Sikeres üzletek köthetők az egyetemisták által

 

Sikeres üzletek köthetők az egyetemisták által

Debrecenben az orvostanhallgatók fejlesztenek egy Appot, ami világsiker lehet

Létezik egy innovációs verseny, ahol diákok bizonyíthatják tehetségüket. Ez az Imagine Cup, ahol az egyetemisták bemutathatják azokat az Appokat, melyeket okos telefonokra dolgoznak ki. Különféle online szolgáltatásokat adnak el ezek által, sőt akár milliárdos üzletek is létrejönnek a kollégiumi szobákból indított startupokkal. A Microsoft által megvalósult versenyen a magyarok mostanában sokat nyernek.

Két évvel ezelőtt Seattle-ben a fitness-tamagocsi Tep, egy éve a Mistory elnevezésű turisztikai kalandjáték nyert. 2016-ban az InSimu csapata nyert a selejtezőn díjat. A csapat tagjai Debrecenből, orvos végzettségű PhD-hallagtókból, és végzős szoftverfejlesztő és marketinges hallgatókból kerültek ki. Azóta túl vannak az európai regionális válogatón is, így ők vehetnek részt a Microsoft főhadiszállásán rendezendő döntőn. A magyarok már kivívták a tiszteletet eddigi eredményeikkel és a fejlesztéseikkel.

Az InSimu legújabb App-jával azon szeretne változtatni, hogy ne legyen olyan gyakori a félrediagnosztizálás a betegségek megállapításánál. Ugyanis ez sok helyen igen gyakran előforduló probléma. Amerikában évente 12 millió betegnél fordul elő ilyesmi. Valószínűleg arányait tekintve hasonló a helyzet más országokban is.

Az teljes MRI-, CT-, EEG-, és DNS-vizsgálatok igen drágák, emiatt is jól fog jönni az Appos diagnosztizálás. Részleteket az index.hu-n, Hanula Zsolt cikkében olvashatnak. 

 

Teteje