A Magyar Nyelv Napja

 

A Magyar Nyelv Napja

A Magyar Nyelv Napja

Időpont: 2012.11.13
Helyszín: Józsai Közösségi Ház

17 órától előadás a DMK Józsai Közösségi Házban „Ősnyelv – nyelvŐs” címmel.
Előadó: Kiss Dénes nyelvész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja
Helyszín: Színházterem
Együttműködő partner: Józsai Hagyományőrző Csoport.

Egy korábbi előadás beszámolója:

Kétségkívül varázslatos világra nyitott kaput az előadó, a magyar nyelv világába engedett betekintést a kifinomult írói érzékenységen és szeretetén keresztül. Negyven éve foglalkozik a kutatásával, s ehhez a világ számos nyelvét is tanulmányozza, legújabban a szanszkrit, a japán és a perui ragozó nyelvet, a kecsua indiánt. Munkássága során megállapította, a világ háromezer nyelvét tekintve, a magyar mindegyiktől eltér. Jellemző rá, hogy ragozó nyelv és kitörni belőle illetve beléje törni is egyaránt nehéz. Valójában a magyarság megmaradásának is ebben van a lényege. Nemrég Amerikában tartott előadást 56-ról (egy akkor íródott és megjelent verse miatt börtönbe zárták) és bemutatta legújabb nyelvészeti művét, amelynek címe Bábel előtt. Ezt ott úgy értékelték, hogy fel kell vinni az internetre, s meg is kezdték az előkészítését.
Az író megállapítása szerint a magyar nyelv olyan egyedi értéke a nemzetnek, hogy "ahhoz hasonlítható, mintha atombombánk lenne".
Kiss Dénes lelkesen magyarázza, miként tükrözi vissza a magyar nyelv a történelmet. Ez a nyelv ugyanis nem a nyelvtana felől közelíthető meg, hanem a valóság irányából. Megtalálható benne az ősmagyarság élete, ugyanakkor zenei tulajdonságokkal rendelkezik. Elmondta, hogy manapság divatos megkérdőjelezni a finnugor nyelvrokonságot, holott efelől nincs kétség. Ez azonban nem egészen döntő, ugyanis a finnek állítják régészeti leletek alapján, hogy tízezer éve őshonosak a Balti-tenger tájékán.
A magyar nyelv a ragok, képzők segítségével rendkívül változatos, tele van finomsággal, árnyaltsággal és matematikai logikára épül. Sorozata második előadását erre építette.
Arra a kérdésre, hogy mit szólnak megállapításaihoz a nyelvészek, Kiss Dénes elmondta, Grétsy Lászlóval nemrégiben beszélt, aki kérte tőle a Bábel előtt című könyvét. Azt is elmondta, hogy a magyar nyelvet nem félti a nyugati hatásoktól, amelyek mostanság felerősödtek, mert kiheverte a latin és a német korszakot, mert nyelvünk erős, valóságos tömb, megtart bennünket, a magyarságot.
Az előadás keretében kiadványokhoz lehetett jutni, közte Kiss Dénes ÉKES magyar SZÓJÁTÉK házához. Rájött ugyanis, hogy "A magyar nyelv mértani alakzatot alkotott, ez nem más, mint két alapzatával találkozó piramis, vagy ha úgy tetszik cikkcakkos cikkurát, amelyből a bal oldali, térbeli építmény természetesen adódott. Ezt méhében hordta ki a magyar nyelv az évezredek alatt." Ezt azért tartja törvényszerűnek, mert nyelvünk alapja a logika és a matematika. Egyébként a Bábel előtt című könyve ezzel részletesen foglalkozik. Az alakzat és térbeli képlete fölfogható nyelvünk működési képletének. Egyik különlegessége, hogy a benne részt vevő három hangzó - E, É, K - maga is ék alakban helyezkedik el és az alakzat minden sora minden irányban olvasható. Sőt mi több, a mértani rendszer térben is felépíthető, Benkő Cs. Gyula festőművész és formatervező az író kérésére megalkotta a kettős piramist. Másoknak is megmozgatta a fantáziáját, így az elmaradt Expo tervei között szerepelt ennek a különleges háznak a felállítása is. A Magyar Nyelv Háza vagy a Szójátékház a magyar Eiffel-torony lehetne, számos intézmény kapna benne helyet közte galéria, magyar történeti kiállítások, képjátszó könyvtár, s számítógépek segítségével meg lehetne ismerni a magyar hírességeket. Kiss Dénes bíztatást kapott itthon és külföldön az egyedi építmény létrehozásához, s ismertetőfüzetben elhelyezett kártyákon gyűjti az adakozók jelentkezését, ha létrejön az alapítvány, értesíthesse őket a megmozdulásra.
"Ez az építmény azt is bizonyítaná, hogy a magyarság tudatában van önnön értékeinek és azokat képes megőrizni és felmutatni a világnak. Megmutatnánk, hogy nem véletlenül található annyi magyar, a számtan, biológia, fizika tudományának élvonalában világszerte és az úgynevezett kreativitásunk képességünkből, abból a rendkívüli nyelvből természetesen következik, amely megtartott bennünket magyarnak."

Forrás: zalamedia.hu

Debrecen-Portál

Teteje