Oláh Vivi elképesztő sikere az Arnold Classicon

 

Oláh Vivi elképesztő sikere az Arnold Classicon

A dominánsan fejlődő Cutler edzőterem-lánc debreceni központjának igazgatónője nemcsak kategóriájában szerezte meg az első helyet,  hanem a verseny abszolút győztese lett Body Fitnessben. 

Vivi tehát elképesztő sikerrel zárta a hétvégét, hiszen nemcsak a mostani győzelme óriási dolog, hanem az is, hogy továbbléphet a profik közé a Figure kategóriában.

Egész Európában Vivi az első, akinek ez első nekifutásra sikerült.

 

Ezzel a sporttörténelmi eredménnyel profi kártyát kapott és mostantól a profik mezőnyét erősíti.A karcsú lány sikere azt is jelenti, hogy Vivien búcsút inthet az amatőr státusznak, ugyanis elnyerte a profi kártyát.

 

A verseny előtt néhány héttel interjút készítettünk vele – már akkor érződött a megkérdőjelezhetetlen elszántság: Vivie nemcsak versenyezni, hanem győzni ment Madridba. Állítása szerint máshogy nem is tudta volna végigküzdeni a versenyfelkészülést, hiszen ehhez rengeteg akaraterőre van szükség.

 

A korábbiakhoz képest a jelenlegi felkészülésbe sokkal többet tett bele - kivétel nélkül minden nap keményen edzett,  rengeteg kardio munkát végzett, olykor reggel és este is. Az edzéseket egy barátnője segítette - ő volt az edzőtársa, aki végig magas szinten tartotta a motivációját. Mellette természetesen a párja, Kathi Béla segített nagyon sokat.

 

Hamarosan megjelenő interjúnkban Vivie arról beszélt, hogy hogyan jutott fel a csúcsra...

A cikk partnere: 

Teteje