Párbeszéd a magyar színház jövőjéről

 

Párbeszéd a magyar színház jövőjéről

Párbeszéd a magyar színház jövőjéről címmel előadó-művészeti szakmai konferenciát szervez a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozatának indítványozására és támogatásával a debreceni Csokonai Színház 2015. augusztus 28. és 29. között a Kölcsey Központban.

A konferencia első napján előzetes szakmai egyeztetések alapján meghatározott tematikákkal foglalkozó szekcióülésekre kerül sor, amelyek moderálására szekcióvezetőket kértünk fel. A szekcióülések nem nyilvánosak, ám az augusztus 29-i, 9 órától kezdődő, a Kölcsey Központ Báltermében helyet kapó plenáris ülések az érdeklődő újságírók számára is látogathatók.

A szekcióülések témái, témavezetői:

• A vidéki magyar színjátszás hagyományai és regionális, közösségi, közművelődési szerepe; kulturális nemzetstratégia - Ráckevei Anna, Csokonai Színház igazgatója.

• Van-e társulati műhelymunka? A színházi alkotás folyamatának ideje - Vidnyánszky Attila, Nemzeti Színház igazgatója.

• A színházi, művészi életpályamodell elemei, lehetséges szerepe a művészi hivatásgyakorlásban - Dr. Gyimesi László, Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete főtitkára.

• A Kárpát-medencei magyar és nem magyar színházak művészi, szakmai kapcsolatai - Dr. Kriza Zsigmond, MMA előadó-művészeti tanácsadó. 

• Az egyetemi képzés helyzete és a művészi, művészeti képzések rendszere - Hegedűs D. Géza, Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese.

 

 

• A fiatal művészek újító törekvéseinek felismerése. Lehetséges támogatási formák - Csizmadia Tibor, Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházművészeti Intézet intézetvezetője.

A plenáris üléseket követően a szekcióülések vezetői augusztus 29-én 14 órától, a Kölcsey Központ Báltermében sajtótájékoztató keretében számolnak be a konferencia felvetéseiről, döntéseiről. 

Az eseménysorozatot a  Szép estéket, Magyarország! című országos színházi évadnyitó gálaest zárja, amellyel kezdetét veszi az ünnepi évad. Az augusztus 29-én 17 órától kezdődő esemény nem csupán a teátrum másfél évszázadának kiemelkedő korszakait, neves igazgatóinak és színművészeinek emlékét idézi meg, hanem ízelítőt kínál a jubileumi évad műsorából, s nagy örömünkre helyet ad a szakma rangos kitüntetése, a Kaszás Attila-díj átadó ünnepségének is.
Az évadnyitó gálaestet Dr. Papp László, Debrecen polgármestere nyitja meg, majd Hoppál Péter államtitkár és Ráckevei Anna, a Csokonai Színház igazgatója köszönti a vendégeket. A gálaestre meghívást kaptak a magyarországi és a határon túli színházak igazgatói is.

Forrás: Csokonai Színház

 

Teteje