Nőnek a bérek, marad a munkaerőhiány

 

Nőnek a bérek, marad a munkaerőhiány

Magyarországon már meg sem lepődünk, ha a munkaerőhiányról hallunk, szinte már egyértelmű tényként kezeljük. A Korn Ferry Hay Group egy kutatást végzett, amelyből kiderült, hogy a hazai vállalkozások 67%-a tömeges munkaerőhiányt tapasztal bizonyos pozíciókban.  Erről már korábban is hallhattunk, azonban tavaly óta annyira erőteljessé vált, hogy hatással lett a 2017-es béremelések tervezésére is.

A Korn Ferry Hay Group felmérése elkészültekor, vagyis a 2017. évi februári tervek szerint hazánkban idén minden munkavállalónál átlagosan 5,1%-os béremelés történik. Ez azért is jelentős, mert az MNB legfrissebb inflációs jelentése alapján az infláció tavaly alig volt 0,4%-os, idén pedig ~2,4%-ra lehet számítanunk. Vagyis, 2017-ben 2% fölött várható a reálbér növekedés.

A különbségek regionális szinten is megfigyelhetőek, Budapesten például jóval magasabbak a bérek, mint Nyugat-, vagy Kelet-Magyarországon. De ez nem csak azt jelenti, hogy a vállalatok eltérő bérpolitikát alkalmaznának, hanem azt is, hogy a cégek 22%-a a cégen beül is tesz különbségeket regionális alapon az alkalmazottak között.

Idén a legjelentősebben a kiskereskedelemben emelkednek a bérek, ezt követi az autóipar, a legutolsó helyet pedig olyan területek foglalják el, mint a gyógyszeripar, a gáz- és olajipar. Hazánkban ez a 2,7%-os reálbér növekedés sokkal nagyon növekedési ütemnek bizonyul, mint ami Kelet-Európában és a világ más részein várható.

Hazánkban a globális átlagnál is magasabb lesz egy kicsit az átlag reálbér növekedése, a kelet-európai térségekhez képest 0,6%-kal emelkedik. A kelet-európai térségben 2,1%-kal, a világban 2,3%-kal nő idén a reálbér. A globális reálbérekre vonatkozóan voltak elképzelések, ezek azonban romlottak egy év leforgása alatt. Tavaly még 2,7%-os bérnövekedésre számítottak 2017-re, ez azonban 0,4%-kal csökkent. Észak-Amerikában a reálbár várhatóan 1,4%-kal, Nyugat-Európában 1,7%-kal, a Közel-Keleten 2,5%-kal, Ázsiában pedig 4,3%-kal fog nőni.