Naponta ötször színeset

debrecen portál
 

Naponta ötször színeset

Színes ételek fogyasztásával javíthatjuk közérzetünket és sokat tehetünk egészségünk megőrzéséért. Válogassuk össze ételeinket a szivárvány színeinek megfelelően!

Magam sem gondoltam volna, hogy kedvenc ételemet unalmasnak és lehangolónak fogom érezni. Mióta figyelek arra, hogy minél több szín kerüljön a tányéromra, azóta a grillezett sajt rízzsel és tartármártással, valamiért nem elégít ki. Hiányérzetem marad. Hiszen az vagyok, amit megeszem.

Fontos egészségvédő szerep
Már kisgyermekként megtanuljuk azt, hogy "együnk zöldeket", az egészségügyi szakértők is egyetértenek abban, hogy a vörös, narancs, sárga, kék és bíbor színű ételek fogyasztása is nagyon fontos. A gyümölcsök és zöldségek több száz színes fitokemikáliát tartalmaznak, melyek antioxidáns-tartalma megköti a szabad gyököket és megelőzi a sejtek károsodását. Ezáltal segítenek megőrizni egészségünket és távol tartani szervezetünket a betegségektől.
Ennek eredményeként a gazdag antioxidánsú gyümölcsök és zöldségek fogyasztásával megelőzhetjük a szívbetegségek  és különböző daganatos megbetegedések kialakulását is.
Naponta ötször színeset
Ha mindezekkel tisztában vagyunk, talán nem olyan nehéz eleget tenni annak az egészségügyi javaslatnak, amely arra ösztönöz bennünket, hogy együnk naponta ötször gyümölcsöt vagy zöldséget. Ez azt jelenti, hogy a napi gyümölcs- és zöldségadagunkat válasszuk a négy színcsoport alapján: piros, narancssárga/sárga, zöld, lila/kék.
A különböző színű ételek nem csak egészségesebbek, de ízlésesen tálalhatóak is, szép és vidám látványt nyújtva a családi asztalon, így nem csak testünket, de lelkünket is táplálhatjuk velük.
A leggyakrabban fogyasztott színes gyümölcsök és zöldségek:
-pirosból az alma, görögdinnye, paradicsom, paprika
-zöld színűek közül az alma, szőlő, saláta, spenót, uborka, brokkoli
-a sárga színű élelmiszerek közül a kajszibarack, őszibarack, narancs, sütőtök, csemegekukorica
-és a lila/kék ételek közül az áfonya, szilva, hagyma, padlizsán.
Nyáron egyáltalán nem nehéz színesen táplálkozni, de a friss terméseket nélkülöző téli időszakban is igyekezzünk minél több zöldséget és gyümölcsöt magunkhoz venni.

Következő cikkünkből a mézfogyasztás fontosságáról olvashatnak a Piac utcai Zöldséges jóvoltából.

Teteje