Szebb jövőnkért...

 

Szebb jövőnkért...

DP: Mikortól Ön a vezetője a Debrecen Művelődési Központnak?

-         Ez év október elsejétől.

DP: Mesélne önmagáról, hogy mivel foglalkozott ezelőtt?

-         Nos, a tevékenységem elég szerteágazó. Lehet, hogy a természetemből kifolyólag, de azért mindig a kultúrával volt kapcsolatos. Előtte majd öt évig a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központnak voltam az igazgatóhelyettese, és az volt a feladatom, hogy a megye 82 településének - Debrecenen kívül – a közművelődési módszertani munkáját irányítsam. 82 település tartozott a régi szisztémában a megyéhez. Egy módszertani feladat ellátása a törvény által előírt feladat, amelynek az a lényege, hogy segítsük azoknak a művelődési házaknak, civil közösségeknek a munkáját, akik ezeken a településeken dolgoznak. Így aztán ez volt a munkám. Jóval előtte persze 90-ben végeztem a Kossuth Egyetemen, magyar-népművelés szakon. 90-92-ig az egyetemnek a közművelődési titkára voltam, gyakorlatilag kisebb kihagyásokkal Debrecenben éltem le az életemnek a nagy részét. 1999-ben kiköltöztem Derecskére, ott október 1-jétől lettem a művelődési ház igazgatója. Nagyon szép hét évet töltöttem ott el, mint igazgató. Most Derecskén élek, és társadalmi megbízatású alpolgármestere vagyok a városnak, immár 10 éve. A kulturális közösségek megerősítése lett a szakmai életcélom, most is azt csinálom, csak most Debrecenben. Röviden ennyit magamról. Hobbyból zenélek is. A közelmúltban volt zenekaromnak, a PG csoportnak  az évadzáró koncertje. Immár 26 éve létezik ez a formáció (én és az öcsém vezetésével). 2012.12.12-én  a barátainkkal zenéltünk tehát egyet a Kölcseyben, Gryllus Dániellel, Halmos Bélával, Ferenczy Györggyel, és ef Zámbó Istvánnal. Nagyon szép este volt.

Ebből is látszik, hogy elég sok mindennel foglalkozom. Azért tudom csak összeegyeztetni mindezt, mert mindig a közösségek vannak az életem középpontjában. A közelmúltban részt vettem egy tréningen a Lakitelki Főiskolán, ahol kulturális szakembereknek tartottak képzést, és be kellett mutatkoznunk. Rájöttem, hogyha magamról kellene beszélnem, akkor nem tudnék bemutatkozni anélkül, hogy a családomról, a barátaimról ne beszéljek. Csak együtt a közösséggel tudok gondolkozni, élni, létezni. 

-         DP: Most a családról és a barátokról beszélt, a kisebb közösségen túl, mekkora az a nagyobb közösség, akikért felelősséget tud vállalni, vagy oda tud figyelni?

-         Amire nagyon oda szoktam figyelni az a legnagyobb közösség, a nemzet, a magyarság. A pályázatomban is azt írtam, hogy a közösségeinket a kultúra által meg lehet, meg kell megerősíteni. Az elmúlt években folyamatosan vették el a pénzt a kultúrától. Akármilyen kormány jött, vagy ment. Holott a kultúra határozza meg, tartja össze a társadalmat, mint közösséget, és egyszerre meg is határozza. Szokták mondani, hogy a stílus maga az ember, a stílus a kultúrától létezik, hogy ki, milyen kultúrában nőtt fel, hogyan szocializálódott. A közösségeket azért kell megerősíteni, hogy a társadalmunkat is meg tudjuk erősíteni. Az elmúlt 60 évben rengeteg változás történt. Többnyire nem jó dolgok történtek a magyarsággal. A társadalom szövedéke megbomlott, a kultúra sajátos eszközrendszerével pedig ezt össze lehet varrni. Vissza lehet építeni úgy, hogy a közösségekre, kis közösségekre koncentrálunk, felkutatjuk, és segítünk nekik saját értékeiket megismerni és aztán azt használni. Vannak helyi értékek, vannak táji értékek, megyei és nemzeti értékek, és van debreceni érték. A debreceniek gyakran nem is veszik észre, hogy milyen nagy dolog debreceninek lenni. A munkám során észrevettem, hogy minél messzebb megyek Debrecentől, annál jobban figyelek Debrecenre és ezzel más  magyar is így van. Debrecen tehát fontos hely a magyarság számára. Ha jó dolog történik itt ebben a gyönyörű városban, akkor a Kárpát-medence magyar közösségeinek többsége átveszi, mint mintát és elkezdi működtetni. Nagyon nehéz ezt debreceniként észrevenni, de aki nem Debrecenben él, az látja ezt.

-         . Engem a munkám Debrecenhez köt, már csak ezért is egyetemista korom óta próbálom megfejteni, hogy mi a titka Debrecennek. Ma már azt gondolom, hogy lehet, meg sem kell fejteni, viszont élni kell azokkal az értékekkel, amelyek itt vannak Debrecenben.

-         DP: Melyek azok a tapasztalatok, vagy mi az, ami ezt mondatja Önnel?

-         Például nem tudom megfejteni a cívis mentalitást, viszont létező dolog. Minden embernek van jó és rossz tulajdonsága, és a cívis mentalitásnak is lehet, hogy van rossz oldala. Ám, ami a jó benne, az a makacssága, az eltökéltsége, meg az, hogy tulajdonképpen nem siet sehová, a vélemény formálását sem kapkodja el, és eléggé konzervatív értékrendszerben gondolkodik. Ép ez, ami szerintem ritkaságszámba megy a mai világban, amikor is belehajtják a társadalmakat a fogyasztásba, a rohanásba. Tudnunk kell, nemcsak a magyar társadalom van nehéz helyzetben, a világ összes társadalma szenved ezekben az években. Ez a konzervativizmus, ami Debrecent jellemzi kulturálisan is, azt gondolom, hogy olyan érték, ami a megmaradást segíti elő. Debrecen nem majmol azonnal mindenkit, akit lát, hanem megvannak a saját értékei, és olyan furcsa önmozgása van, ami tulajdonképpen az elmúlt száz évben idáig vitte a várost. Mára el lehet mondani, hogy az ország második legnagyobb városa.

-         DP: Hogyan látja a DMK eddigi életét, tevékenységét?

-          Úgy látom, hogy nagyon jó alapokról indult az intézmény szakmailag és gazdaságilag is. Nagy összevonás áll a hátunk mögött. Egyébként az, hogy alpolgármester vagyok már tíz éve, önkormányzati tapasztalattal rendelkezem, segít megérteni sokszor azt, hogy mit miért csinálunk. Ezek az összevonások a gazdasági hatékonyságot segítik elő. Az Európai Uniós forrásokhoz jutásnak is ad egy kiszámítható biztonságot. Egy összevont, erős intézményrendszerben létezünk jelenleg tehát, amelyben a helyi sajátosságokat nyugodtan tovább tudjuk vinni. A DMK-t úgy kell elképzelni, hogy a sokféleségből áll össze egy nagy egységes egészé. Ez pedig természetes, hiszen Józsán mást csinálnak az embereknek, mint a Csapókertben és így tovább.. Így együtt olyan izgalmas „kulturális virágcsokrot” alkotnak, amelyből aztán mégiscsak egy nagy egész jön létre, amit úgy nevezünk, hogy Debrecen város közösségi művelődése. Egy ilyen rendszert örököltem, ezt próbálom továbbfejleszteni, -mindezt a kulturális közösségek megerősítése jegyében. A régi közművelődési gyakorlatban a rendezvény volt az elsődleges szempont. Ennek a szisztémának előbb-utóbb vége lesz. Nálam a rendezvény nem cél, hanem eszköz arra, hogy egy adott közösséget megerősítsünk. Sőt, a szakmámban eltöltött tapasztalatok azt mondatják velem: ne egy kulturális szakember találja ki, hogy mi lehet fontos az adott közösségnek, hanem a közösség találja ki, mire van szüksége! Befogadóból aktív közösségé váljon az adott közösség – ez a mi dolgunk! A tudatos közösség sokkal erősebb, odafigyel egymásra, barátságok köttetnek, komoly emberi kapcsolatok, és nem csak felszínesen. Ez az a közösség, amely kulturálisan tudatos közösséggé formálódhat. Így a mindennapok is mások, az egyénnek is könnyebb az élete, hiszen tudja, - számíthat a másikra. A következő években ezt szeretném erősíteni, hogy az ilyen közösségekből alakuljon ki egy egészséges nagy közösség. Egyébként ebből a szempontból Debrecen nem rossz alapokról indul, mert olyan művészeti csoportjai vannak, olyan alkotói, akik példaértékű munkát végeznek. Minden szempontból szükség van erre a gondolkodásra, hogy számíthassunk egymásra, és ezek az értékek összeadódjanak.

-          DP: A DMK szerepét tekintve mennyire tud hatással lenni az emberekre, mennyire tudja őket irányítani, hatni rájuk?

-          Irányítani semmiképpen nem akarjuk az embereket. Hogy mondjam? Nem nagy dolog ez. Nagyon nagy érték, hogy hasonló nagyvárosokhoz képest Debrecen egyetlen közösségi házat sem zárt be, sőt fejleszt, például Nagymacson. 2013 júniusában adják át Nagymacson az új közösségi házat, amely hatalmas érték. Mindenkit lehet szidni, meg ócsárolni - ez nagy divat a mai világban főleg Magyarországon. A rendszerváltás óta állandóan csak panaszkodunk, meg egymásra mutogatunk - ettől függetlenül mégis látszik, hogy egyetlen házat sem  zártak be, hanem még egy újat is épít a Város önkormányzata. Jó ez a szemlélet, innen lehet jó irányba indulni.

Az emberek, a közösségek, az újkerti, a vénkerti, a csapókerti, homokkerti közösségek hozzászoktak, és szeretik használni ezeket a közösségi házakat. Azt szeretném, hogy a Debreceni Művelődési Központ itt a belvárosban se egy szolgáltatóház legyen, ahová néha beesik egy-egy ember – részben ez volt a régi funkciója: a sok közösségi háznak a központja -, hanem egy élő, nyüzsgő közösségi tér legyen. A következő években mindenképpen erre szeretnénk elindulni. Amikor én egyetemista voltam, a DMK-t IPK- nak (Ifjúság Politikai Klubnak) hívták. Fiatalon nagyon sokat koncerteztem itt. Sokat jártunk ide, állandóan telt ház volt, gyerekekkel, felnőttekkel. Mindig nagy nyüzsgés volt itt, és azt tudni kell, hogy ami régen volt, az megint lesz,- mert a kerék forog.

Nagyon örülnék, hogyha a keréknek annál a részénél lennénk, amikor megint sokan lesznek ebben a házban! Mindenképpen szeretném ezt, hiszen a belvárosban, frekventált, nagyon jó helyen található ez az intézmény.

Közösségi téren egyébként nemcsak az épületeket értem. Számunkra az is közösségi tér, hogy előttünk az utca, a járda, vagy a főtér, vagy azok a terek, amelyek ott vannak a közösségi házak környékén, ahol valamit közösen lehet csinálni. Annyira komolyan gondolom ezt, hogy jövő tavasszal, ha szerencsénk lesz, akkor már közösségi kertet is létre tudunk hozni, persze semmiképp sem egyedül. Ez is a kultúra része. Olyan lakótelepi övezetekben, ahol a gyerekek úgy nőnek fel, hogy TV-n keresztül látják a tehenet, ami „lila”- ők vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben, hiszen valójában a valóságon kívül nőnek fel. Ám, ha egy közösségi kertben ültethetnek a szüleikkel, nagyszülőkkel paprikát és paradicsomot és minden mást is, akkor közösen megtanulhatják, hogyan kell elvetni a magot, ültetni egy palántát, hogyan nő fel, mit kell ahhoz csinálni, hogy legyen rajta termés. Ezek a visszatanulási folyamatok szintén szerves részei a mi munkánknak, mert miért legyünk kevesebbek és gyengébbek, mint az elődeink voltak? A mi felelősségünk, hogy a gyermekeink idióták lesznek-e vagy pedig két lábon álló egészséges emberek, akik majd bennünket fognak eltartani. A dolgokat folyamatában és egészében kell látni ahhoz, hogy egy nagyon picit tudjunk változtatni.

-          DP: Miért fontos a kultúra Önnek fontos? Miért fontos a közösséggel törődni?

-          Nem kell nagy dolgokra gondolni, mert az emberek mindig megijednek, ha erről hallanak: hogy hogyan lesz jobb az életem? Ha lesz munkám, az nagyon fontos, és hogyha sokat dolgozok és keresek is rajta rendesen, az pedig nagyon rendjén való. Ugyanakkor engem zavar ebben a gondolkodásban az egyes szám első személy. Én ugyanolyan konzervatív vagyok, mint Debrecen, számomra a család alapérték, az első közösség, aztán vannak a baráti közösségek, és vannak az olyan közösségek, amelyek közös érdeklődés szerint szerveződnek – van, akivel sakkozni lehet, van, akivel kártyázni. Mindenesetre a túrázók, a futballkedvelők, stb… - ezek a közösségek alkotják a helyi társadalmat. Ezek a közösségek minél többen vannak, minél erősebbek, akkor a kötődésük magukhoz és egymáshoz is növekszik. Ennek a fontosságát Nyugat-Európában régen felismerték. Franciaországban, Németországban azért segítik az öntevékenységet állami pénzen, pályázatok útján, leírható adók formájában, mert rájöttek, hogy minél erősebb a kulturális közösségek halmaza, annál erősebb a helyi társadalom. Ha a helyi társadalmak erősebbek, összefognak, akkor erősebb a társadalom, ami mind gazdasági, mind, akár ne adj’ Isten, természeti katasztrófa kapcsán gyorsan tud reagálni és egészségesen jut ki a bajból. Ma nagyon nagy szükség van arra, hogy ezekre a közösségekre megint odafigyeljünk, mert ha odafigyelünk, akkor saját magunk jövőjére figyelünk oda. A közösség a jövőnk. Egyenként is le lehet élni az életünket. De szerintem ez szomorú dolog. Magányosan járkálni jó sok pénzzel a zsebünkben, egy idő után akár unalmas is lehet. Szokták mondani, hogy azért a leggazdagabb embertől se láttak még olyat, hogy pénzzel teli bőrönddel ment volna ki a temetőbe. Valami szebb oka és célja kell, hogy legyen az Életnek. Annál mindenesetre biztos szebb, gyönyörűbb és egyszerre egyszerűbb, mint amit tanítottak eddig nekünk róla. Fontos az, hogy olyan dolgokat csináljunk az életben, amit mi is szeretünk, és ezt közösségben tegyük. Akkor meg használunk is a jövendőnek! Ez ilyen egyszerű a számomra.

-          DP: Reméljük, hogy ezzel adunk valamit azoknak az embereknek is, akik ezt még nem gondolták végig.

-          Igen, egyébként azt gondolom, hogy ez érthető is. Ebben a világban ki kell fizetni a csekkeket, a részleteket - én magam is ezt csinálom -, az ember azt gondolja néha, hogy mindig csak a sárga csekkekre keres.  Befizetem a részleteket és már el is fogyott a pénz. Épphogy beosztod, hogy tudjál enni, inni, a gyereknek ruhát venni - ez tényleg így van, és ez tényleg sok mindent elvisz az ember energiájából. De ha levegőt veszünk egy kicsit, karácsony táján, akkor rájövünk, hogy milyen jó barátok között élni, családban lenni. Ha ezt a jó érzést tovább tudnánk vinni a következő évre és nemcsak az ünnepekre, az – ugye - milyen jó is lenne! Azt gondolom,hogy ha lehet, már pedig lehet, akkor megérdemeljük, hogy szebben éljük le az Életünket.

-          DP. Ez nagyon szép volt, főleg így végszónak.

Teteje