A mai üzleti világ legnagyobb alakjai – Elon Musk - az "ipari látnok"

 

A mai üzleti világ legnagyobb alakjai – Elon Musk - az "ipari látnok"

Neve egyet jelent az elhivatott, mindent kockára tenni kész vállalkozó fogalmával. Olyan valaki, aki valóban mindenét hajlandó feltenni őrültnek tűnő céljaiért. Amikor erről kérdezik a PayPal, a Tesla és a SpaceX cégeket is megálmodó startup világsztárt, nem rejti véka alá, hogy "Ha csak az utóbbi éveket nézem, akkor is kétszer voltam csődben… Szerinted milyen a kockázatvállaló képességem?" A siker titkának azt tartja, hogy "dolgozz kétszer annyit, mint a konkurencia, így akkor is meg tudod előzni, ha esetleg ő az okosabb".
 
Szülőhazájából, a Dél-afrikai Köztársaságból 17 évesen Kanadába költözött, mert el akarta kerülni a sorkatonai szolgálatot. Egyetemre felvételizett, ám két nap múlva ott is hagyta, „hogy fontosabb problémákkal foglalkozzon, amik befolyásolják az emberiség jövőjét”. Amihez első lépcsőfokként igen jó érzékkel a mértéktelen meggazdagodást választotta.
 
Bár Musk karrierjének kezdetét a Paypalhoz szokták kötni, valójában az online bankot már bőven dollármilliomosként indította. Vagyona alapját a Zip2 nevű szolgáltatásból szerezte, amit az öccsével, Kimbal Muskkal alapított 1995-ben, és 341 millió dollárért adott el négy év múlva a Compaq-nak. 
 
A Zip2 egy online szolgáltatás volt, ami helyi híreket és hirdetéseket szolgáltatott nagy híroldalaknak, mint a New York Times vagy a Chicago Tribune. Ebből a pénzből lett aztán az internet meghatározó pénzintézete, a Paypal – pontosabban a Musk által indított X.com online pénzügyi szolgáltató és Peter Thiel Confinity.com titkosítási technikákkal foglalkozó vállalkozásának összeolvadásából. 
 
Két év alatt jutottak el addig, hogy az internetes pénzátutalások standard platformjává váljanak, és az Ebay 1,5 milliárd dollárért vásárolja fel a céget. Thiel a maga részével a Szilícium-völgy legmenőbb befektetője lett (ő volt a Facebook legelső külső befektetője, 500 ezer dollárral szállt be, több mint egymilliárddal ki), Musk pedig nekiállt valóra váltani az álmait.
 
Ezután Musk megalapította a SpaceX céget. Célja az volt, hogy önerőből fejlesszen ki egy űrkapszulát, mely később embereket is szállíthat a Nemzetközi Űrállomásra. Elhíresült mondata ismét merész válllakozó képességét mutatja, hogy ott ahol nincsenek úttörők valakinek el kell vállallnia, hogy húzza csíkot az égen."Ha nem akrunk egy bolygós civilizáció maradni, akkor valakinek lépnie kell."
 
A kapszula fejlesztése közel tíz évig tartott, de végül a Dragon névra keresztelt űrhajó sikeresen Föld körüli pályára állt, majd hozzákapcsolódott a Nemzetközi Űrállomáshoz 2012-ben. 
 
Következő tervei között szerepel egy Mars-utazás (és kolónia) magántőkéből és egy hatékonyabb meghajtás (térhajtómű) az űrhajók számára.Olcsó és megbízható űrhajók kifejlesztését tűzte ki célul a SpaceX-nek, plusz azt, hogy még az életében el kéne jutni a Marsra („A Marson szeretnék meghalni, és nem feltétlenül úgy, hogy lezuhanok").
 
 
forrás: insiderblog.hu, index.hu
 
 
 
 
Teteje