Megújul a Debreceni Egyetem nyelvoktatása

 

Megújul a Debreceni Egyetem nyelvoktatása

Megújul a Debreceni Egyetem nyelvoktatása

A 2013 márciusában indult projekt 445 millió forinttal támogatja a korszerű nyelvoktatást, melynek alakításába a régió vállalatai is bekapcsolódnak. Ezen felül ingyenes idegen nyelvi képzések is segítik a Debreceni Egyetem hallgatóinak tanulmányait.

A Debreceni Egyetem jelenlegi és jövendő hallgatóinak új tanulási környezetet teremt az az Európai Uniós támogatás, amely lehetővé teszi, hogy 2015-ig összesen 200 kurzus 2400 hallgatója tanulhasson angol, német, francia, orosz, olasz nyelveket ingyenes nyelvórákon az egyetem mind a tizenöt karán. A képzés azon államilag finanszírozott egyetemisták számára érhető majd el, akik nem rendelkeznek a diplomához szükséges nyelvvizsgával.

Az „Idegen nyelvi képzési rendszer fejlesztése a felsőoktatásban” című, a Tudományegyetemi Karok által koordinált TÁMOP projekt tizenkétezer órányi idegen nyelvi felkészítést biztosít a Debreceni Egyetem hallgatóinak, az oktatás hatvanórás kurzusokban zajlik majd, melyekhez külön elektronikus tananyagokat fejlesztenek a nyelvtanárok – természetesen ezek az egyetem valamennyi nyelvóráján használható tartalmak lesznek.
„A nyelvórák szeptembertől indulnak, addig az Európai Uniós támogatásnak köszönhetően kialakítunk tizenkét nyelvi labort az egyetem campusain olyan interaktív oktatószoftverrel együtt, melyet például okostelefonnal is el tudnak majd érni a hallgatók, így megkönnyíthetjük a tantermen kívüli felkészülésüket is. Nyelvi képzési rendszerünkbe bekapcsoljuk a régió piacvezető vállalatait, akik a munkaerőpiac elvárásait szem előtt tartva segítik a szakmai tananyagok kidolgozását, és javaslatot tesznek a kurzusokon fejlesztendő készségekre, hogy hallgatóink a munka világába lépve olyan nyelvtudással rendelkezzenek, mely versenyképessé teszi őket” – tájékoztatott Nagy Attila projektmenedzser.

 

DEBRECENI EGYETEM
Tudományegyetemi Karok

Cimkék: 
Teteje