Török fürdő otthonunkban?

Gőzfürdő
 

Török fürdő otthonunkban?

Minden korszaknak és minden kultúrának, vallásnak meg vannak a maga szokásai. Nincs ez másképp a törököknél sem. Az igen felkapott tévésorozatra akár mondhatjuk, hogy hűen ábrázolja a törökök fürdőhelyiségét, és fürdőzési szokásaikat. Az uralkodóknak, vagy nemesebbeknek természetesen „fényűzőbb” volt a fürdőszobájuk, mint a szolgálóknak. A szolgálóknak például nem volt olyan fürdőzési lehetőségük, mint az uralkodóknak. Egy tálba vizet mertek és abból mosták egymást, akár ketten is segítettek, ha szükség volt rá. Az uralkodóknál, vagy magasabb rangúaknál ez más volt.

A törökfürdők a kezdetekben római és bizánci mintára készültek, de az elrendezés sokat módosult. A fürdőt a törökök hőfok szerint osztották fel, ami három részből állt: az öltözőteremből, az átmeneti helyiségből és a forró fürdőteremből. Ezek a fürdők általában a városokban voltak, amiket kis folyosón keresztül lehetett megközelíteni. Itt volt a díszes öltözőterem, amin keresztül el lehetett jutni a forró fürdőbe egy átmeneti helyiségen keresztül. A forró fürdőterem közepén márványlap volt, amin a vendégeket masszírozták. A fürdő fala mentén kis mosdómedencék voltak, amik a vizet a test hűtésére használták. A fürdőzés során a vendégek a legmelegebb víztől a leghidegebbig jutottak a termeken keresztül, végül pedig a szárazra. A fürdőket külön használták a nők és a férfiak, vagy olykor nemek szerint megosztott fürdőházakat alakítottak ki. Ha női törölköző volt kiakasztva, akkor azzal jelezték, hogy csak női fürdőzők léphetnek be. A nőknek itt volt lehetőségük kozmetikai és testápolási szolgáltatásokat igénybe venni. Mivel náluk a testszőrzet az ápoltság jele volt, így a testszőrzetet ezeken az alkalmakon mindig eltávolították.

Bátran mondhatjuk, hogy a török fürdőzés igazi kultusszá nőtte ki magát, és valódi kultúrát teremtett. Enyhíti a légzőszervi megbetegedések tüneteit, rugalmasabbá teszi a bőrt, megelőzi a cellulitisz kialakulását, a pórusok tágításával pedig serkenti a méregtelenítést.
...otthon is elérhető: egyes hidromasszázs zuhanykabinok megvásárolhatóak gőzgenerátorral felszerelt kivitelben, ami otthon nyújtja a "törökfürdőzés" minden előnyét. Hazánkban is megtalálhatjuk a lehetőségeket, hogy ne kelljen messzire utaznunk, sőt otthonunkba is varázsolhatunk ilyen hangulatot megfelelő zuhanykabinok segítségével, melyeket megkaphatunk pl. a Laguna Luxban (Debrecen, Mikepércsi út 70.)

 

A cikk partnere: 

Teteje