Szép és okos – nyílászárók passzívházakhoz

passzív házak, okos otthonok
 

Szép és okos – nyílászárók passzívházakhoz

A Nyugat-Európában már évek óta nagy népszerűségnek örvendő passzívházak hazánkban is megkezdték térhódításukat. Az energiaárak növekedése és a megújuló energiaforrásokra való átállás együttese mellett nem kérdés, hogy ez a fajta konstrukció lesz a jövő épülete. Most az Inoutic szakértői segítenek abban, hogyan válasszuk ki a megfelelő nyílászárókat egy energiatakarékos épülethez.

Hosszútávú perspektíva

A passzívházak legnagyobb előnye a hagyományos épületekkel szemben, hogy olyannyira jó hőszigetelési tulajdonságokkal bírnak, hogy a beltéri levegő hűtéséhez és fűtéséhez csupán elenyésző energiamennyiségre van szükség.

Ezek az épületek nemcsak környezetkímélő mivoltukból lopják be magukat a kivitelezők és beruházók szívébe. Az utóbbi időben sokat hallani a fosszilis (nem megújuló) erőforrások kimerüléséről, és ezzel párhuzamosan megfigyelhető az energiaárak egyre nagyobb mértékű növekedése. Így tehát gazdasági szempontból is érdemes passzívház építésén gondolkozni. Még, ha elsőre nagy beruházásnak tűnik is, hosszabb távon mindenképp költséghatékonyabb az ilyen épületek fenntartása.

Szigorú elvárások

A passzívházak kiváló hőszigetelési tulajdonságaikat nagymértékben köszönhetik a magas minőségű nyílászáróknak. Minthogy egy épület legnagyobb mértékben az ajtókon és ablakokon keresztül cseréli a benne levő légtömeget, ezek azok az elemek, ahol leginkább fontos okosan választanunk ahhoz, hogy a lehető legjobb hőszigetelést érjük el.

A passzívház besoroláshoz az EU-s előírás szerint az épület ablakainak Uw (hőátbocsátási tényező) értéke legfeljebb 0,8 W/m2K lehet. „Az Inoutic Eforte ablakprofil rendszere megfelel a szigorú előírásoknak, így kiváló választás ilyen típusú épületek kivitelezéséhez is.  Természetesen a remekül szigetelő nyílászárókat bármilyen épület felújításánál alkalmazhatjuk az energiahatékonyság javítása érdekében” – mondta el Búcsi János, az Inoutic értékesítési menedzsere.

Tökéletes hőmérséklet

Az ablakok hőszigetelési képességét két fő tényező befolyásolja: a keret és az üvegezés hőátbocsátási tényezője. Az Eforte ablakok keretei 84 mm-es beépítési mélységgel akár 56 mm-es háromrétegű üvegezést is lehetővé tesznek, ami még inkább növeli a szigetelési képességet.

Érdemes megemlíteni a szigetelés kapcsán, hogy a prémium minőségű profilrendszer nemcsak a hőszigetelésről, hanem a hangszigetelésről és a betörésvédelemről is magas szinten gondoskodik – így családunk kényelme és biztonsága felől is nyugodtak lehetünk, és akár süllyesztett küszöbű ajtókat is választhatunk az akadálymentes közlekedés biztosítása érdekében.

Kifinomult külső

Az Eforte profilok kiváló hőszigetelésük mellett természetesen a műanyag nyílászárók minden egyéb előnyével is rendelkeznek. Így például rendkívül könnyen és egyszerűen tisztíthatók, és nem igénylenek különösebb karbantartást. Kiválóan védenek a párásodás és a huzat ellen, és a remek szigetelés miatt a fűtőtestet nem szükséges az ablak alatt elhelyezni – így a belső tér kialakításában még nagyobb szabadságot kapunk. Sőt, az egyedi ragasztási technológiának köszönhetően nemcsak szabvány, hanem egyedi méretezésű nyílászárók is beépíthetők!

Szabadságot nem csak a nyílászárók méretében kapunk, hanem azok színében is! Nem kell unalmas, fehér műanyag ablakokra gondolnunk, hiszen a gyártó 40 féle dekorfóliát kínál, amelyek közt megtalálhatók szürke, fémes, faerezetű és extravagáns színek is. Mindezek mellett akár szürke maggal is kérhetjük a profilokat, így például a fémhatású fóliák mellett az ablakok nyitott állapotban is egységes szürke megjelenést kaphatnak. A környezetbarát házhoz pedig még inkább környezetbarát választás, ha a profil újrahasznosított EcoPowerCore anyagból készült! Az újrahasznosított műanyagból készült profilmag minősége és tartóssága ugyanolyan kiváló, mint az elsődleges anyagból készülté, ennek választásával pedig újabb lépést tehetünk a Föld megóvása érdekében.

Forrás: www.inoutic.hu

Teteje