A TÁNC

 

A TÁNC

Minden tiszteletem a táncnak.
Isten megalkotott az Ő képére. Majd megáldott TEHETséggel. Így aztán nincs tehetségtelen ember.
Mióta ember az ember, táncolni mindenki tud és szeret. Használja, hogy a mozgásával kifejezze érzelmeit, hangulatait. Ha ismered és figyelsz, éppen olyan nyelv, mint a beszéd, csak nehezebb hazudni vele.  Őszintén elmondani vele, ami benned zajlik, talán a legnagyobb szabadság.
Akkor ér valamit is, ha ÖNfeledt. Vagyis feledésbe merül az az éned, akit nap, mint nap cipelsz, aki egész nap a figyelem központjában van. Akkor mozgat meg igazán, akkor ragadja magával az embereket, kerít hatalmába és tölti el csodálattal a környezetét, ha érezhetően belülről fakad.
Ez a test nyelve. Megfesti a világot maga körül és átrendezi az energiaszerkezetét.
Mikor megszólal egy zene, zsigereidben elindulnak a kis sejtek bizseregni, zizegni, mint egy palackban a buborékok. Kirobbannak, és onnan nem tudod visszafojtani őket. Elindul, mint egy lavina, ami egyre csak termeli az energiát. Egyre hevesebben és magával ragadóbban. Szédületes.
Táncolni olyan, mint szentségre emelni a testet. Ünnep Neki és Nekem.
Ha mindig az egyszerűségre és tisztaságra törekszünk, akkor senkinek nem idegen a mozgás és nem gátlódnak a tiszta szándék energiái, előbújni, megmutatkozni.

Hogy minél színesebb képünk legyen:
Korban és stílusban rengeteg felé indulhatunk, ha a táncról gondolkodunk. Lehet kedvenc formánk vagy technikánk, aki a táncot szereti, azt minden formájában gyönyörködteti.

Legyen az ősi, fohász az égiekhez, amikor a törzs a tűz körül az Isteneikkel kommunikál.
Legyen az népi, Magyar vagy a világ más népeié. Amit, ha táncoljuk, újra életre kelnek származásunk gyökerei, mély gerincet, tartást és büszkeséget adó, tiszteletet kiváltó mozdulatok. Nézzünk csak meg egy férfit, mikor verbunkost táncol (http://www.youtube.com/watch?v=tsEgsua5uqw ) vagy egy maorit (http://www.youtube.com/watch?v=3BoNmpvkavo), mikor éppen az ellenségét félemlíti meg. Egy vidám step tánc  vagy egy kedves swing (http://www.youtube.com/watch?v=mHANNkKBSNU )
A versenytáncok, melyben az elegancia és precizitás tükröződik és kihangsúlyozza, hogy két ember milyen tökéletes összhangban képes lenni. A latin táncok tüzes hangulata, ahol a nő és férfi kapcsolata hangsúlyozódik (http://www.youtube.com/watch?v=2cehkSxOLNA )
Párban táncolni, ráhangolódni partnerünkre, maga az érzések netovábbja. Ha két test harmóniában van, figyelnek egymásra, miközben a zene a közvetítő, a csatorna, amin utaznak, az olyan, mint a természet ökológiája, tökéletes körforgása.
Ismerjük a balettet, annak klasszikus és modern formáit is. Egyik személyes kedvencem Jose Limon.
Egy idézet tőle: “when you stop trying to be pretty…you will be beautiful”  - Ha már nem akarsz szépnek látszani tánc közben, gyönyörűvé válsz.

Hát ne féljünk használni a testünket, ezt a tökéletes hangszert. Tanuljuk meg minél több formában megszólaltatni! Kívánom, hogy minél többen ismerjük meg felszabadító, gyógyító erejét.

 

by Szilvi

Cimkék: 
Teteje