Modern multimédia stúdió

 

Modern multimédia stúdió

    Mi az, amit létre hozott most az egyetem?

A magyar-román határon átnyúló program keretében a címadó két felsőoktatási intézmény együttesen valósította meg a HURO/0901/265/1.2.3 projekt során a mindkét helyszínt magába foglaló, Debreceni Egyetem és a Nagyváradi Egyetem közös hálózati multimédiás rendszerét. A több mint 324 ezer eurós, határon átnyúló fejlesztésnek köszönhetően 2012. június 28-án, a Debreceni Egyetemen az ország legmodernebb felsőoktatási multimédia stúdiója kezdte meg működését. Ez egy intranetes televíziós rendszer-szolgáltatás és fizikai épület, ami lehetővé teszi, hogy bárki, aki az egyetemen belüli hálózatra rá tud csatlakozni, egy közös platformon keresztül, böngészővel nézhesse a műsorokat, illetve aktívan vehessen részt a képrádió műsorokban. A belső, egyetemi internetes hálózaton hat párhuzamos csatornán élő műsorok sugárzására van lehetőség az új stúdiótechnika eszközök, valamint IPTV és interaktív képrádió segítségével. A mobil berendezéseknek köszönhetően az egyetemek területéről élő, helyszíni közvetítések is színesíthetik majd a két intézmény mindennapjait. A rendszer részét képező HD minőségű videokonferencia szolgáltatás szemkontaktus minőségű, élő kapcsolatot biztosít a két egyetem telephelyein lévő hallgató, illetve oktató felhasználók számára.
Projekt gazdaként a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok, az Egyetem tér 1. campuson egy korábban professzori lakásként funkcionáló környezetet alakított át multimédia stúdióvá, ami a támogatáson túl további 30 millió forint ráfordítással válhatott – pl. hűtés és hangszigetelés szempontjából – ideális gyakorlótereppé a leendő médiaszakemberek számára. Mindezen előnyök mellett az egyetem kommunikáció szakos hallgatói a legmodernebb körülmények között tanulhatják szakmájukat, készíthetnek televíziós és rádiós tartalmakat.

 

   Van olyan tervük, hogy a stúdiónak a felépítése egyfajta távoktatási rendszerré váljon, egy közös csatornává, ahol a hallgatók beiratkozhatnak a nagyváradi kurzusra, vizsgáznak, kreditet szereznek?

Természetesen, hiszen így a jövőben, számos további komoly kutatási együttműködés születhet a két intézmény között. Az infokommunikációs eszközökkel és csatornákkal ezeket a fejlesztési és tudományos tevékenységeket összehangoltabban tudjuk folytatni. Azt terveztük, hogy a két intézmény informatikai rendszere, úgy illeszkedjen egymáshoz, hogy közöttük egy nagysebességű infokommunikációs sztráda valósuljon meg, ami lehetővé teszi utazás nélkül a két intézmény hallgatói számára a különböző kurzusok kölcsönös áthallgatását.
Tavaly májusban kezdődött meg a debreceni és nagyváradi egyetemek új multimédiás stúdiójának fejlesztési programja, ami tizennégy hónapos munka eredményeképpen korszerű eszközparkkal szerelte fel a két egyetemet és a legkorszerűbb infokommunikációs szolgáltatást indította el. Az összesen – a két intézmény között fele-fele arányban megoszló – 275.700,88 EUR ERFA támogatási összegből televízió- és rádióstúdiók, valamint videokonferencia rendszerek telepítése történt meg mindkét városban. Kialakítottunk egy-egy olyan kamerákkal felszerelt stúdió modult, amely szabadon mozgatható az egyetemek területén az előadókban, tantermekben, de akár a sportpályákon is. Ezáltal élő közvetítésben láthatják a hallgatók és oktatók nem csak a helyi, de a társintézmény által előállított tartalmakat is.
Ez a speciális informatikai kapcsolat a Debreceni Egyetemhez legközelebb fekvő román felsőoktatási intézménnyel, a Nagyváradi Egyetemmel jött létre, ami arra alapoz, hogy számos komoly kutatási együttműködés létezik jelenleg is a két intézmény között. A jelen projekt során telepített csúcstechnológiás információs-kommunikációs eszközökkel és csatornákkal ezeket a fejlesztési és tudományos tevékenységeket a két felsőoktatási partner intézmény összehangoltabban tudja folytatni.

 

    Van-e valami elképzelés, vagy terv a jövőre nézve most miután lefektették az alapokat, mi az, amit még fel szeretnének építeni?

Mint ahogy azt említettem, ez a projekt egy alap informatikai és távközlési infrastruktúra a két intézmény között. Számos projekt van tervben, illetve kivitelezés alatt, amely erre a szilárd alapra építkezve tovább bővíti a kommunikációs szolgáltatások körét. Egy konkrét példa a két intézmény telefonközpontjainak VoIP alapú összekötése, amelynek idei megvalósítás során a két intézmény összes létesítménye között közvetlen telefonos csatorna jön létre, azaz belső melléken hívhatóvá válik a két egyetem huzalos telefon készülékei. Ugyanakkor bővítjük a helyi vezeték nélküli számítógépes hálózatot is, ami a két egyetem campusain nem csak a notebook számítógépek, de az okos telefonok kapcsolódását és a multimédia, illetve más szolgáltatások elérését is lehetővé teszi.

 

    Van-e olyan elképzelés, hogy a hallgatók a pályázat által létrejött infrastruktúrára alapozva – spin-out jelleggel – vállalkozást indítsanak vagy egyéb gazdasági jellegű tevékenységet folytassanak.

Jelen pályázat keretében nincs lehetőség profittermelő célok megvalósítására, azonban a non-profit tevékenység keretei között mozogva természetesen a hálózati multimédia és stúdiótechnika területén a know-how megszerzése más, ezzel kapcsolatos termelő tevékenységeket generálhat.
A fejlesztés megvalósulása előtt a hallgatóknak a kötelező gyakorlatuk megszerzéséhez külső eszköz- és stúdióbérlésre, adásidő megszerzésére kellett erőforrásokat áldozniuk. A pályázat keretében megteremtett struktúra ezt a terhet leveszi a hallgatók válláról, hiszen az eszközöket és a stúdióidőt korlátlanul igénybe vehetik a kötelező gyakorlatuk megszerzéséhez.
A Debreceni Egyetem és a Nagyváradi Egyetem közös hálózati multimédiás rendszere c. projekt a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében valósult meg (www.huro-cbc.eu), az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap, valamint Magyarország és Románia társfinanszírozásával. A program célja közelebb hozni egymáshoz a határ menti térségben élő embereket, közösségeket és gazdasági szereplőket az együttműködésbe bevont térség közös fejlesztésének elősegítése érdekében, a határ menti térség alapvető erősségeire építve.

Teteje