Szombaton jön az MTK

 

Szombaton jön az MTK

Sorra játssza a rangadókat a DVSC-TEVA a bajnokságban. A Ferencváros és a címvédő Videoton elleni mérkőzések után ezúttal a harmadik helyen álló MTK-val csap össze a Loki az OTP Bank Liga 8. fordulójában. A találkozót szombaton 18 órakor rendezik a Nagyerdei Stadionban.

Ahogy írtuk, a fővárosi kék-fehérek jelenleg a harmadik pozíciót foglalják el, mérlegük négy győzelem, egy döntetlen és két vereség. Legutóbb a Vasas otthonából hozták el a három pontot, előtte a Videotont győzték le hazai pályán, tehát elég jó formában vannak.

A DVSC-TEVA a bajnoki szünetben sem maradt meccs nélkül, ugyanis a szerb élvonalban szereplő FK Spartak ellen vívott edzőmérkőzést, amelyen 3-0-s győzelmet aratott.
 

Elővételben megvásárolhatók a belépők az MTK elleni rangadóra.

Szombaton 18 órakor az MTK ellen vív rangadót a DVSC-TEVA a Nagyerdei Stadionban. A találkozóra kedden kezdődik a jegyárusítás.

A belépőket a Nagyerdei Stadion pénztáraiban lehet majd megvásárolni minden nap 10-től 18 óráig, a Tescóban lévő DVSC Ajándékboltban (nyitva 9-20-ig), valamint interneten keresztül, a Nagyerdei Stadion honlapjának felületén.

Stadionkártya nem kötelező (kivéve internetes jegyvásárláskor), viszont a jegyértékesítés a törvényi előírásoknak megfelelően regisztrációköteles. 

Teteje