Cséke Zsolttal beszélgettünk, aki nem mindennapi útra készül leendő társaival együtt. Magyarországon egyedülálló ez a vállalkozás. A debreceni filmes geográfus indítja az első Magyar Transz-Afrika Expedíciót. Az út hosszú, kalandos és embert próbáló a látnivalókban páratlanul gazdag Afrikába.

A tervezett út hossza a Budapest-Bamako Rally útvonalának csaknem négyszerese lesz, melyhez idősebb terepjáróval illetve utasként lehet csatlakozni. Közel 30 ezer kilométer, 100 nap alatt! Ehhez komoly döntés és sziklaszilárd elhatározás kell! Ijesztő is lehet, de élet van benne!

Mit lehet tudni még erről az expedícióról?

A vállalkozó szelleműekkel Almásy László, Teleki Sámuel, Sáska László, Széchenyi Zsigmond és Kittenberger Kálmán nyomában indulunk útnak a decemberben startoló, körül-belül 95-110 naposra tervezett túrára.

Fontos az út jótékonysági célja. Egyebek mellett pénzbeli adományokat, gyógyszereket, szúnyoghálókat, ruhaféléket, víztisztító berendezéseket, orvosi eszközöket és játékokat viszünk magunkkal, s az adományokat személyesen adjuk át a segélyszervezetek képviselőinek vagy az általunk kiválasztott afrikai közösségek vezetőinek Mindenkinek mondom, hogy kevésbé kényes terepjáróval jöjjön, amit tulajdonosa a túra végén akár oda is ajándékozhat, mondjuk egy kórháznak vagy árvaháznak.

Az expedíció alatt felkeressük a Közel-Kelet leghíresebb ókori és középkori emlékeit, átkelünk a Szaharán, autós, lovas és gyalogos szafarikat teszünk a szavannán, többek közt meglátogatjuk a szamburu, maszáj, hadzabe törzseket, megmásszuk a Kilimandzsárót, áthajózunk Zanzibárra, megnézzük a Viktória-vízesést, átutazunk a Kalahári-sivatagon, felkapaszkodunk a Csontváz-part homokdűnéire, végül megérkezünk Fokvárosba. Az út során Afrikában érintjük Egyiptomot, Szudánt, Etiópiát, Kenyát, Tanzániát, Zambiát, Botswanát, Namíbiát és a Dél-afrikai Köztársaságot. Szóval kalandos lesz...

Hogyan jött ez az elhatározásod? Mi a története?

Hát már nagyon régen kezdődött, amikor egyszer a barátaimmal leültünk a Nagyerdei Leveles Csárdában, elhatároztuk, hogy egyszer elmegyünk Afrikába.

Azt mondtuk: menjen el nyáron mindenki dolgozni valamelyik nyugati országba, nézzük meg, ki mennyi pénzt szed össze. Azt gondoltuk akkoriban, hogy elég lesz, ha van mindenkinek százezer forintja. Nekem akkor volt egy tizenöt éves terepjáróm, amivel el lehetett odáig jutni ennyi pénzzel együtt. Aztán visszajöttünk nyár végén, és kiderült, hogy csak én dolgoztam és szedtem össze a pénzt. A többieknek nem sikerült, ezért aztán egyedül maradtam. Végül egy kisebb expedícióval jutottam el először Afrikába 1988-ban. Szóval maga az ötlet még diákkoromból származik.

Azóta már többször megfordultam Afrikában és Glóbuszunk más országokban is. Utazó lettem. Később kitanultam a filmes szakmát és számos filmet, filmsorozatot készítettem. Kalandos útjaim voltak, sokszor egyedül. Mint már említettem, 1988-ban egy afrikai expedícióra mentünk többen diákok, katonai parancsnoki autóval, UAZ-zal meg egy zöld színű kisbusszal. Ezekkel indultunk Afrikába, de Görögországtól visszafordultunk. Tapasztalatlanok voltunk, de nem adtuk fel és végül repülővel utaztunk Tanzániáig. Onnan akartunk csinálni egy Teleki-Benyovszky expedíciót, vagyis Kenyában a Teleki-vulkán lett volna az egyik fő cél valamint Madagaszkáron a Benyovszky emlékhelyek. Például az a terület, ahol Benyovszkyt megölték. A hátizsákos-bakancsos expedíciónak a fele sikerült, mert csak Madagaszkárig jutottunk el. A többiek hazarepültek, amit nagyon sajnáltam. Én azután még Tanzániában csavarogtam, bár mindössze nyolcvan dollárom volt. Ennyivel a zsebemben stoppoltam az afrikai szavannán egy orosz Ermag hátizsákkal a hátamon. Miközben sétáltam a Mikumi Nemzeti Park felé a földúton, egy páviáncsapatba botlottam. Kicsit megijedtem, amikor egy majomsereg körbeállt, mert tudtam, hogy a felnőtt hímeknek elég erős fogaik vannak ahhoz, hogy akár egy emberrel is elbánjanak. Egy vastag bottal próbáltam ütni magam előtt a talajt szép lassan, hogy esetleg nagy állat lépteire asszociáljanak és szétnyíljanak előttem. Féltem, mert nemigen ismertem a vadállatok viselkedését. A nemzeti parkokat pedig többnyire stoppal jártam be. Ezen az úton bejártam Tanzániát, de Kenyába már nem jutottam el. Ez volt az első afrikai barangolásom.

Dr. Gábris Gyulának, az ELTE földrajzprofesszorának van egy híres mondása, mely így hangzik: "Két fajta ember létezik, aki szereti Afrikát, és aki még nem járt ott." Az igazi Afrika Egyiptomtól délre kezdődik, addig inkább a turistás Afrikát látjátok, ahol - némi túlzással- az egymás sarkát taposó egyiptomiak baksisért kunyerálnak. Ez Szudántól kezdve már nemigen tapasztalható.

2002-ben jött egy lehetőség számomra az „Életem Afrika” című 17 részes sorozat elkészítésére. Akkor a Nyíregyházi Televíziónak voltam a munkatársa és az említett filmsorozat elkészítésére nyertünk pénzt az ORTT pályázatán. A Nagyenyeden született Sáska Lászlóról készült alkotás később ment az MTV-n és a Duna Tv-n. Én voltam az egésznek az ötletgazdája.

Két lehetőségem volt. Az egyik, hogy elrepülök Etiópiába és onnan szárazföldön elmegyek Tanzániába és így követem azokat a helyeket, ahol Sáska László megfordult. A másik, hogy bepakolok a 23 éves terepjárómba és azzal elmegyek Afrikába. Akkoriban váltam el és az éltem egy roppant nehéz szakaszát éltem. Gondoltam, a hosszabb utazás gyógyírnak sem rossz és az autós túra mellett döntöttem.

Kóborlásaim során sok esetben szerencsém volt, de nagyon jó tapasztalatokkal is szolgáltak ezek a csavargások.

Az utazás a nagyvilágban mindig is gyermekkori álmom volt. '89-ben, amikor elvégeztem az egyetemet, bepakoltam a hátizsákomba és 6 évig jártam a világot. Akkor még nem filmeztem. Geográfusként végeztem, ezért meg akartam nézni azokat a helyeket, amelyekről az iskolapadban tanultam. A '90-es évek nem voltak túl könnyűek ilyen szempontból, a szüleim sem tudtak támogatni. Nagyon nehéz volt összeszedni a pénzeket az utazásokhoz. Úgy kezdtem, hogy a szüleimtől elkértem az ifjúsági takarékbetétkönyvemből összegyűlt nyolcvanezer forintot. Azzal akartak engem az életbe bocsátani. Az összes pénzért vettem a Rózsa utcán, a MÁV irodában nemzetközi vonatjegyet a Transz-Szibéria Expresszre. Lehetett venni Peking-Budapest, Peking-Moszkva, Peking-Varsó menetjegyet kb. 25 dollárért. Ugyanez a jegy Pekingben az állomáson viszont 250 dollárba került volna.

Akkoriban nagy divat volt a Transz-Szibéria Expresszen való utazás.  Egy nap alatt kivonatoztam Pekingbe és ott a jegyeket eladtam a turistáknak úgy 100-110 dollárért. Abból volt annyi pénzem, hogy bejártam belőle Kínát. Később gazdagabb országokban dolgoztam mindenféle kétkezi munkát, a szegény országokban pedig elköltöttem a keresett pénzt. Aztán rájöttem, hogy a legjobban Japánban járok. Ott utcai árus voltam. Főleg nepáli gyapjú termékeket árultam. Ahogy a japánok mondják: Hjaku par cento uru (100 % gyapjú).

Az összegyűjtött pénzből aztán újfent utaztam. Azt a „taktikát” követtem, hogy három hónap Japán munka után először lementem egy kis thaiföldi szigetre, egy eldugott öbölbe, ahol egy olcsó bungalóban laktam, miközben felkészültem a következő úti célra. Ezzel a módszerrel Ázsia majd' minden országát bejártam.

Ezt mind egyedül?

Igen, mert sajnos nem akadt partnerem ebben. Nagyon kevesen vállalják ezt az életformát. Azonban ma már nem így élek. Ugyan most is mennék, de ezek az utak manapság már szinte kizárólag a filmes pályázataimtól függenek, de hiába vannak komoly eredményeim, szakmai díjaim e területen, az utóbbi időben a pályázataim rendre elbuknak.

Még 2006 - ig rendszeresen tudtam pályázatokon nyerni, főleg a Nyíregyházi Tv munkatársaként. Amikor a munkahelyem ott megszűnt, valahogy a filmterveim sem nyertek már...

De azért nem adtam fel, és 2010-ben még voltam Madagaszkáron, egy filmterv kapcsán. Útba esett Tanzánia is, ahol van egy baráti házaspár, akiknél pár napig vendégeskedtem.

Hol tanultál filmezni? Valahol meg lehet nézni a filmjeidet?

A youtube-on van néhány (pl. ami az MTV archívumából lekerült) illetve a weboldalamon az explorerfilm.com-on megtekinthető a filmjeimből egy kis részlet.

A filmezést magamtól tanultam autodidakta módon. Hajdanán a Nagyerdőre kivittem egy használt kamerát. Megkérdeztem a Magyar Televízióban, hogy melyik a legolcsóbb kamera, aminek a minőségét még el tudják fogadni. Azt a márkát az öcsém használtan megvette Angliában én meg kimentem vele a Nagyerdőre. El kezdtem képeket csinálni, már annak is örültem, ha egy kép éles volt. Aztán beengedtek egy videós tanfolyam záró foglalkozására, de tulajdonképpen nulla tudással mentem el Madagaszkárra, az első filmem helyszínére, melyet ismertem, hisz 1988-ban, Benyovszky Móric emlékeit kutatva már felkerestem. Mivel nekünk, magyaroknak Benyovszky személye fontos, gondoltam, hogy a saját filmemet, az ő emlékei nyomában megtett utazásom történetét itthon majd el tudom adni. Így készült az első sorozatom „Benyovszky Móric és a malgasok földje” címmel. Mindezt a Japánban végzett munkámból finanszíroztam. A Nyíregyházi Tv-vel megbeszéltem, hogyha ott megvághatom a filmet, a bevétel 50 %-a az övék lesz.

Szóval valahogy így kezdődött...

Most hol tart a Transz-Afrika Expedíció?

Több médiában megjelent, hogy 2012 december elsején elindulunk és már vannak jelentkezők, de segélyszervezetek is, akik az adomány részében akarnak segíteni.

Szeptember végén csinálok egy találkozót, ahová meghívom az összes érdeklődőt és véglegesítjük a csapatot. Még várok komoly jelentkezőket, mert jelenleg nem teljes a létszám. Ide pénz, idő kell, és bátor emberek, akik elég erősek ahhoz, hogy végig csinálják ezt az utat.

Kaland és jótékonyság - „beleadni mindent” és egyben adni is valamit. Ez olyan túra lesz, amelyet biztosan nem bán meg az ember! Gondolj bele, milyen hatalmas élménnyel gazdagodik az, aki ezt egyszer végigcsinálta?

Aki megteheti, jelentkezzen, most!