Már ma érdemes Debrecenbe jönni

 

Már ma érdemes Debrecenbe jönni

Indul a Campus Fesztivál!

Igaz, hogy csak a nulladik nappal, és kissé takarékon, de megnyitotta kapuit a Campus Fesztivál, Magyarország egyetlen olyan rendezvénye, amin 300 forintért nemzetközi focimeccset láthatnak a látogatók egy Majka-koncert előtt. Kelet-Magyarország legnagyobb fesztiválja a 0. napon is kínál érdekesebb programokat, hiszen ma este adja debreceni búcsúkoncertjét a Heaven Street Seven és fellép a Vad Fruttik is, szóval aki kilátogat, annyira nem fog unatkozni.

Az egyik legszínvonalasabb, de mindenképpen a legkevésbé sáros és legjobban bejárható fesztiválterülettel bíró Campusra tavaly hetvenezren látogattak ki, a húszhektáros területen mégsem volt érezhető a tömegnyomor. A Nagyerdei Stadion oldalában rendezett fesztivál a stadion épületét is kihasználja, hiszen a hajnalig nyitva tartó buli aréna itt üzemel, így az is bejuthat majd a stadionba, aki egyébként be van oltva a labdarúgás ellen.

Az idei évre elkészült a fesztivál emblémájaként is ismert, 101 éves Víztorony felújítása, ahol koncerteket, éjszakai filmvetítést, Dumaszínházas stand-upot is rendeznek, sőt, és most egy kis önfényezés következik, idén is (immáron hatodjára) lesz bloggertalálkozó a Blog.hu bloggereivel, akiktől meg lehet kérdezni minden hülyeséget, például azt is, hogy lehet pénzt keresni a blogolással, és a csajok valóban buknak-e a “van egy blogom, jössz sátorra?” dumára.

A Campus, mint minden hazai fesztivál, igyekszik olyan programokat kínálni, amilyennel másutt nem találkozik az ember (ha már a zenei kínálat nagyjából pont olyan mint bármelyik másik nagy rendezvényen, mínusz Prodigy és Faithless). Ebbe a sorba illeszkedik a Debreceni Egyetem kitelepülése, ami annyira nem nagy truváj, hiszen légvonalban jó, ha 400 méterre vannak a helyszíntől, de legalább kihoznak mindenféle vicces dolgot, lehet szórakozni a folyékony nitrogénnel, lesz sörvizsgálat, tésztahíd-építés és tőzsdei szimulációs játék is. Az egyetem egyébként 20 standdal, 150 egyetemi oktatóval, kutatóval és dolgozóval települ ki a fesztiválra.

A számoknál maradva, 25 helyszínen, ezer fellépővel összesen 400 programot rendeznek meg az idei Campuson, és ha hinni lehet ez elővételes jegyeladásoknak, a tavalyi nézőszámot simán elérik a szervezők idén is. És ha már különlegesség: a holnapi napon a Debreceni VSC a Skonto Riga ellen játszik EL-selejtezőt, úgy, hogy közben a stadion mellett zajló fesztivál nem áll le, ilyen sem nagyon volt még a hazai fesztiváltörténelemben. A meccsre egyébként már 300 forintért (!) be lehet menni, ennyiért nemzetközi meccset nemigen láthatunk sehol a világon.

A zenei kínálatból pár név első blikkre is kiugrik: Caro Emerald, Enter Shikari, Wilkinson, Modestep, Ákos, Tankcsapda, Rúzsa Magdi, Quimby, Majka és Curtis,  Wellhello, vagy a Halott Pénz, de lesz Road, Ossian (!!!), és Brains is, fellép Fábián Juli és a Zoohacker, a Mystery Gang, Palya Bea és a Middlemist Red is. Bővebb infó itt, és itt. 

Forrás: index.hu
 

Teteje