Nőtt az utasforgalom...

 

Nőtt az utasforgalom...

A 2011-es évhez képest idén 40 százalékkal, 13 ezerről 18 ezerre nőtt a Debreceni Repülőtéren a chartergépek utasforgalma. Míg tavaly 4 légitársaság 52 járata fordult meg a légikikötőben, addig 2012-ben áprilistól októberig 7 társaság 77 járata szállította az utasokat.

A német Germania légitársaság Berlin, Drezda, Lipcse és Erfurt érintésével kéthetente közlekedő járata nyitotta az idei charterszezont április 12-én. A gépeken szeptember 27-ig 12 turnusban csaknem 1.200 német turista érkezett pihenni Hajdúszoboszlóra. Szintén a fürdőváros vendégei töltötték meg augusztus 9. és október 13. között az orosz Tatarstan és Moskovia Airlines légitársaságok Moszkva és Debrecen között közlekedő járatát, amelyen 6 turnusban 705-en utaztak. A gépek átlagos kihasználtsága mintegy 80 százalékos volt.

Idén is népszerűek voltak a már hagyományosnak mondható, Debrecenből elérhető nyaralóhelyek. A nyári csúcsidőszakban hetente 5 gép vitte a pihenni vágyókat Bulgáriába ( 2.000 utas), Egyiptomba (1500 utas), Tunéziába (1300 utas) és Törökországba (2500 utas).

Az érkező és induló utasok száma a 2012-es év eddig eltelt időszakában több mint 35 ezer volt, vagyis a forgalom meghaladta a tavalyi egész éves – 30 ezres – utasszámot. Ehhez nagyban hozzájárult a Wizz Air légitársaság június 18-án indult London és Debrecen között közlekedő menetrendszerinti járata, amelyen eddig mintegy 17 ezren utaztak.

A Debreceni Repülőtér idei utasforgalma várhatóan eléri az 50 ezret.
Az utolsó idei charteren, a Moskovia Airlines B737-700-as repülőgépén 148 fő.

Forrás: Airport Debrecen, Kép: www.dehir.hu

Cimkék: 
Teteje