A Debrecen-portál munkatársa Petrofszky Zoltán csontkováccsal beszélgetett a hivatásáról, hitvallásáról, a csontkovácsolás szellemiségéről.

DP: Első sorban az érdekel, hogy a csontkovácsolásban mi a szellemi munka?

PZ: Egyrészt, ha az emberek eljönnek hozzám, nem feltétlenül csak a fizikai, hanem a fizikai tünethez kapcsolódó belső szellemi problémájukat is meg szeretnék oldani. Főleg erre a kiváltó okra szeretnének sok esetben valakin keresztül megoldást találni. Az emberek ezt többnyire nem tudják magukban feloldani. A munkámban a szellemi rész az, hogy valamilyen szinten tanáccsal szolgáljak, másrészt, ha eljönnek, akkor itt ténylegesen meg kell állapítanom, hogy mi a forrása a jellemző tüneteknek. Természetesen el kell mondanom az ok-okozati összefüggéseket, hogy mi miért is alakult ki. A folyamat nemcsak abból áll, hogy megfogom a lábát, megtekergetem, kicsit átropogtatom, hanem teljes mértékben szellemi instrukciót is adnom kell neki, hogy továbbiakban magán változtatva tudjon javulást hozni a problémájára, és ne 100%-ban csak külső segítségre akarjon támaszkodni. Hát ez szellemi rész a tevékenységemben.

DP: Arról szeretnék hallani, hogy te technikailag mit teszel? Úgy értem, hogy mentálisan hogyan vagytok kapcsolatban a hozzád forduló emberrel? Létezik-e, van-e empátia köztetek?

PZ: Nagyon sokaknál megérzek dolgokat akár a problémájukkal, akár a múltjukkal kapcsolatosan. Van, akinek elmondom. Megérzem, hogy kinek lehet elmondani. Nem biztos, hogy mindenki fogadóképes, olyan információra, amire nincs felkészülve, és kellemetlenül érinti. Biztos tudjátok ti is, hogy a betegségek 60-70%-a pszichoszomatikusan alakul ki. Ez részben igaz, részben pedig nem. A betegségeik teljes mértékben jellemzik az személyt. Ha egy betegségcsoport, tünet, ha egy embernél megjelenik, teljes mértékben le lehet modellezni, hogy ő valójában milyen ember. Nem feltétlenül jó vagy rossz, hanem, hogy mik foglalkoztatják őt éppen. És ezeket a dolgokat, ha lehet, fel kell tárni, hogy lehetősége legyen, ezektől gondolatilag megszabadulni, leadni magában, hogy még eredményesebb lehessen az általam nyújtott segítség.

DP: Mi volt az indíttatásod? Honnan érkezel? Mitől lettél csontkovács?

PZ: Ez egy nagyon érdekes történet. Szüleimmel nagyon sokat jártunk Erdélybe, hegyi erdőbe, sátorozni, turisták által alig látogatott helyekre. Ezekben az időkben ott még minden faluban volt javasasszony, csontkovács. Gyerekként nekem nagyon tetszett, hogy recseg-ropog, nem történik baj, nincs törés, amire az emberek elsőként asszociálnak, hanem egy kezelés után a férfiak, nők, idősek és fiatalok sokkal jobban mozognak, szaladnak. Olyan behatás éri őket, hogy sokkal jobban lesznek tőle napi szinten akár az adott percben, vagy később hetekig, hónapokig. Sokat jártunk a szüleimmel ezekre a helyekre vissza, figyeltem, megismertek, megmutogatták, magyarázták a gyógyítók. Legfőképpen maga a csontkovácsolás, ideggyök masszázs része érdekelt. Az évek alatt így tettem szert ismeretre. Amikor hazajöttünk, akkor a társaimon gyakoroltam, recsegtek-ropogtak, jajgattak, és tényleg nem történt az, amire az emberek többsége ilyenkor asszociál. Később ugyanúgy Erdélyből jöttek a további tapasztalások. Majd még később, amikor már jelen volt az életemben, ennek megfelelően próbáltam magamat képezni. Egyrészt saját magam által, de ugyanúgy tanultam magyaroktól, külföldiektől: oroszoktól, ukránoktól, hollandoktól, jelentős japán mesterektől. Természetesen képeztem magam anatómiailag és ok-okozati összefüggésekről is. Nemcsak tanulni szerettem ezeket a dolgokat, hanem én is figyeltem, hogy bizonyos problémák az adott embereknél miért alakulhatnak ki. Arra helyeztem a hangsúlyt, ami a természetgyógyászat lényege. Nemcsak a meg tanult dolgokat igyekeztem alkalmazni, hanem megfigyelés által felfedezni, hogy mi lehet a probléma. Van egy régi mondásom, ami az élet bármely területére le lehet fordítani. Több hobbim is van ezt is lefordítottam a csontkovácsolás területére és alkalmazom is: figyelni és megérteni. Figyelni és az okot és megérteni. Ha ez megvan, akkor átadom annak az embernek, akivel éppen dolgozom. Természetesen tekintettel az ő befogadó képességére.

DP: Mi történik egy kezelés alatt?

PZ: Természetesen a páciens mondja el előbb, hogy mit szeretne magán segíteni és javítani. Sajnos a csontkovácsokat többnyire utolsóként keresik fel, mintegy csodára várva. Persze sok esetben elő is fordul a csoda. Kevesen gondolkodnak még prevencióban. Pedig ez az egyik legjobb megelőzési forma lenne. Kanadában vannak olyan államok, ahol ha valaki igazolja, hogy elment egy évben 2x kiropraktörhöz, akkor a TB-hozzájárulását lecsökkentik.

A folyamat pedig így történik: állapotfelmérés. Meghallgatom, hogy milyen problémái vannak, megnézem, hogy milyen könnyen mozgatható. Megkérdezem, hogy mikor keletkeztek a probléma kulcsai, mert a betegségek - lehet mondani, hogy 90%-a – a gerincből indul ki. Ha ezeket átnéztem ízületileg, megnézem, hogy mennyire könnyen lehet őt mozgatni. Valakit nagyon-nagyon könnyen lehet, valakit körülményesebb mozgatni. Valakinek mondom, hogy lazuljon el, és tökéletesen el tud lazulni a fájdalom ellenére is. Mert minél jobban el tud lazulni, annál kevésbé fájdalmas a beavatkozás. Ezt követi maga a csontkovácsolás. Van egy séma, amit követek, amit általában mindenki megkap. Egy 40-50 fogásból álló séma, ami tetőtől-talpig átmozgatja az embert, és már a szenvedő egyénnek is felüdülést is hoz. Vannak további kb. 150-200 fogásból álló technikák, amik kifejezetten az adott területre szólnak, és az adott problémával függnek össze. Ezeket akkor alkalmazom, ha rá akarok fókuszálni egy konkrét problémának a megoldására, vagy fájdalomcsökkentésére. Maga a csontkovácsolás nemcsak mozgásszervi, hanem belső szervi problémákat is képes kezelni aránylag gyorsan és látványosan.

Majd amikor a mozgatás megtörtént, akkor van egy többnyire hosszabb beszélgetés, hogy miért alakultak ki ezek a tünetek, mire számíthat, ill. mi az, amit ő maga még meg tud tenni azért, hogy ne csak én segítsek rajta, hanem ő maga is segítsen magán, akár hosszabb távon is. Hogy ne forduljon többé elő ez a probléma, vagy ha megint előjön, akkor ne legyen ez annyira része az életének, mint amikor visszafordult. Hál’ Istennek sokan vannak, akik betartják a javaslataimat, és olyankor könnyen lehet segíteni rajtuk. De vannak, akik erre-arra, időhiányra hivatkozva, kifogásokat keresnek. Tehát nem akarják, nem csinálják, amit tanácsolok. Velük gyakrabban szoktam találkozni, kevésbé örömteli mosollyal az arcukon.

DP: Amikor valaha csontkovácsnál jártam, úgy emlékszem, hogy a legnagyobb kérdés a bizalom volt. Amikor a nyakam ropogtatta, az nagyon félelmetes volt. Ezt a részt, hogyan méred fel? Mennyire számít az, hogy valaki el tudja engedni magát a kezeid között?

PZ: Aki már eljön ide hozzám, az egyfajta bizalommal érkezik. Vagy mások által, vagy rá van kényszerítve a probléma által, hogy bízzon bennem. Sok esetben nem az számít, hogy ki mennyire engedi magát, hanem, hogy ki milyen testtudatban van. Aki, nem rendelkezik, megfelelő testtudattal az akarva-akaratlan befeszíti azt a testrészét, amit kezelek, tehát ez nemcsak bizalom kérdése.

DP: Aki még nem járt csontkovácsnál, hogy képzelje el magát a kezelést? Tekergeted, nyomkodod, húzgálod a téged felkeresőket?

PZ: Azt szoktam kérni, hogy könnyed öltözékben jöjjenek, amiben könnyen lehet őket mozgatni, hogy kényelmes legyen a kezelés. Van, aki meglepődik ezen. A laza ruha azért szükséges, mert mozgatás által energiák keletkeznek és ez nemcsak rám, hanem a mozgatott egyénre is hat, elkezd izzadni és csúszik a mozgatott testrész. Ahhoz szükséges a könnyed textilfelület, hogy megfelelően át lehessen mozgatni. Igen a folyamatban vannak rángatások, húzások, terhelések, csavarások, de masszírozással indítok. Az lényeges, hogy valamennyi masszírozás mindig legyen a kezelésben, történjen egy kis lazítás és utána magával az ízületi résszel foglalkozom.

DP: Említetted a javasasszonyokat, női témában szeretnék kérdezni. Vannak-e még javasasszonyok a világban? Szoktál-e esetleg találkozni velük? Tartasz-e kapcsolatot valakivel, aki javasasszony?

PZ: Nagyon ritkán kijutok Erdélybe, de ott sincs már nagyon régen semmi ilyen jellegű hagyomány. A környéken, Erdélyben voltak az igazi utolsó természetgyógyászok, népgyógyászok. Annyira nincsenek most már, hogy onnan járnak át hozzám a rászorulók. Nagyon sok erdélyi, ill. máshonnan valók is, átjárnak Magyarországra. Szerbiából, Szlovákiából, Ukrajnából, Angliából is érkeznek gyógyulni vágyók.

DP: Beszélnél azokról a szimbólumokról, amelyekből a logódat megalkottad?

PZ: Bennem van egy kis magyarság tudat. Szeretem követni a hagyományokat, illetve szeretem népünk hagyományait, és ez egy összetett jel. Legfőképpen látni kellene, hogy van egy kör, amiben van egy plusz meg egy csillag. A magyar hagyományban a visszatekintő szarvas csillagképe,  egy kör benne egy ponttal. A párduc jele egy pluszjel, egy egyenlő szárú háromszög, a sólyom jelképe egy x. Ez van így összerakva.

DP: Ez a saját szimbólumod, vagy egy régi?

PZ: Ennyire összerakva nem volt. A plusz keresztet én raktam bele. Nem a sajátom, de így egyben én használom, mint szimbólumot.

Folytatjuk….