi már kipróbáltunk és nyugodt szívvel ajánlunk is:

- Gyümölcsleves:
Zamatos, krémes és édesen sűrű. gazdagon gyümölcsdarabokkal tarkítva.

- Húsos palacsinta rántva, rizi-bizivel és burgonyapürével:
Ha a méretes adag és a tésztás étel ellenére lehet ezt mondani, akkor könnyed és pikáns. A palacsinta bundája helyenként roppan, helyenként pedig puha. A palacsinta húsos tölteléke pedig maga az ízkavalkád. A rizi-bizi rizse pergős, a borsó zsenge. A burgonyapüré lágy és ízletes.

- Milánói Sertésborda:
Először is méretes rántott sertésborda szelet fedi le az adagodat. Majd nagy porció tészta, remek milánói szósszal és hatalmas és friss gombaszeletkékkel dúsítva.

- Csontleves:
Igazi házi gyógyétek. Forró áttetsző leve, tele volt energiával, módjával adagolt cérnametélttel és zöldséggel.

- Borjúpaprikás juhtórós galuskával:
Igazi hungarikum. A marhahús omlóssá volt főzve és  a paprikás mártás fenséges együttest alkotott amelyet a juhtúrós galuska emelt teljesen az oltárra, amely háziasan egyedi volt.

- Zöldborsóleves:
Könnyed zamatos tavaszi levest kaptunk. Üde és zsenge zoldborsóból és egyéb zöldségekkel a leves betét pedig nokedli volt.

- Ínyenc csirkemell sült burgonyával:
Orly bundázott csirkemell szeletek érkeztek besamelles, cukkini darabkákkal spékelt töltelékkel és frissen sült hasábburgonyával. Fenséges volt.

Ezeket az ételeket már kóstóltuk, de bátran és vakon merünk ezekután bármit ajánlani az ő általuk kínált ételekből. Azokat is, amelyeket még nem sikerült megízlelnünk. Nekünk már ezekkel bizonyítottak.

Jó étvágyat mindenkinek!

És senki se feledje, aki esküvőt visz a Deko-étterembe az két napot kap másodmagával Hajdúszoboszlón a HungaroSpa Thermal Hotelben.

 

A cikk partnere: 

Teteje