Lengyel felmérés a magyarokról

 

Lengyel felmérés a magyarokról

A barátság és persze az ivás jut eszébe elsők közt a lengyeleknek a magyarokról, és fordítva. A Szallas.hu és az Answear.hu által készített nemzetközi kutatásban a két nemzet viszonyát és a sztereotípiákat vizsgálták a közelgő Lengyel-magyar barátság napja alkalmából. A magyarokat testvérországunk leginkább a gulyással, a tokaji borral és – az Eb-sikernek köszönhetően – a focival azonosítja, s nem igazán tartanak minket ügyeskedőnek és hangosnak.

A lengyelekről elsőként a barátság jut eszébe a magyaroknak, amit a testvér és a vodka szavak követnek, de mély nyomot hagyott bennünk még az egérkamionnak is becézett Polski Fiat, valamint a lengyelpiac is – derült ki a Szallas.hu lengyel és magyar vendégek, illetve szállásadók körében készített friss kutatásából. A lengyelek szótársítása esetében egyértelműen a bor lett az első, gyakran a tokaji jelzővel együtt, amit a barátság, a gulyás, a paprika és végül a testvériség követ. „Összességében mindkét nemzet esetében a barátság összefonódik az italozással, ahogy a híres és szinte mindenki által ismert, koccintáskor előkerülő mondásban is” – mondta Sziebig Péter, a Szallas.hu nemzetközi terjeszkedésért felelős vezetője.

Ami a nemzeti ételeket illeti, a magyarok leginkább a pirogot, a céklalevest (borscs) és a savanyú levest (zurek) ismerik, míg bennünket a lengyelek a gulyással, a lecsóval és a lángossal azonosítanak. A városismereti kérdéseknél mindkét nép leggyakrabban a fővárost nevezte meg, míg a sportbéli sikeresség kapcsán a lengyelek és a magyarok egyaránt a focit jelölték meg az első helyen, ez utóbbi a mi esetünkben feltehetően Magyarország kimagasló Eb-szereplésének köszönhető.

Nem vagyunk se hangosak, se ügyeskedők!

Mennyire optimisták, ügyeskedők, boldogok, hedonisták, szabálykövetők, hangosak vagy éppen okosak a magyarok a lengyelek szerint, és fordítva? Ilyen és ehhez hasonló jellemzőket is vizsgált a Szallas.hu és a lengyel központú Answear.hu divat webáruház a nemzetközi kutatásában, melynek eredményei alapján megdőlni látszik néhány sztereotípia. „Egymást megítélve nem tartjuk a másikat igazán hangos és harsány nemzetnek, és a lengyelek szerint a magyarokra az ügyeskedés sem igazán jellemző. A felsorolt tulajdonságok közül a lengyelek leginkább a becsületességet, az okosságot és a mulatozást érzik hozzánk passzolónak, míg mi a lengyelekre ugyancsak mulatozós, becsületes, ugyanakkor kitartó népként gondolunk” – tette hozzá Szabolcsi Johanna, az Answear.hu magyarországi vezetője.

A szállásadók tapasztalatai szerint egyébként a Lengyelországban megszálló magyarok jó vendégek, van humorérzékük, egyáltalán nem problémásak. A magyar szálláshelyek beszámolója szerint a lengyel nyaralók szintén kedvesek, a gyakori nyelvi problémák ellenére is barátkozóak és segítőkészek, de ha borravalóról van szó, akkor nagyon visszafogottak. „Ennek megvan az oka, Lengyelországban a borravaló ismeretlen fogalom, ezért inkább az a meglepő, ha a lengyel vendégek jattolnak. Annál inkább gyakori, különösen visszatérő vendégek esetében, hogy valamilyen kisebb ajándékkal – többnyire alkoholos itallal – lepik meg a szállásadót. Az ilyen és ehhez hasonló nemzetbéli különbségek megismertetésére hoztuk létre a www.lengyelbarat.hu oldalt, ahol számos további érdekesség található, s még koccintani is lehet a közelgő Lengyel-magyar barátság napja alkalmából” – tette hozzá Sziebig Péter.

Kapcsolódó képanyag:

A kutatás főbb megállapításait bemutató infografika:

https://pr.szallas.hu/wp-content/uploads/2017/02/lengyel-magyar-baratsag-infografika.png

 

A kutatás háttere:

A Szallas.hu és az Answear.hu által 2017 januárjában készített nemzetközi kutatásban 1861 lengyel és magyar vendég, illetve 459 lengyel és magyar szállásadó vett részt. A vendégek körében mindkét nemzet esetében közel 50 százalék volt azok aránya, akiknek volt már személyes kapcsolata a másik ország polgáraival, a szállásadók esetében pedig minden válaszadónak volt már dolga a másik nemzet képviselőjével.

Kapcsolódó webcímek:

www.lengyelbarat.hu

www.szallas.hu

www.answear.com

Teteje