Rövidpályás gyorskorcsolya VB

 

Rövidpályás gyorskorcsolya VB

Rövidpályás gyorskorcsolya VB – látványos száguldás Debrecenben

Gyorskorcsolya- DSC-SI-Újabb világversenynek, Rövidpályás Gyorskorcsolya Vb-nek ad otthont Debrecen. Az igen látványos, emellett nagy izgalmakat ígérő viadal 2013. március 8-10 között, a Főnix Csarnokban lesz.

Az impozáns létesítmény így újra „jégborítást kap”. A szervezésben természetesen ezúttal is oroszlánrészt vállal a Debreceni Sportcentrum rutinos szervezői csapata, amely a sportág honi szövetségével, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséggel karöltve intézni a short track vébé ügyes-bajos dolgait.

A viadalra csaknem félezer résztvevőt – versenyzőt és kísérőt – várnak. A szervezőbizottság szerdai, budapesti bemutatkozó sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy 36 országból 120-130 gyorskorcsolyázó áll majd rajthoz a vb-n, amelyet a Főnix Csarnokban bonyolítanak le.

“A sikeres budapesti világversenyek megrendezése után az volt a célunk, hogy ne csak a fővárosba hozzunk, hanem egy vidéki sportközpontba is elvigyünk egy nagy nemzetközi viadalt” – mondta Sallak György, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség főtitkára, a szervezőbizottság egyik ügyvezető elnöke. “Mivel ez a sportág a téli olimpiák egyik legnézettebbje, biztos vagyok abban, hogy a magyarországi vb is nagy sikert arat majd a közönség köreiben.”

Az esemény másik ügyvezető elnöke, Orendi Mihály emlékeztetett, hogy Debrecenben ez lesz a 24. világverseny, s az első, amelyen a világ legjobb rövidpályás gyorskorcsolyázóit látják vendégül. A hazai szövetség szakági sportigazgatója, Darázs István azt mondta, magyar részről két-két férfi és női versenyző állhat rajthoz az egyéni számokban, a váltók küzdelmeiben pedig reményeik szerint a női és a férfi csapat is érdekelt lesz. Csapatban a világranglista első nyolc váltója vehet részt, Darázs szerint a magyar női együttes biztosan eleget tesz majd ennek a feltételnek, s azon dolgoznak, hogy a férfiak is kivívják a részvétel lehetőségét.

“A felkészülési időszak nagyobb versenyei közül kiemelkedik a két ázsiai és a két európai Világkupa, illetve a januári, svédországi Európa-bajnokság, utóbbin már bizonyítani szeretnénk, hogy a csapat minden tagja készen áll a világbajnokságra” – fogalmazott a sportigazgató. A sajtótájékoztatón részt vett a kínai Csang Csing, aki hét hónapja szaktanácsadóként segíti a magyar válogatottat.

“Nehéz a dolgom, mert felnőtt versenyzők technikáján kell alakítani, csiszolni, ezt pedig sokkal könnyebb lenne gyermekkorban megtenni” – fogalmazott a váltóban olimpiai bajnok szakember. “A magyaroknál a lányok a tapasztaltabbak, a fiúk a fiatalabb, éretlenebb korcsolyázók, ugyanakkor mindannyian napról napra jobbak, így bízom abban, hogy a vb-n szép eredményeket érünk majd el.”

A versenyzők közül Heidum Bernadett és Knoch Viktor egyaránt azt mondta, jót tett a csapatnak a “vérfrissítés“, s bár sokkal intenzívebb és keményebb edzéseken kell részt venniük, biztosak abban, hogy az eredményeiken meglátszik majd az elvégzett munka. A debreceni rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságról a Magyar Televízió közvetít majd. (MTI)

forrás: dbsportcentrum.hu

 

Cimkék: 
Teteje